2017. december 21., csütörtök

Hibrid 24 fejezet

Nancy csak állt, szinte mintha nem is abban a világban lenne. Gondolatmenetéből a telefon csengése billentette ki. Előhalászta a telefonját, s ránézett a képernyőre. Hát ki is hívhatta volna, mint a legjobb barátnője, Susan, aki egyébként a házvezetőnő náluk.
- Na hallo. 
- Szia Susan. Hol vagy? 
- Kint sétálok.
- Gyere gyorsan haza, mert Heal morog üvölt, mint aki nem is tud önmagáról.
- Rohanok haza. - s ezzel lecsapta a telefont,  és úgy szaladt haza, mint akit egy bika kerget. Rohant, mint egy őrült. Épp már a fő úthoz ért, mikor egy repülő autó majd' elsodorta, amilyen alacsonyan szállt.
- Te őrült! Nem látsz a szemedtől? - üvöltötte Nancy, mire a sofőr kihajolt. 
- Te mész, mint vak a gödörnek. - nevetett fel gúnyosan a sofőr.
- Ne ordibálj, hanem gyere szállj ki!
- Ne nevettesd ki magad! Kislányokkal nem verekszem. - jegyezte meg gúnyosan a férfi.
- Na és ha lány vagyok? Egy ütés, és eldölsz, mint egy zsák krumpli. - fonta keresztbe karjait Nancy.
- Én nem vitázok veled. Nekem nincs időm erre. Dolgozok, nem úgy, mint te.
Jaj, hogy oda ne rohanjak. - forgatta szemeit a lány.
- Hogy hívnak? - kérdezte a sofőr.
- Mi közöd hozzá? - kérdezett vissza Nancy. 
- Elkényeztetett apuci kedvence.
- Persze, az autóból nagy a szád. - vetette oda Nancy, de ezzel a sofőr elhajtott.  Nancy szinte körbe forgott a saját tengelye körül a nagy széltől, amit az autó okozott. Ökölbe szorította a kezét, felhúzta az orrát és rohant tovább. Az arcán látszott, hogy mennyi düh van benne. A táskáját is épp, hogy el nem hagyta. "Istenem, mennyi őrült van a világban!" gondolta, amikor nagy mérgesen beért az utcájába. Már az ajtójukban állt, a szemét odatartotta a retinavizsgálat miatt, mert így nyílik a zár. Susan mire szólt volna, Nancy már felviharzott a lépcsőn.
- Hol vagy Heal? 
Mély csönd uralkodott a házban. A szobája felé vette az irányt.
- Szia Heal. - szólt halkan.
- Szia. 
- Hazajöttem, mert hallottam, hogy nem vagy jól.
- Nem kell miattam. - mordult fel Heal.
- Legalább fordulj meg, ha hozzád beszélek. - csapott combjára Nancy.
- Hagyj engem békén! - utasította a lányt.
- Nem értem mi van veled. - mondta Nancy elkeseredetten, mire Heal megfordult.
- Mondd! Miért kérdezel annyit?
- Mert aggódom érted, hogy nem lehet ezt fel fogni vagy megérteni?
- Ne aggódj.
Nancy dühbe gurult.
- Nem érted meg, hogy nagyon szeretlek? A legjobb barátom vagy.
Heal szemén látszott, hogy nagyon meg lepődött. Főhősnőnk kiviharzott a szobából, s a vendégszoba felé vette az irányt. Megrántotta a kilincset, hogy az majdnem kiszakadt a helyéről. Belépett a szobába, és az ajtót becsapta maga után. Mindeközben Susan rohant fel a lépcsőn.
- Merre vagy Nancy? - kérdezte.
Válasz nem jött. Susan benyitott a barátnője szobájába, de ott csak Healt találta.
- Mi a baj? Miért vagy ilyen? - szegezte neki a kérdéseket. Heal lassan megfordult.
- Te miért vagy itt? 
- Nancyt keresem, de látom nagyon magad alatt vagy.
- Nincs semmi baj. 
- Ja, én meg most másztam le a falvédőről. Na mindegy. Majd, ha akarsz velem beszélni gyere le, a konyhában leszek. - ezzel kiment. Az irányt a másik szoba felé vette. Kopogtatott. 
- Bejöhettek Nancy?
- Gyere nyugodtan. - válaszolt Nancy.
- Akarsz róla beszélni?
- Ülj le. - kínálta hellyel. 
- Az a baj, hogy Heal megvadul. Furcsa. Félek, hogy meg vadul, és magában vagy másban kárt tesz. 
Ahogy beszélgetek, Heal meghallotta, hogy miről van szó. Üvöltött egyet, le vágtatott a lépcsőről, mint egy sebzet farkas. Nancy felpattant az ágyról, és szaladt Heal után, de mire kiért az ajtóhoz Healnak hűlt helye volt.
- Heal hol vagy? Gyere vissza. Nem úgy gondoltam. - üvöltötte torkaszakadtából. Potyogtak a könnyei. Susan ment ki utána.
- Állj meg! Gyere vissza!-  ordította utána Susan. 
Nancy rohant, hátra sem nézett.
Nem érdekelte más csak, hogy a legjobb barátját megtalálja.
Szaladt az utcákon, amik gyönyörűen kivoltak világítva, de egy sem érdekelte, csak az, hogy "Hol van Heal?".

2017. január 11., szerda

Hibrid 23. Fejezet

   Becsengettek.
Lassan beléptem a suli udvára. Bezártam az ajtót, majd indultam az épület felé, de  még egyszer hátra néztem. Hiányzik a barátom, Heal. Vajon mit csinál most otthon?  Nem sok időm volt ezen gondolkozni, mert a tanár a hátam mögött jött.
- Sziasztok. - köszöntem az osztálytársaimnak, majd leültem a székemre, és kipakoltam a padomra.
- Jó reggelt tanárnő. - köszönt egyhangúan az osztály. Az első óránk angol volt, a kedvenc órám, de ma a fáradságtól nem ott járt az eszem, ahol kellene.
- Nagyon meleg van. - sugtam oda a szomszéd padban ülő Jessicának.
- Hát meleg van. Ma azt se tudtam, hogy mit vegyek fel. - mondta Jess.
- Még suliba se volt kedvem jönni. - válaszoltam egy ásítás keretében.
- Lányok óra van. - szólt közbe a tanár.
- Elnézést. - dünnyögtük.
- Ma szavakat veszünk. - mormogta a tanárnő. - A táblára felírom a szavakat, ti pedig másoljátok le a füzetetekbe. Az óra csendes volt. Egész idő alatt írtunk a rengeteg szót, de én csak ültem és az eszem Heal körül jár. Mire letelt a 25 perc az igazgató bejött és kihívta a tanárnőt.
- El kell mennem. Csendben legyetek és csináljatok, amit akartok. - erre a kijelentésre a fiúk ordítoztak, hogy már nem lesz óra.
- Mindjárt beküldök egy helyettes tanárt, ha tovább is ordibáltok. - fenyegetőzött az angol tanár.
- Jajj tanárnő, mi jók vagyunk! Nem kell másik tanár, hallgatni fogunk. - mondták kórusban.
- Nah Jessica, mizu veled? - fordultam azzal a lendülettel barátnőm felé.
- Hát semmi érdekes. Tegnap filmet néztem. - vonta meg a vállát. - Hallod, láttad azt a plakátot, ahol intelligens állatokat árulnak?
- Igen. Nekem már van egy olyan állatom, aki ember.
- Tessék? Ezt, hogy érted? - kérdezett vissza.
- Semmi, csak arra értettem, hogy ember mivel beszél. - magyaráztam zavaromban. - Nekem is van egy ilyen állatom, akit én embernek tekintek. Heal a neve. Kék a bundája és ahogy hozzám bújik az olyan jó.
- Úgy beszélsz róla, mintha a pasid lenne. - nevetett fel Jess. - Hisz ő csak egy állat.
- Ne mondj ilyet. Ő nem csak egy állat. - keltem Heal védelmére. - Bármit meg tudok vele beszélni. Mindig meghallgat engem.
- Inkább váltsunk témát, mert mindjárt leharapod a fejem. - mondta szemforgatva.
- Jean ma mi a terved mára? - fordultunk Jean felé.
- Hát szerintem tanulni fogok. - húzta Jean a száját.
- Nem jössz egy kicsit kikapcsolódni a városba? - kérdeztem.
- Nem hiszem. - rázta fejét.
- Jaj, gyere már. Csak 1 óra hosszára. - fűztem.
- Na jó. Elmegyek. - adta be a derekát.
   Mire észbe kaptunk letelt az óra.
- Kicsengettek. 5 percet szünet. - mondta mély hangon Paul, aki a szomszéd padban ült.
- Jó, mi is hallottuk. - vágtam rá dacosan.
- Hallod Jess. Menjünk és igyunk már egy teát, mert már kiszáradt a szám. - húztam magam után Jesst. Rengeteg gyerek szaladgált a folyosón. Ahogy sétáltunk végig néztem a szép rózsákat és sok szép virágot az ablakon át. Elméláztam, de mire észbe kaptam már a lépcsőnél jártunk.
- Ma olyan csendes vagy. - állapítottam meg. - Valami baj van?
- Nincs. Csak elgondolkoztam, hogy én is szeretnék egy ilyen állatot, ami neked is van.
- Hát, ha akarod mesélhetek róla, hogy milyen. - ajánlottam fel. Lesétáltunk a lépcsőn, így az ebédlő már csak pár lépésre van.
- Mit kértek lányok? - kérdezte Nilda néni széles mosollyal az arcán.
- Két tea lesz. - vágtam rá.
- Mézet kértek bele?
- Igen. - megkaptuk a 2 teát és leültünk egy asztalhoz.
- Mesélj az állatodról. - kérlelt Jessica.
- Heal egy kék bundájú, ragyogó zöldeskék szemű, nagytestű tigris. Mindennap velem van és az ágyamban alszik. Nagyon szeretem.
   Az állatkereskedésbe érve Jess nézte a ketreceket, amikben rengeteg állat volt.
Nekem egy sem tetszett. A sor végére érve megláttunk egy állatot, ami nagyon megtetszett Jessnek. Háttal állt a ketrecnek. A boltban nem ajánlották, hogy hazavigyük, de Jess nagyon ragaszkodott hozzá.

Kedves olvasóim ♥