2017. január 11., szerda

Hibrid 23. Fejezet

   Becsengettek.
Lassan beléptem a suli udvára. Bezártam az ajtót, majd indultam az épület felé, de  még egyszer hátra néztem. Hiányzik a barátom, Heal. Vajon mit csinál most otthon?  Nem sok időm volt ezen gondolkozni, mert a tanár a hátam mögött jött.
- Sziasztok. - köszöntem az osztálytársaimnak, majd leültem a székemre, és kipakoltam a padomra.
- Jó reggelt tanárnő. - köszönt egyhangúan az osztály. Az első óránk angol volt, a kedvenc órám, de ma a fáradságtól nem ott járt az eszem, ahol kellene.
- Nagyon meleg van. - sugtam oda a szomszéd padban ülő Jessicának.
- Hát meleg van. Ma azt se tudtam, hogy mit vegyek fel. - mondta Jess.
- Még suliba se volt kedvem jönni. - válaszoltam egy ásítás keretében.
- Lányok óra van. - szólt közbe a tanár.
- Elnézést. - dünnyögtük.
- Ma szavakat veszünk. - mormogta a tanárnő. - A táblára felírom a szavakat, ti pedig másoljátok le a füzetetekbe. Az óra csendes volt. Egész idő alatt írtunk a rengeteg szót, de én csak ültem és az eszem Heal körül jár. Mire letelt a 25 perc az igazgató bejött és kihívta a tanárnőt.
- El kell mennem. Csendben legyetek és csináljatok, amit akartok. - erre a kijelentésre a fiúk ordítoztak, hogy már nem lesz óra.
- Mindjárt beküldök egy helyettes tanárt, ha tovább is ordibáltok. - fenyegetőzött az angol tanár.
- Jajj tanárnő, mi jók vagyunk! Nem kell másik tanár, hallgatni fogunk. - mondták kórusban.
- Nah Jessica, mizu veled? - fordultam azzal a lendülettel barátnőm felé.
- Hát semmi érdekes. Tegnap filmet néztem. - vonta meg a vállát. - Hallod, láttad azt a plakátot, ahol intelligens állatokat árulnak?
- Igen. Nekem már van egy olyan állatom, aki ember.
- Tessék? Ezt, hogy érted? - kérdezett vissza.
- Semmi, csak arra értettem, hogy ember mivel beszél. - magyaráztam zavaromban. - Nekem is van egy ilyen állatom, akit én embernek tekintek. Heal a neve. Kék a bundája és ahogy hozzám bújik az olyan jó.
- Úgy beszélsz róla, mintha a pasid lenne. - nevetett fel Jess. - Hisz ő csak egy állat.
- Ne mondj ilyet. Ő nem csak egy állat. - keltem Heal védelmére. - Bármit meg tudok vele beszélni. Mindig meghallgat engem.
- Inkább váltsunk témát, mert mindjárt leharapod a fejem. - mondta szemforgatva.
- Jean ma mi a terved mára? - fordultunk Jean felé.
- Hát szerintem tanulni fogok. - húzta Jean a száját.
- Nem jössz egy kicsit kikapcsolódni a városba? - kérdeztem.
- Nem hiszem. - rázta fejét.
- Jaj, gyere már. Csak 1 óra hosszára. - fűztem.
- Na jó. Elmegyek. - adta be a derekát.
   Mire észbe kaptunk letelt az óra.
- Kicsengettek. 5 percet szünet. - mondta mély hangon Paul, aki a szomszéd padban ült.
- Jó, mi is hallottuk. - vágtam rá dacosan.
- Hallod Jess. Menjünk és igyunk már egy teát, mert már kiszáradt a szám. - húztam magam után Jesst. Rengeteg gyerek szaladgált a folyosón. Ahogy sétáltunk végig néztem a szép rózsákat és sok szép virágot az ablakon át. Elméláztam, de mire észbe kaptam már a lépcsőnél jártunk.
- Ma olyan csendes vagy. - állapítottam meg. - Valami baj van?
- Nincs. Csak elgondolkoztam, hogy én is szeretnék egy ilyen állatot, ami neked is van.
- Hát, ha akarod mesélhetek róla, hogy milyen. - ajánlottam fel. Lesétáltunk a lépcsőn, így az ebédlő már csak pár lépésre van.
- Mit kértek lányok? - kérdezte Nilda néni széles mosollyal az arcán.
- Két tea lesz. - vágtam rá.
- Mézet kértek bele?
- Igen. - megkaptuk a 2 teát és leültünk egy asztalhoz.
- Mesélj az állatodról. - kérlelt Jessica.
- Heal egy kék bundájú, ragyogó zöldeskék szemű, nagytestű tigris. Mindennap velem van és az ágyamban alszik. Nagyon szeretem.
   Az állatkereskedésbe érve Jess nézte a ketreceket, amikben rengeteg állat volt.
Nekem egy sem tetszett. A sor végére érve megláttunk egy állatot, ami nagyon megtetszett Jessnek. Háttal állt a ketrecnek. A boltban nem ajánlották, hogy hazavigyük, de Jess nagyon ragaszkodott hozzá.

2016. december 4., vasárnap

Hibrid 22. Fejezet

   Hamar eljött a reggel. 
Mire felriadtam már alig maradt időm, hogy elkészüljek a suliba.
A szemem is alig bírtam kinyitni, mintha valami visszahúzná a fáradt szemhéjamat.
Heal még aludt mellettem, így halkan átmásztam rajta.
   Odaléptem a szekrényemhez, s kerestem egy ruhát, amit felvehetek.
Előszedtem a gyöngyös-masnis farmernadrágom és egy kék felsőt.
Heal ott állt mögöttem, amivel rám hozta a frászt. Barátom nagyot üvöltött, felborzolta a bundáját a hátán és a karmait kieresztette.
- Heal mi a baj? - kérdeztem tőle, már éppen menekültem volna, mire megszólalt.
- Nyugi Jean. Nincs baj, csak még aludnék. - nevetett hangosan.
- Akkor pihenj még. 
- Gyere bújj be mellém. - hívogatott.
- Jajj Heal! Úgy beszélsz, mint egy pasi. - modtam, mire Heal rám nézett a nagy szemeivel, melyekben láttam a szomorúságot. Lehajoltam hozzá és a szemébe néztem. 
- Ne haragudj, hogy megbántottalak.
- Nyugi, nem baj. Csak jó lenne újra embernek lenni.
- Hidd el, ha rajtam múlik, újra fiú lesz belőled, ha kell az életem árán is.
- A ilyet ne mondj. Nálam már meghalt a remény. - szomorkodott. - De hogyan is lehetnék újra ember, mikor annyi mindenen mentem keresztül?
- Bennem él még a remény, és amíg élek azon leszek, hogy segítsek neked.
- Köszönöm, és örülök, hogy ennyire kedvelsz engem.
- Ez nem csak kedvelés, hanem szeretet.
- Te ennyire szeretsz engem? De én csak egy állat vagyok...
- Ne mondj ilyet Heal! Na, de indulok suliba, mert ha elkések a tanáraim haragudni fognak. - mondtam, majd lerohantunk a lépcsőn, és magamhoz vettem a tegnapi uzsonnám, amit Susan csinált, aztán betettem a táskámba. Heal arcára nyomtam egy puszit, és rohantam is.
- Mentem, szia! - Majd az ajtót kinyitottam és siettem a suli felé, de csak az járt a fejembe, hogy mi lesz Heallel. 
   A suli nem volt tül messze, így gyalog mentem, majdnem minden nap. Nem is szerettem ezt a helyet. Már alig voltak igazi virágok az autók repültek, de ennek nem volt nagy értelme.
Minden olyan mű. Olyan rideg, mintha egy másik világban élnénk a szó szoros értelmében.
Gondolatmenetemből a csengő billentett ki...

2016. június 4., szombat

Hibrid 21. fejezet

- Jó, Heal, Meg ijesztesz.
 - Nyugi Jane, nem lesz baj. De amióta nincs rajtam a nyakörv, azóta máshogy érzem magam, és felek, hogy valami bajt csinálok
. - Na Heal, en fáradt vagyok, és már lepihennék, ha nem haragszol.
 - Nem haragszom. Én is elfáradtam. Odaléptem az agyhoz, és megvetettem.
 - El megyek zuhanyozni.
 - Oké, itt várlak - morogta Heal.

 - Mi a baj? - kérdeztem félelemmel teli hangon. Erre Heal felállt, a tekintete vad volt. Meghűlt bennem a vér. - Fuss, Jane! - ordította Heal
 – Rohanj, mentsd az életed!
 - Maradok - mondtam remegő hangon. Heal rám nézett, de teljesen vad a tekintettel. Bemenekültem a fürdőbe, mert segíteni akartam neki. Kinyitottam a szekrényt, nyugtató volt benne, amit azért adtak mindenkinek, hogy ha a hibridek meg vadulnak legyen menekülő pont. Kirohantam, mire Heal nekem ugrott, de én elkaptam a száját és szétfeszítetem, a szert pedig beleöntöttem. Remegett a kezem, a levegő pedig a mellkasomba szorult. Nem tudtam, mi lesz tovább. Heal ott volt rajtam, már egy órája, hogy megbolondult. De legalább már a szeme nem forgott vérben. Lágyan végigsimítottam a fejét. Megfogtam az arcát.
 - Itt vagy, drága barátom?
 - Persze. Jól vagy, Jane? Mit tettem? Istenem! Mi történt? Hallod, Jane, szólalj már meg!
 - Nyugi, nem lett baj. De hisz te vérzel!
 - Tényleg. Biztos mikor rád ugrottam, akkor üthettem be a fejem.
 - Megyek, rendbe szedem magam a fürdőben.
 - Már körülbelül tizenkettő is elmúlt, de neked holnap iskola
. - Heal felpattant, és levágtatott a lépcsőn. Utánaszaladtam.
 - Mi van újra megvadultál?
 - Nem, csak lejöttem.
- Akkor rendben – mondtam, majd visszamentem. Megmostam az arcom, és lefeküdtem. Tizenöt perc telt el, mire meghallottam a kis pajtásom lépteit
. - Hol voltál? - Nem válaszolt. Az ágyamhoz lépett. Úgy éreztem, mintha lerakott volna valamit mellém. Felkapcsoltam az éjjeli lámpát. Magam mellé néztem: Susan hatalmas húsvágó kése volt az. - Mit akarsz ezzel? - Meg teszel nekem valamit, Jane?
 - Persze. Kérj bármit
. - Könyörögve kérlek, hogy ölj meg. Hogy többet ne árthassak sem neked, sem pedig másnak.
 - Dehogy öllek meg! Hisz’ jobban szeretlek, mint ahogy te azt el tudnád képzelni! Esküdj meg, hogy többet ilyet nem kérsz! - Jó. - Nem hallom! - förmedtem rá dühösen. Elvettem a kést, és lebattyogtam vele a lépcsőn, hogy elrakhassam. Felszaladtam a szobámba. Heal ott feküdt, mikor bebújtam az ágyba. - Figyelj, Jane, én lemászok. Az ágy lábánál alszom. - Ne menj! - Csókot nyomtam az arcára. Így aludtunk el.

2016. március 12., szombat

Hibrid 20. fejezet


Ez a nap is eljött. A nyárnak vége, én pedig mehetek vissza a suli unott falai közé. A reggeli forró teámat kavargattam, amikor Haelt pillantottam meg a lépcső alján. Bundája borzos volt még, feje álmos. Komótosan tett pár lépést, majd ásított egy nagyot. Éles metszőfogain megcsillantak az ablakon besütő nap sugarai.
- Jó reggel Hael! - integettem felé idétlenül, mintha a nélkül nem láthatott volna meg. Ő érdeklődve rám emelte a tekintetét.
- Hát tehe? - ásított még egyet. - Sose keltél fel kilenc előtt, most meg...
- Fél hét - segítettem ki tigrisemet. Belekortyoltam még egyet a teámba, majd az emelet felé indultam.
- Most hova mész? - kiáltotta utánam Hael. A szobámba szaladtam, felkaptam a táskát, és rohantam vissza hozzá.
- Tudod, meséltem már neked a suliról, igaz? - bólintott. - Hát ma van az első tanítási nap.
- Egyedül hagysz? - nézett rám szomorúan. Méltóság teli tekintetében rémületet véltem felfedezni. Ahogy így elnéztem Haelt rájöttem, hogy nem csak szerencsétlen, szegény fiatalok életét csonkították meg, hisz valahonnan kellett "alapanyag" a tigrisekből is. Erre vajon az állatvédelmiek mit szólnának?
- De csak pár órára. Amúgy is, megkértem Lucyt, hogy jöjjön át az első napokban, hogy ne érezd annyira egyedül magad.
- De az nem ugyan az! - kérte ki magának.
- Mintha máskor többet csinálnál az alvásnál - emlékeztem vissza a nyár nagy részére. Az autós kalandunk óta nem igazán történt semmi izgalmas. Néha elmentünk sétálni, de feladtuk, mert melegben nem igazán volt kellemes, este pedig mindenki előkerült, a kutyák Haelt ugatták, a kisebbek (vagy éppen idősebbek) pedig féltek Haeltől, így aztán feladtuk.
Anyáék már elmentek, így gyalogolnom kellett, a suli pedig a város másik végében volt. Ki gondolta volna, hogy még a gazdagoknak is kell suliba járniuk? És pláne, hogy azt gyalog... Az órám vészesen közeledett hét órához, lassan indulnom kellett, hogy időben odaérjek.
- Hael, ígérd meg, hogy nem csinálsz semmi butaságot! - fogtam meg a fejét két oldalról, tekintetét az enyémbe kényszerítettem. Aranysárga szemeinek tekintete az enyémbe fúródott.
- Megígérem! - szorosan megöleltem, és az ajtó felé indultam. Már majdnem becsuktam, amikor Hael hangját hallottam. - Jane! Jane!
- Mi az? Mi a baj Hael?
- Siess haza Jane! - nézett rám elveszetten. Rámosolyogtam, majd bezártam magam mögött az ajtót.
Reggelente még nem volt annyira meleg, hogy megsülj, de egy háromnegyed órás séta után megizzadt az ember.
A suliba beérve a táskában kezdtem el keresni a parfümöm, hátha el tudom fedni a gyaloglás "mellékhatását".
- Jane? - érkezett a hátam mögül egy ismerős hang. Lágy volt, mégis éles, kedvesség áradt belőle.
- Matt? - fordultam meg döbbenten, Egész nyáron nem beszéltünk, sőt. - Hogy, hogy itt vagy?
- Hát, anyuék úgy döntöttek nem egészséges, ha minden nap egy kék nagymacskával beszélgetek - mesélte egy ölelés kíséretében.
- Kék nagymacska?
- Nem hallottál még róla? Tele van a város mindenféle plakáttal. Nyár eleje óta...
- Nem, ez oké. Nekem is van egy Hibridem, csak... - nem fejezhettem be, hogy talán belezúgtam a nagymacskába, mert titokban ő is ember. Nagyot sóhajtottam, és tereltem. - Hogy hívják?
- Amara - felelte büszkén. Matt világosbarna haja hosszabb volt, mint a suli összes fiújának. A válláig ugyan nem ért, de ha vasalta jóval látszott a különbség. Zöld szeme ragyogott, ahogy új kedvencéről mesélt.
- Szóval lá... nőstény? - mosolyogtam rá kedvesen, bár nem tudom mennyire volt észrevehető, hogy csak megjátszom.
- Igen. Csodálatos egy állat. Malre emlékeztet egy kicsit. Megnyugtat az emléke - mondta már sokkal érzékenyebben. Mal Matt testvére volt. Jó testvérek közé tartoztak, szerették egymást. Ritka volt az a pillanat, amikor veszekedni látta őket az ember, és most tessék. Az emberrablók őt is megtalálták, és sejtem is, hogy mihez... A sors fintora? Szokták mondani. Mal talán emlékszik Mattre? Vagy rajta sikeresen megcsinálták az emléktörlést? - És a tiédet?
- Hogyan? - zökkentett ki gondolatmenetemből a fiú.
- A te tigrisedet hogy hívják?
- Hael. Néha eléggé morcos tud lenni, de azt hiszem, jól kijövünk - mosolyogtam rá még egyet erőltetetten, elköszöntem, és elindultam órára.
Mint nap végére megtudtam, az osztály kétharmada beszerzett egy Hibridet. Vajon más is tudja, hogy minek az árán vannak ők velünk? Részben jól jártak, nem mondhatni, hogy olyan rossz sorsuk lenne, viszont ez a családtagjaikra üt vissza leginkább. Ha a Hibrid egy szerető családba kerül, úgymond kap egy új családot, a régi pedig... És apáéknak hiányoztam volna? Vagy csak csaptak volna egy nagy temetést, hogy meghívjanak minél több ismerősüket, és felvágjanak, 'Mi ezt is meg tudjuk csinálni', esetleg fel se tűnne nekik?
Lassan baktattam le a lépcsőn nyugtázva magammal, haza is gyalog kell mennem. Kezdtem beletörődni a gondolatba, amikor a kocsinkat pillantottam meg a bejárattal szemben.
- Anya?
- Szia, Kicsim! Ma hamarabb végeztem, és gondoltam, hogy ha már erre járok felveszlek - közölte hősiesen. Mintha ez olyan óriási erőfeszítés lenne, hogy az amúgy is automatavezérléses kocsival eljöjjön értem...
- Köszi anya! - szálltam be a kocsiba. Jóval kellemesebb idő volt a járműben, mint kint. Persze, ilyen időben minden műanyag felmelegszik, és árasztja magából az égett szagot, ezért nem nagyon ajánlott semmilyen szabadtéri program, még ha megfelelően vagyunk is védve.
Ahogy leparkoltunk a ház előtt, feltéptem a kocsi ajtaját, és sprinteltem be a házba. Elsőre sikerült minden biztonsági ellenőrzésen átmennem, és egyből a szobámat céloztam meg. Csak remélni tudtam, hogy Hael ott húzta meg magát. Nem kellett csalódnom, kék Hibridem az ágyamon szunyókált, Állatias vonásai egyre élesebbnek tűntek, ember énjét kezdte elveszíteni. Mellékhatás lehet? Késleltetett szérumhatás? Bele se mertem gondolni. Mára túl sok volt a kérdés, de egy választ se kaptam.
- Hael - vakartam meg a füle tövét. Riogató morgást adott ki, ami egy állatnál se jelent jót. - HAEL! - Hael álmosan nézett fel, először nem tudta felfogni, hogy ott ülök mellette.
- Jane, tényleg te vagy az? - ásított egy nagyot. - Máris hazajöttél? - végigfutott hátamon a hideg. Mostanában mindig ez történt, ha Hael megszólalt.
- Többen vannak!
- Mégis kik Jane?
- Ti, mármint Hibridek! Szinte minden osztálytársam már rendelkezik eggyel, és egyre többen kezdik úgy érezni, mintha kitöltené azt az űrt számukra, amit egy családtag elvesztése okozott... - Hael szeme elkerekedett. Szomorúan ugrott le az ágyról, megrázta bundáját, és leült elém.
- Gyorsan kell cselekednünk, azt hiszem nem csak ez az egy bajunk van - elgondolkodva rám nézett. - Figyeld a szemem! Ha kitágul a pupillám fuss! Zárkózz be, szerezz valamit, ami megvéd, vagy hozz hozz húst, egy kis szérummal átitatva! - mondta ingerülten, kitágult pupillákkal... 

Kedves olvasóim ♥