2015. január 19., hétfő

Hibrid 9. Fejezet

- Látom főztél magadnak egy teát!

- Ja igen, gondoltam eltöltöm valamivel az időt... -válaszoltam.

A forró bögrével a kezemben odasétáltam a konyhapult előtt sorakozó székekhez. majd helyet foglaltam. Nagyon szerettem a konyhánk ezen részét. A kis szigetet bárszékek vették körül, ami egy különleges hangulatot kölcsönzött ennek a helységnek. Miközben kialvatlanul kortyolgattam a meleg italt, hirtelen valaki befogta a szemem. Agyamat elöntötte a pánik, és egy hatalmas sikoly kíséretében lefordultam az ülésről. Mikor hátratekintettem csak apa bűntudattal teli arcát láttam, és azt, ahogy ijedségében szája elé tapasztotta kezeit.

- Ne haragudj! Nem akartalak megijeszteni! - szabadkozott.

- Ja...semmi gond, csak a tegnap után rossz élményeket keltett benne! Egy kissé megrémültem!

- Igazad van, gondolnom kellett volna rá!

- Ugyan! Előfordul! - feleltem, miközben igyekeztem feltápászkodni a törött bögre romjai közül.

Legnagyobb szerencsémre épp akkor fejeztem be az iszogatást, így mindössze néhány szilánkkal kellett megbirkózzak. A rémületem hamar elfeledtem. Sokkal inkább foglalkoztatott a dolog, hogy ma minden vágyam teljesül! Gyorsan beugrottam a konyhába, és nekiláttam a szendvicsgyártásnak. Én nem kívántam a reggelit, viszont apu anélkül sehová nem indul el... az ő tempóját pedig említeni sem érdemes, így jobbnak láttam ha magamra vállalom ezt a tisztséget. Nem dicsekvésképpen, de profi munka készült el végül. Igazi ínyenc falatokat tálaltam neki. Még egy dolog amiben tehetséges vagyok... - nevettem.
Mihelyst anyával végig asszisztáltuk apa étkezését, mind fölvonultunk öltözni. Nem gondoltam, hogy így elbeszélgettük az időt... persze ezt csöppet sem bántam! Minél előbb annál jobb, mondom mindig.

Első utam a fürdőszobába vezetett. Az öltözködést mindig a sminkkel és a frizurával kezdem. Rossz szokás, tudom... De ez a már hozzám nőtt az évek során. Kíváncsiságból belepillantottam a tükörbe, hogy megnézzem mennyi munkám akad még a tökéletes megjelenésig. Na ez öreg hiba volt! Elszörnyülködtem a látványtól. A hajam mint egy szalmaboglya. Nem akadt két egyforma irányba néző tincs. Fekete lóboncom alól szinte semmi sem látszott az arcomból, ami talán nem oly' nagy tragédia. A saját öreganyám fiatalosabban nézett ki a temetésén... Kék szemeim összeszűkültek a fáradságtól, alatta a bőrt pedig ,,szép," nagy táskák díszítették. Igazán ,,vonzó" jelenség voltam. Nem tudtam, hogy álljak neki a szépítkezésnek. Az ősrobbanásra hajazó állapotok eltüntetése nem tartozott a főbb profiljaim közé.
Megragadtam a hajkefét és villám tempóban elkezdtem fésülni hosszú fürtjeimet. Ezt követően az arcomat hideg vízzel lögyböltem, annak reményében, hogy az majd felfrissít. És végül is nem tévedtem nagyot... Miután elértem az ápolt fázisba, kentem magamra némi alapozót, púdert, végül pedig egy kellemes illatú szájfénnyel megspékeltem ezt az összhatást. Hmmm. - mondtam elégedetten. - Nem is rossz... Legalábbis a kiindulási állapotokat tekintve mindenképpen. Önbizalomhiány a nullával vetekedett. Ez nem tartozott az erényeim közé.

Nagy nehezen mindnyájan kilibbentünk a szobából, ahol készülődtünk, végül pedig úgy éreztük készen állunk az indulásra. Én már tűkön ültem... Kivételes pillanatként jegyzik majd fel a történelemben a napot, amikor a Vail család időben elindul, és időben meg is érkezik valahova...
Egy szemvillanás alatt már a lábamra is kaptam a szandálomat, jelezvén, hogy készen állok az indulásra.

- Ha gondolod Jena menj előre! A kocsinál megvárhatsz minket! - mondta anya.

Ezt persze nem kellett kétszer mondani. Leakasztottam az előszobában lógó távirányítású kulcsot, és már futottam is az autóhoz. Hamar beültem, és az övet is becsatoltam. A kocsi rögtön érzékelte, hogy itt vagyok, és pár centit emelkedett is. Mintha ő is azt mondta volna: ,,felőlem mehetünk!". Néhány másodpercig a műszerfalat néztem, mikor megláttam, hogy apáék is beértek. Anya az anyósülésre, apa a sofőrszékbe ült. Nekem csak hátul jutott hely...:(
Hallottam ahogy egy hangos morajlással elindul a motor, nyílik a kapu, mi pedig már repülünk is. A nézelődés megunhatatlan szórakozás, erre már rájöttem. Szeretek így gondolkozni, és valahova máshova temetkezni.
Eszembe jutott a betörés, és azok a szörnyű élmények... A másik gondolatomat viszont sokkal szánalmasabbnak éltem meg. 17 éves lány létemre nincs barátom, nem járok szórakozni, nem mehetek egyedül sehova... a 23 éves barátnőm vigyáz rám... Tényleg ennyire ciki volnék??? Mire az a nagy önbizalmam...

- Nézz ki az ablakon Jena! - szólt apu.

- Azt csinálom...

- De a másik irányba! Megjöttünk!

Fejemet elfordítottam és örömmel nyugtáztam, hogy tényleg... Végre-valahára itt vagyunk! Egy Hiboratóriumban... ha jól emlékszem...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Kedves olvasóim ♥