Egy kisebb ugrással már földet is értem. Örültem, hogy ép bőrrel megúsztam, mivel be kell valljam magam is féltem egy méterrel a föld felett lebegő járműből kiugrani. Filmeken jól mutat, de így...hát sanszos, hogy megsérülhetünk! Na tehát ezt követően ahogy csak bírtam az ajtóhoz rohantam. Apuék még javában a parkolással szórakoztak. Amint megláttam az ajtót, eszembe ötlött, hogy a nyitó gombot a kocsiban hagytam... ,,Szuper - gondoltam. A semmiért kockáztattam meg ezt a veszélyes mutatványt! Minek ez a sok hűhó, ha az ember nem viszi a legfontosabb kelléket... Na oké! Ezen ne csodálkozzunk ha rólam van szó. Miközben önostorlásba fogtam, kicsiny családom szép komótosan sétált a bejárat felé.
Anyu elöl tipegett a legalább 10 centis magas sarkújában, apa pedig mögötte jött, ám ebben nem vagyok biztos, mivel a csomagoktól semmi sem látszott belőle. Anya beletúrt a táskájába, majd felmutatott egy piros ketyerét, amin megnyomott egy fekete gombot.
Amint kitárult az ajtó, a szobám irányába futottam, fel az emeletre. Lucynek csak odavetettem egy helót, majd bepattantam a számítógépezős székembe. Épp diktálni akartam a számítógépnek a nevet, amire rákeresnék, mikor ráébredtem, hogy elfelejtettem. Kék állat, Magic szupermarket, és reklámtábla neveket is bemondtam a hangérzékelő dobozkába, ám egyikre sem találtam meg amit kerestem. Volt egy érzésem, hogy ez valami jó dolog... Nem maradhatok ki ebből.
Nem állítom, hogy olyan érett voltam mint egy átlagos 17 éves... sok dologban elég gyerekes vagyok még most is, nem hogy akkor... Ha valamit eltökéltem, azt nem adtam fel soha.
Viszont most be kellett lássam, hogy adnom kell magamnak egy kis időt amíg eszemben jut...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése