2016. február 21., vasárnap

Hibrid 19. Fejezet



          Hael  – szóltam hozzá gyengéden.
          Tessék, mondjad!
          Haragszol rám? Tudod, én csak neked akarok jót. Azt akarom, hogy boldog légy és valahogy újra fiú lehess, hogy az anyukádhoz visszakerülj - négy hónapja, hogy erről a témáról beszéltünk komolyabban. Persze, felhoztam párhoz, de valami mindig megzavart.
           De Jane, akkor már nem leszek itt neked! –mondta kétségbeesetten.
      – Így lesz a legjobb neked! - torkom száraz volt. Ez most más, nem olyan beszélgetés, mint a többi. Sokkal... sokkal meghittebb.
           Ezt akarod? Már nem szeretsz? –leszálltam az ágyról, majd odaléptem hozzá és átöleltem. 
           Te nekem többet jelentesz, mint csak egy beszélő, okos állat.
             Ezt tényleg komolyan gondolod, Jane? –nézett rám nagy, ragyogó szemeivel.
           Hát persze, nem véletlenül téged választottalak! Valami nagy erő vonzott hozzád –mondtam ki lassan, érthetően.
 – Miféle nagy erő? Ezt nem értem Jane! – jelentette ki határozottan, hangjából kicsengett az értetlenkedés.
       Elmagyarázom neked – kezdtem bele. – Mikor a szüleimmel elindultunk, különös érzés lett úrrá rajtam. Mikor megláttam a Bluting plakátját, a szemem megakadt rajta. Aztán beléptem az ajtón és végig néztem az állatokat, egy se nagyon tetszett, de az utolsó ketrechez értve, ami a tiéd volt, ott ültél háttal nekem. Tudtam, éreztem, hogy ki kell mentenem téged - erre a vallomásra sokszor felkészültem, elképzeltem magamban, de most mégis más volt. 
        – Már értem – lassan visszaléptem az ágyamhoz és leültem. Megvetettem azt, mert már későre járt, közben azon gondolkoztam, vajon helyesen cselekedtem-e. Igen, tudnia kell –emlékeztettem magam. – Elmegyek átöltözni, és lezuhanyozok. Addig maradj itt Hael, jó?
       – Oké – biztosított. Odamentem, belenéztem a szemébe.
              Hael, esküdj meg, hogy soha nem hagysz el!
       – Megesküszöm! És akkor látsz majd, ha újra ember leszek.
             Ezek szerint beleegyezel, hogy segítsek neked és harcoljunk értetek? – néztem rá meglepetten.
             Majd még egyet alszok rá Jane –mondta gyorsan, én pedig szorosabban átöleltem, mint ezelőtt bármikor.
       – Meg ne ijedj Hael –figyelmeztettem.
       Miért, mit akarsz velem? Ugye nem akarsz bántani? – lett úrrá rajta hirtelen a pánik.
             Nem, ne aggódj, tudod, hogy szeretlek! 
       Tessék? – hallom meg döbbent kérdését. –Te szeretsz engem? De hisz én csak egy állat vagyok!
            Nem vagy állat. Te a legjobb barátom vagy –mondom ki könnyedén.
            Mit akarsz a nyakamnál? Mit piszkálsz Jane? 
      - Kiveszem a nyakörved, már a bőrödbe nőtt - jutott eszembe az idétlen örv, amit még a megérkezése napján raktak rá.
            De nem félsz, hogy elszökök vagy megvadulok?
       Nem félek – néztem szemébe, majd egy határozott mozdulattal kivettem a nyakából a nyakörvet.
            Fáj a helye Hael?
      – Egy kicsit –mondta, de láttam a szemében a kínt.
      – Milyen érzés, hogy nincs a nyakadba? – kérdezem szorongva, a bűntudat, hogy fájdalmat okoztam neki, éget, mint a sav.
            Jó érzés, szinte megkönnyebbültem –feleli, és látom raja, őszinte velem.
            Megyek, hozok tisztítószert, hogy el ne fertőződjön. –Beléptem a fürdőbe, kihoztam a fertőtlenítőt, aztán odaléptem a drága Hael-hez és finom, óvatos mozdulattal láttam el a sebet.
             Na, nem fáj? –kérdeztem aggódóan.
            Nem. Köszönöm, hogy ennyit törődsz velem –nézett el oldalra.
            Na de most már megyek, lezuhanyozok –siettem ki, hogy ne lássam a fájdalmat rajta.
             Jó, Jane, itt meg várlak.
             Mindjárt jövök –mondtam, szinte már futva mentem. A fürdőszoba ajtaját idegesen csuktam be, még mindig láttam magam előtt Hael fájdalmas tekintetét. Szinte nem is gondolkoztam, önkívületi állapotba végeztem el a rutinos feladatokat, közben pedig csak kattogott az agyam. Tényleg jó, hogy kiszedtem? –jöttek a rosszabbnál rosszabb kérdések. Aztán eszembe jutott a hálás pillantása, mire döntésre jutottam. Igen, jobb így neki! Megtörölköztem, belebújtam a kedvenc pizsamámba, majd elmentem lepihenni. Ahogy az ajtót kinyitottam, Hael a nyakamba ugrott és hozzám bújt. Megsimogattam a fejét és bebújtam az ágyamba, hogy végre lepihenjek, végül némi mérlegelés után felemeltem a paplant.
      Hael nem akarsz ma velem aludni?
            Komolyan? – hallom meglepett válaszát. –Hát persze! –mondja ki, de még mindig tétovázik.
            Na, mire vársz, gyere! –Felállt a szőnyegről, lassan odalépkedett hozzám. Mosolyt láttam az arcán, ami ritkán jelen meg rajta. Bebújt az ágyba, én pedig szorosan átöleltem, aztán egy hatalmas puszit nyomtam a kék bundájára. Még szorosabban bújt hozzám, majd elnyomott az álom.

Kedves olvasóim ♥