2016. március 12., szombat

Hibrid 20. fejezet


Ez a nap is eljött. A nyárnak vége, én pedig mehetek vissza a suli unott falai közé. A reggeli forró teámat kavargattam, amikor Haelt pillantottam meg a lépcső alján. Bundája borzos volt még, feje álmos. Komótosan tett pár lépést, majd ásított egy nagyot. Éles metszőfogain megcsillantak az ablakon besütő nap sugarai.
- Jó reggel Hael! - integettem felé idétlenül, mintha a nélkül nem láthatott volna meg. Ő érdeklődve rám emelte a tekintetét.
- Hát tehe? - ásított még egyet. - Sose keltél fel kilenc előtt, most meg...
- Fél hét - segítettem ki tigrisemet. Belekortyoltam még egyet a teámba, majd az emelet felé indultam.
- Most hova mész? - kiáltotta utánam Hael. A szobámba szaladtam, felkaptam a táskát, és rohantam vissza hozzá.
- Tudod, meséltem már neked a suliról, igaz? - bólintott. - Hát ma van az első tanítási nap.
- Egyedül hagysz? - nézett rám szomorúan. Méltóság teli tekintetében rémületet véltem felfedezni. Ahogy így elnéztem Haelt rájöttem, hogy nem csak szerencsétlen, szegény fiatalok életét csonkították meg, hisz valahonnan kellett "alapanyag" a tigrisekből is. Erre vajon az állatvédelmiek mit szólnának?
- De csak pár órára. Amúgy is, megkértem Lucyt, hogy jöjjön át az első napokban, hogy ne érezd annyira egyedül magad.
- De az nem ugyan az! - kérte ki magának.
- Mintha máskor többet csinálnál az alvásnál - emlékeztem vissza a nyár nagy részére. Az autós kalandunk óta nem igazán történt semmi izgalmas. Néha elmentünk sétálni, de feladtuk, mert melegben nem igazán volt kellemes, este pedig mindenki előkerült, a kutyák Haelt ugatták, a kisebbek (vagy éppen idősebbek) pedig féltek Haeltől, így aztán feladtuk.
Anyáék már elmentek, így gyalogolnom kellett, a suli pedig a város másik végében volt. Ki gondolta volna, hogy még a gazdagoknak is kell suliba járniuk? És pláne, hogy azt gyalog... Az órám vészesen közeledett hét órához, lassan indulnom kellett, hogy időben odaérjek.
- Hael, ígérd meg, hogy nem csinálsz semmi butaságot! - fogtam meg a fejét két oldalról, tekintetét az enyémbe kényszerítettem. Aranysárga szemeinek tekintete az enyémbe fúródott.
- Megígérem! - szorosan megöleltem, és az ajtó felé indultam. Már majdnem becsuktam, amikor Hael hangját hallottam. - Jane! Jane!
- Mi az? Mi a baj Hael?
- Siess haza Jane! - nézett rám elveszetten. Rámosolyogtam, majd bezártam magam mögött az ajtót.
Reggelente még nem volt annyira meleg, hogy megsülj, de egy háromnegyed órás séta után megizzadt az ember.
A suliba beérve a táskában kezdtem el keresni a parfümöm, hátha el tudom fedni a gyaloglás "mellékhatását".
- Jane? - érkezett a hátam mögül egy ismerős hang. Lágy volt, mégis éles, kedvesség áradt belőle.
- Matt? - fordultam meg döbbenten, Egész nyáron nem beszéltünk, sőt. - Hogy, hogy itt vagy?
- Hát, anyuék úgy döntöttek nem egészséges, ha minden nap egy kék nagymacskával beszélgetek - mesélte egy ölelés kíséretében.
- Kék nagymacska?
- Nem hallottál még róla? Tele van a város mindenféle plakáttal. Nyár eleje óta...
- Nem, ez oké. Nekem is van egy Hibridem, csak... - nem fejezhettem be, hogy talán belezúgtam a nagymacskába, mert titokban ő is ember. Nagyot sóhajtottam, és tereltem. - Hogy hívják?
- Amara - felelte büszkén. Matt világosbarna haja hosszabb volt, mint a suli összes fiújának. A válláig ugyan nem ért, de ha vasalta jóval látszott a különbség. Zöld szeme ragyogott, ahogy új kedvencéről mesélt.
- Szóval lá... nőstény? - mosolyogtam rá kedvesen, bár nem tudom mennyire volt észrevehető, hogy csak megjátszom.
- Igen. Csodálatos egy állat. Malre emlékeztet egy kicsit. Megnyugtat az emléke - mondta már sokkal érzékenyebben. Mal Matt testvére volt. Jó testvérek közé tartoztak, szerették egymást. Ritka volt az a pillanat, amikor veszekedni látta őket az ember, és most tessék. Az emberrablók őt is megtalálták, és sejtem is, hogy mihez... A sors fintora? Szokták mondani. Mal talán emlékszik Mattre? Vagy rajta sikeresen megcsinálták az emléktörlést? - És a tiédet?
- Hogyan? - zökkentett ki gondolatmenetemből a fiú.
- A te tigrisedet hogy hívják?
- Hael. Néha eléggé morcos tud lenni, de azt hiszem, jól kijövünk - mosolyogtam rá még egyet erőltetetten, elköszöntem, és elindultam órára.
Mint nap végére megtudtam, az osztály kétharmada beszerzett egy Hibridet. Vajon más is tudja, hogy minek az árán vannak ők velünk? Részben jól jártak, nem mondhatni, hogy olyan rossz sorsuk lenne, viszont ez a családtagjaikra üt vissza leginkább. Ha a Hibrid egy szerető családba kerül, úgymond kap egy új családot, a régi pedig... És apáéknak hiányoztam volna? Vagy csak csaptak volna egy nagy temetést, hogy meghívjanak minél több ismerősüket, és felvágjanak, 'Mi ezt is meg tudjuk csinálni', esetleg fel se tűnne nekik?
Lassan baktattam le a lépcsőn nyugtázva magammal, haza is gyalog kell mennem. Kezdtem beletörődni a gondolatba, amikor a kocsinkat pillantottam meg a bejárattal szemben.
- Anya?
- Szia, Kicsim! Ma hamarabb végeztem, és gondoltam, hogy ha már erre járok felveszlek - közölte hősiesen. Mintha ez olyan óriási erőfeszítés lenne, hogy az amúgy is automatavezérléses kocsival eljöjjön értem...
- Köszi anya! - szálltam be a kocsiba. Jóval kellemesebb idő volt a járműben, mint kint. Persze, ilyen időben minden műanyag felmelegszik, és árasztja magából az égett szagot, ezért nem nagyon ajánlott semmilyen szabadtéri program, még ha megfelelően vagyunk is védve.
Ahogy leparkoltunk a ház előtt, feltéptem a kocsi ajtaját, és sprinteltem be a házba. Elsőre sikerült minden biztonsági ellenőrzésen átmennem, és egyből a szobámat céloztam meg. Csak remélni tudtam, hogy Hael ott húzta meg magát. Nem kellett csalódnom, kék Hibridem az ágyamon szunyókált, Állatias vonásai egyre élesebbnek tűntek, ember énjét kezdte elveszíteni. Mellékhatás lehet? Késleltetett szérumhatás? Bele se mertem gondolni. Mára túl sok volt a kérdés, de egy választ se kaptam.
- Hael - vakartam meg a füle tövét. Riogató morgást adott ki, ami egy állatnál se jelent jót. - HAEL! - Hael álmosan nézett fel, először nem tudta felfogni, hogy ott ülök mellette.
- Jane, tényleg te vagy az? - ásított egy nagyot. - Máris hazajöttél? - végigfutott hátamon a hideg. Mostanában mindig ez történt, ha Hael megszólalt.
- Többen vannak!
- Mégis kik Jane?
- Ti, mármint Hibridek! Szinte minden osztálytársam már rendelkezik eggyel, és egyre többen kezdik úgy érezni, mintha kitöltené azt az űrt számukra, amit egy családtag elvesztése okozott... - Hael szeme elkerekedett. Szomorúan ugrott le az ágyról, megrázta bundáját, és leült elém.
- Gyorsan kell cselekednünk, azt hiszem nem csak ez az egy bajunk van - elgondolkodva rám nézett. - Figyeld a szemem! Ha kitágul a pupillám fuss! Zárkózz be, szerezz valamit, ami megvéd, vagy hozz hozz húst, egy kis szérummal átitatva! - mondta ingerülten, kitágult pupillákkal... 

Kedves olvasóim ♥