Hibrid 19. Fejezet

          – Hael  – szóltam hozzá gyengéden.

          – Tessék, mondjad!

          – Haragszol rám? Tudod, én csak neked akarok jót. Azt akarom, hogy boldog légy és valahogy újra fiú lehess, hogy az anyukádhoz visszakerülj - négy hónapja, hogy erről a témáról beszéltünk komolyabban. Persze, felhoztam párhoz, de valami mindig megzavart.

           – De Jane, akkor már nem leszek itt neked! –mondta kétségbeesetten.

      – Így lesz a legjobb neked! - torkom száraz volt. Ez most más, nem olyan beszélgetés, mint a többi. Sokkal... sokkal meghittebb.

           – Ezt akarod? Már nem szeretsz? –leszálltam az ágyról, majd odaléptem hozzá és átöleltem. 

           – Te nekem többet jelentesz, mint csak egy beszélő, okos állat.

             – Ezt tényleg komolyan gondolod, Jane? –nézett rám nagy, ragyogó szemeivel.

           – Hát persze, nem véletlenül téged választottalak! Valami nagy erő vonzott hozzád –mondtam ki lassan, érthetően.
 – Miféle nagy erő? Ezt nem értem Jane! – jelentette ki határozottan, hangjából kicsengett az értetlenkedés.

       – Elmagyarázom neked – kezdtem bele. – Mikor a szüleimmel elindultunk, különös érzés lett úrrá rajtam. Mikor megláttam a Bluting plakátját, a szemem megakadt rajta. Aztán beléptem az ajtón és végig néztem az állatokat, egy se nagyon tetszett, de az utolsó ketrechez értve, ami a tiéd volt, ott ültél háttal nekem. Tudtam, éreztem, hogy ki kell mentenem téged - erre a vallomásra sokszor felkészültem, elképzeltem magamban, de most mégis más volt. 

        – Már értem – lassan visszaléptem az ágyamhoz és leültem. Megvetettem azt, mert már későre járt, közben azon gondolkoztam, vajon helyesen cselekedtem-e. Igen, tudnia kell –emlékeztettem magam. – Elmegyek átöltözni, és lezuhanyozok. Addig maradj itt Hael, jó?

       – Oké – biztosított. Odamentem, belenéztem a szemébe.

              – Hael, esküdj meg, hogy soha nem hagysz el!

       – Megesküszöm! És akkor látsz majd, ha újra ember leszek.

             – Ezek szerint beleegyezel, hogy segítsek neked és harcoljunk értetek? – néztem rá meglepetten.

             – Majd még egyet alszok rá Jane –mondta gyorsan, én pedig szorosabban átöleltem, mint ezelőtt bármikor.

       – Meg ne ijedj Hael –figyelmeztettem.

       – Miért, mit akarsz velem? Ugye nem akarsz bántani? – lett úrrá rajta hirtelen a pánik.

             – Nem, ne aggódj, tudod, hogy szeretlek! 

       – Tessék? – hallom meg döbbent kérdését. –Te szeretsz engem? De hisz én csak egy állat vagyok!

            – Nem vagy állat. Te a legjobb barátom vagy –mondom ki könnyedén.

            – Mit akarsz a nyakamnál? Mit piszkálsz Jane? 
      - Kiveszem a nyakörved, már a bőrödbe nőtt - jutott eszembe az idétlen örv, amit még a megérkezése napján raktak rá.

            – De nem félsz, hogy elszökök vagy megvadulok?

       – Nem félek – néztem szemébe, majd egy határozott mozdulattal kivettem a nyakából a nyakörvet.

            – Fáj a helye Hael?

      – Egy kicsit –mondta, de láttam a szemében a kínt.

      – Milyen érzés, hogy nincs a nyakadba? – kérdezem szorongva, a bűntudat, hogy fájdalmat okoztam neki, éget, mint a sav.

            – Jó érzés, szinte megkönnyebbültem –feleli, és látom raja, őszinte velem.

            – Megyek, hozok tisztítószert, hogy el ne fertőződjön. –Beléptem a fürdőbe, kihoztam a fertőtlenítőt, aztán odaléptem a drága Hael-hez és finom, óvatos mozdulattal láttam el a sebet.

             – Na, nem fáj? –kérdeztem aggódóan.

            – Nem. Köszönöm, hogy ennyit törődsz velem –nézett el oldalra.

            – Na de most már megyek, lezuhanyozok –siettem ki, hogy ne lássam a fájdalmat rajta.

             – Jó, Jane, itt meg várlak.

             – Mindjárt jövök –mondtam, szinte már futva mentem. A fürdőszoba ajtaját idegesen csuktam be, még mindig láttam magam előtt Hael fájdalmas tekintetét. Szinte nem is gondolkoztam, önkívületi állapotba végeztem el a rutinos feladatokat, közben pedig csak kattogott az agyam. Tényleg jó, hogy kiszedtem? –jöttek a rosszabbnál rosszabb kérdések. Aztán eszembe jutott a hálás pillantása, mire döntésre jutottam. Igen, jobb így neki! Megtörölköztem, belebújtam a kedvenc pizsamámba, majd elmentem lepihenni. Ahogy az ajtót kinyitottam, Hael a nyakamba ugrott és hozzám bújt. Megsimogattam a fejét és bebújtam az ágyamba, hogy végre lepihenjek, végül némi mérlegelés után felemeltem a paplant.

      – Hael nem akarsz ma velem aludni?

            – Komolyan? – hallom meglepett válaszát. –Hát persze! –mondja ki, de még mindig tétovázik.

            – Na, mire vársz, gyere! –Felállt a szőnyegről, lassan odalépkedett hozzám. Mosolyt láttam az arcán, ami ritkán jelen meg rajta. Bebújt az ágyba, én pedig szorosan átöleltem, aztán egy hatalmas puszit nyomtam a kék bundájára. Még szorosabban bújt hozzám, majd elnyomott az álom.