Hibrid 12. Fejezet

A szülinapomat még Hael érkezésének délutánján lebonyolítottuk. Nem volt nagy etvasz, egy kellemes hangulatú tortázás, néhány puszi, és egy közös program. Pont olyan, mint amilyennek elképzeltem. Az én kívánságom volt, hogy ne legyen nagy buli, meg extra dolgok, csak egy családi délután. Hael persze végig unatkozta, de ezt már nem hagyom annyiban, és minden áron rendezem a kapcsolatunkat. Lehet, hogy vannak önálló, épkézláb gondolatai, de nehogy már a nyúl vigye a puskát! Mégis csak én vagyok a gazda, vagy mifene. Délután, mikor lezavartuk a fülhúzásomat, úgy határoztam elviszem sétálni, hogy egy kicsit észbe kapjon, és közben beszélgethessünk. Ki akartam deríteni mi nyomja a bögyét, mi az ami miatt ki nem állhat engem és a családomat.

Valójában nem hagytam neki választást. Kötelezővé tettem a mozgást, azonban egy percig sem bíztam meg benne, így kénytelen voltam feladni rá az elektromos hámot. A virtuális ,,kötőfék" egyik részét magamra, a másikat pedig Hael nyakára kötöttem, ezzel biztosítva, hogy mellettem marad. Ő ugyan mondta a magáét, de kivételesen nem érdekelt.

- Mit gondolsz, hogy össze kötözöl minket ezzel a szarral!? Oldozz el azonnal! Én nem kutya vagyok, hahó!

- Nyugi, fel se fog tűnni, hogy rajtunk van, ha nyugton leszel, és szépen sétálsz! - magyaráztam.

- Vagy úgy... Először rákényszerítesz, hogy egy dög unalmas szülinapot üljek végig, utána pedig kötelező sétára viszel... Miért nem kutyát vettél?

- Haha... Nagyon vicces, de nem érdekel mit gondolsz! Sokáig együtt fogunk élni, és az én célom, hogy barátok legyünk. Jót akarok neked Hael!

- Akkor ezt még gyakorold! Gőzöd sincs arról, hogy mások mire vágynak! - okoskodott.

- Nem baj! Gyere! - azzal fogtam magam és elindultam az utca irányába. Nem hagytam neki választást, kénytelen volt követni, nehogy az elektromos póráz megrázza.

Lassan sétáltam, hogy több időnk maradjon a beszélgetésre. A nap, mint egy óriási lézer lámpa, úgy sütötte a fejünket. Irigyeltem Hael-t, hogy megvédi a szőre. Gondoltam menjünk a parkba, ott úgy is sok árnyék van! Kicsit megszaporáztam lépteimet, mert már nem bírtam elviselni a hőséget. Az utca túloldalán Anne néni sétált, kezében két szatyorral. Első gondolatom az volt, hogy manapság ki használ ilyen elavult zacskókat... De egyébként nagyon kedves hölgy volt, anyáék gyakran jártak össze vele, és a férjével. Szigorú és hirtelen haragú, de a szíve arany volt. Láttam, hogy Hael is őt nézi és egy percre meg is torpant.

- Mi van? Nem megyünk? - néztem rá értetlen szemekkel.

Ő szóra sem méltatott. Pár percig tétován bámulta az utca túloldalán haladó nőt, majd pedig tiszta erejéből futásnak indult, és csöppet sem zavarta, hogy engem is magával rángat. Vágtatott, mint a leggyorsabb paripák, miközben kék bundáját a szél minduntalan felborzolta. Minden energiámat összeszedtem, hogy a hátára tudjak kapaszkodni, mert féltettem magam a forró aszfalttól. Nem értettem mit akar, vagy, hogy mi jár gondolataiban, de szörnyű előérzetem volt, tudtam, hogy Hael bekattant és esélyem sincs rá, hogy józan észre térítsem. Egyenesen Anne néni felé igyekezett, aki ebből az egészből semmit sem fogott föl. Hirtelen csak arra lettem figyelmes, hogy belecsapódtunk az idős nőbe. Hael megállt, és mint egy vadállat úgy fújtatott, Anne néni viszont a földön feküdt, szatyrai romján. Fölállni sem bírt szegény, én viszont odaugrottam hozzá, és rögtön fölsegítettem, vezeklésképpen. Nem volt időm Haelt megregulázni, de ekkora haragot még soha nem éreztem iránta. Úgy akart bosszút állni rajtam, hogy elkaszált egy idős asszonyt...

- Vedd le rólam a kezedet! Mit képzelsz hmm? Te és a ronda tigrised meg akartatok ölni? Ez a baj ezzel a modern technológiával... Nem megbízható! De majd én beszélek a szüleiddel! - förmedt rám Anne néni.

- Ne tessék haragudni! Hael véletlenül csinálta, biztos vagyok benne! Kérem ne szóljon anyáéknak, majd én megbüntetem.

- Hmm... Nem bánom, de tartsd féken a kis kedvenced! Ja meg segíthettek behordani a csomagjaimat! Miattatok minden a földön hever. És ha még egyszer előfordul, nem hagyom szó nélkül!

- Természetesen becipeljük őket ön helyett! Igaz Hael?

Tigrisem némán állt, miközben gyűlölködő pillantásokat vetett felém. Csak azt nem értettem ő miért van felháborodva. Az egészet készakarva okozta, legalább a következményeket vállalja! De afelől biztos lehetett, hogy otthon megkapja a magát! Az egész hátralevő délutánt Anne néninél töltöttük, mivel nem volt elég neki, hogy behurcolkodtunk helyette, még el is kellett pakolnunk nála. Hibridem totális ellenállást mutatott. Ide-oda lézengett, megjátszva, hogy beleszakad a munkába, de lényegében csak én dolgoztam. Az asszisztálására nem volt szükségem, így is alig bírtam elviselni a jelenlétét. Egy szörnyű negatív személyiség volt, és mintha szív helyett egy kődarab éktelenkedett volna a mellkasában. Nem tudtam elképzelni, hogy bárkihez is van kedves szava.

A dolgunk végeztével hazabattyogtunk. Már előre féltem anya reakciójától... Nem vittem magammal semmit, amin elérhettek volna, ráadásul Hael attrakciója több, mint három órát felemésztett! Biztos aggódnak már! Félve léptem be az ajtón, és meglepett a látvány.: Anya életében talán először a konyhában sürgölődött. Máskor szívesen testálta át ezt a szerepkört Lucy-ra. Úgy látszik tényleg változnak az idők, talán ők is érezték, hogy valami nem volt rendben a családdal. Én persze csak örültem. Amint észrevette, hogy hazaértünk, eldobott  mindent, ami a kezében volt, és felénk rohant.

- Jena! Hol voltatok!? Mit csináltatok ennyi ideig!? Már kezdtem aggódni!

- Ne haragudj anya, de véletlenül belefutottunk Anne nénibe, aki elejtette a szatyrait. Neki segítettünk becipekedni. - igyekeztem kimagyarázni a dolgot.

- Rendben! De hogy érted, hogy ,,belefutottatok"?

- Nem vettük észre és fellöktük... - sütöttem le szemeimet.

- Jól van, vagyis nincs jól, de legalább jóvátettétek. Menjetek föl a szobába, mindjárt kész a vacsi! Majd szólok nektek. Hael is az asztalnál eszik? - érdeklődött anya, némi fintorral a hangjában.

- Nem! A földön akar vacsorázni.

Anyu kérésére fölbaktattunk az emeletre. Hael meghúzta magát, és csöndben jött a nyomomban.

Behívtam a szobába, ő pedig nem tiltakozott, látván, hogy nem vagyok túl oldott hangulatban.

- Jena, miért nem mondta meg, hogy én löktem föl az öreg banyát? - nézett rám Hael.

- Mert minden áron bebizonyítom neked, hogy a gyűlölet és a harag nem megoldás. Azt mondtad, hogy gőzöm sincs mire vágynak mások! De ez nem igaz... - válaszoltam.

- Kössz!

- Mi volt ez? Csak nem egy kedves szó!? - mosolyogtam.

- Nem, dehogy! Én sosem mondanék olyat!

- Félsz bevallani? Tudod nem lehetünk mindig ilyen ellenségesek!

- Jajj, nem papolj már nekem erről! Semmit sem tudsz rólam, világos? - gurult ismét dühbe.

Egy pillanatig úgy éreztem megtört a jég, de most... újra utál... Keményebb dió, mint azt hittem! Tanácstalan voltam, hogy mit tehetnék a békülés érdekében, mert ő minden próbálkozásomat sorra elutasította. Nem tűnt már gyereknek, vagyis...nem tudom, hogy a hibrideknél, hogy működik ez, de attól még nem kéne ilyen negatívnak lennie! Vajon keresztül ment valami szörnyűségen? Mellesleg ez a szerkezet semmit sem ér! Ő simán ,,fellázadhatna" ha akarna... nem az a kezes bárány típus! - gondolkoztam.

- Hael! Nem akarsz beszélni róla? - futottam utána a fönti nappaliba.

- Mi a francról hadoválsz? - támadt nekem.

- Arról, hogy miért vagy ilyen!

Nem felelt. Nyakát behúzta, fejét pedig igyekezett lesütni. Tipikus ember volt... egy rossz természet, de mindenképpen ember. Nem volt hibrid, vagy tigris, sőt egy technikai csoda sem. Egy sebzett kisfiú sokkal inkább, akit valami szörnyű dolog ért, de nem meri bevallani. Soha, egyszer sem volt kedves hozzám, én még sem tudtam gyűlölni. Inkább sajnáltam, és minden erőmmel azon voltam, hogy felfedjem a titkát. Tudtam, hogy nem őszinte velem, de nem sikerült kihúznom belőle az igazat, mert félt valamitől. Mintha ezzel a stílussal próbálná megvédni magát a gonosztól, ami már egyszer utol érte, de most újra üldözi. Egy vastag, áthatolhatatlan fal állt közöttünk, melynek nem volt nálam a ,,kulcsa", de tudtam, hogy megszerzem. Valahogy el fogom érni, hogy megnyíljon nekem. Oda akartam lépni hozzá, hogy megsimogassam, de ő hátrálni kezdett. Nem engedte, hogy hozzá érintsem ujjaimat. Tüzes tekintete most sokkal inkább volt szomorú, de nem vigasztalhattam meg. Kizárt engem az életéből, és nem hagyta, hogy megismerjem.

Látván ellenállását hátat fordítottam és levonultam a nappaliba. Igaz anya még nem szólt, de jobbnak láttam, ha Haelt egyedül hagyom egy kis időre.