30. Fejezet

 Elindultam hát Heal keresésére. A park volt az első állomás, ahová az utam vezetett. Szedtem a lábam egymás után, hogy hamar odaérjek. Egyre kétségbeesetten próbáltam a nyomára jutni. Se híre se hamva. Nem értem, hogy tudott így eltűnni. Bárcsak tudnám a tudóst utolérni, aki Healt teremtette lehet több sikerrel járnák. Gondolataim úgy kavarogtak a fejemben, hogy  fájdalom járta végig a testem. Végig sétáltam a parkon . Minden hol a fák árnyékában Healt véltem megpillantani, de sajnos csak a szemem káprázot. Még jobban magamra húztam az interaktív pulcsimat, mert nagyon fáztam. Végig sétáltam a parton csak pár ember sétált a parton, akik még tudták értékelni a régi szép időket. Amióta ez az új világ van. Minden szép, és jó megszűnt létezni. Mű füvek, repülő autót, és robot kutyák vették át az irányítást a világ felett.  Ez az egyetlen hely ahol még embernek érzem magam. Ahogy tovább sétáltam egy ismerős alakra lettem figyelmes. Biztos csak megint káprázik a szemem. Heal alakja rajzolódott ki a lámpa halovány fényénél. Egyre közelebb értem és tényleg egyre jobban hasonlított az én drága barátomra. De az nem létezik megint a képzeletem játszik velem. Egyre jobban dörzsöltem a szemem, de az alak sehová sem mozdult.  Futásnak eredtem. Heal Heal kiabáltam, ahogy csak bírtam. Healra emlékeztető alak még mindig ott ült. Mint aki várt valamire vagy valakire. Egyre közelebb értem, és azt vettem észre, hogy nem tévedtem tényleg az én drága barátom ült ott. Heal tényleg te vagy az szóltam oly csendesen mintha csak egy álom lenne, és félek, hogy felébredek. Igen én vagyok az Jena. Hogy találtál rám? Én már több mint három hete kereslek égre földre. Már sok helyett bejártam , de eddig nem találtam rád. Miért tüntél el ? Merre jártál ezidáig? Jena ez egy nagyon hosszú történet amit nem most kell még beszélnünk. Heal ezt ne csináld. Időm mint a tenger. Leülhetek melléd?

- Jena tudod, hogy ez nem kérdés nyugodtan ülj le. Gyorsan le ültem, és magamhoz szorítottam az egyetlen barátomat.-

 Kérlek mond el, hogy miért tüntél el. Mi az oka amiért szőrén szálán eltüntél?

 -Kicsit kutakodtam  a kísérlet után. És mit deritettél ki?

-Nem sok mindent annyit tudok csak, hogy az első tudós aki az állati kisérleteket végezte az nyomnélkül eltünt. Aki már minket meg teremtett az már a sokadik alkalommal járt a laboratóriumban. De érdekes módon ez is eltünt. -Heal tudod mit jelent ez? 

-Sejtem csak félek nehogy olyanba mászunk bele ami a vesztünket okozza. Heal már ebbe benne vagyunk nyakig, és muszáj lesz tovább kutatnunk.

29. fejezet

 Hiába töltöttem heteket azzal, hogy próbálok Heal nyomára bukkani. Olvastam rengeteg cikket, de semmi sem jutatott előrébb. Sok csalódás ellenére sem adom fel. Igaza van Lucynak. Le ültem az ágyra, és azon töprengtem, hogy mitévő legyek tovább. Mivel a nyakörvet nem akartam a barátom nyakába vissza rakni, ezért a neten hiába kutattam utána.  Végig gondoltam, hogy hol nem jártam eddig, és ott folytatom a kutatást . Legutolsó alkalommal a parkban voltunk. Lehet vissza ment a parkba, és csak rám vár, hogy újra magamhoz öleljem. Ez az a park. Utamat a gardrób felé vettem. Fel vettem az interaktív pulcsimat, órámat fel helyeztem, és a konyha felé siettem. Lucy hol vagy? Az elő szobában , gyere ide ha akarsz valamit.

-Drága barátom tudod, hogy mindig számíthatsz rám, bármit meg tennék érted. ---Jaj Jena. Mit csináltál már megint?

-Esküszöm egyszer az örületbe fogsz engem kergetni. Te ha valami oltári hülyeséget csináltál inkább el sem mond. A szüleid a múltkor is le kapták a tíz körmöm, amiért este ki rohantál a barátod meg keresni.

-Na Lucy az az igazság, hogy tudom hol van Heal. Tényleg?

-De honnét tudod? Ki mondta el neked? -Tudod mondtam, hogy a múltkor a parkban voltunk, és ott megismerkedtünk egy fiúval meg az ő tigrisével. Ezt nem is mesélted.

-Na akkor csak akartam, bocsi csak sok gond van a fejemben így sokszor azt sem tudom, hogy kinek mit mondok.

-Na és helyes a srác?

-Ne idegesíts. Hol érdekel engem, hogy néz ki a fiú. A legjobb barátomon kívül senki más nem érdekel!

-Heal a másik tigrisel akart beszélni, a tudd róla, hogy egy kísérletben vettek részt, és valójában ők is emberek mint mi magunk.

-Micsoda te ebben teljesen biztos vagy?.

-Igen. De én most megyek, ha anyuék keresnek már alszok.

-De ha le bukunk, akkor én nem tudtam semmiről azt mond! 

Mert ha miattad ki rúgnak, akkor én meg téged seggbe rúglak, de úgy, hogy a holdig repülsz.

- Jó.

-Na most megyek, zárd be az ajtót.

-Ha a parkban leszek felhívlak.

-Okvetlenül értesíts, ha szükséged van segítségre akkor írj sms-t, és én ott is leszek!

28. Fejezet

 Két hete, hogy utoljára láttam Healt. Két hete nem ölelhettem magamhoz. Két hete nem hallottam a legjobb barátom hangját. Ez elviselhetetlen, nem lehet kibírni se felfogni miért hagyott itt engem. Pont engem, aki jobban szereti ön magánál. Ő az, aki mindig meghallgat, aki mindig szeretettel fordult felém. Nem értem miért hagyott el pont engem.

Nagy töprengéseim közepette édesanyám lépett be a szobámba.

-Kicsim, gyere vacsorázni! Lucy a kedvencedet készítette, stake-et sütött csak hogy egyél valamit.

-Anya, semmi étvágyam nincs.

-De kicsim, ez így nem mehet tovább. Két hete alig eszel valamit. Itt ülsz és csak szomorkodsz egész nap.

-Tudod, hogy Heal a legjobb barátom, és nélküle az életem üres. Kérlek anya, hagyj magamra.

-De kicsim...

-Kérlek, érts meg engem!

Könny csordult végig az arcomon és kiült rá a fájdalom. Nem szóltunk egymáshoz, csendben bezárta maga mögött az ajtót. Csak ültem a sötétített szobámban. Kinyitottam a laptopom és újra beírtam a keresőbe a tudós nevét, aki a hibridem teremtette. Még mindig semmi információt nem találtam róla. Már untam ezt a tehetetlenséget, ezért inkább elindultam a konyha irányába. Végigsétáltam a folyosón. Lerohantam a lépcsőn, mert az ablakban láttam egy alakot, mintha az én kedves barátom lenne az. Gyorsan beütöttem a kódot és kirohantam az utcára. Körülnéztem, de egy lelket sem láttam.

A vállamra tette valaki a kezét, amire hirtelen megfordultam, de csak Lucy állt a hátam mögött.

-Te meg mit csinálsz idekint?

-Te is láttad?

-Nem láttam semmit. Csak képzelődsz, az nem Heal.

-Oda nézz! Ott van! Állj meg kérlek, ne rohanj el Heal!

-Jane, az nem a barátod.

-Engedj el, utána kell mennem!

Kitéptem a kedvenc házvezetőnőnk kezéből a csuklóm és lélekszakadva rohantam utána.

-Állj meg, könyörgök! Ne tedd ezt velem! Nem hagyhatsz el engem!

-Gyere vissza! – ordított utánam a barátnőm.

Lélekszakadva rohantam Heal után, de minél közelebb kerültem volna hozzá, annál jobban távolodott tőlem. Nagy fájdalmamban összerogytam az út közepén. Torkom szakadtából üvöltöttem, az eső a könnyeket mosta az arcomról. Édesanyám védelmező karjába vett engem. Rég nem éreztem ilyen szeretetet mint amilyet a szemeiben láttam. Ebben a rideg világban már a szeretet sem a régi. Mindent a gépek uralnak.

Besétáltunk a házba, Lucy bezárta az ajtót. Legszívesebben felrohantam volna a lépcsőn a szobámba, hogy kisírjam magam, de ehelyett anyukám az ölelő karjába vont és mindhárman a kanapéra ültünk.

-Kértek teát? – kérdezte Lucy mosolyogva.

-Igen, kérünk, de te maradj itt a lányom mellett. Én majd elkészítem.

-De asszonyom, én elkészítem, ne fáradjon!

-Nincs semmi de asszonyom. Pihenj, megérdemled.

-Köszönöm, anya!

Ültem némán, szótlanul, magamba roskadva. Nem értettem, hogy miért pont velem történik minden szörnyűség.

-Kislányom, itt a teátok! Ne haragudjatok, de nekem egy kis dolgom van. Később csatlakozni fogok hozzátok.

-Jó anya, menj nyugodtan.

-Lucy, te tudsz még egy kicsit maradni?

-Persze, asszonyom! Addig maradok, amíg szükséges.

-Akkor én magatokra hagylak.

-Rendben anya, szép estét neked! Lucy, mit tegyek, mondd meg nekem? Mitévő legyek?

-Ne hagyd abba a kutatást! Heal nem azt érdemli, hogy csak egyszerűen lemondj róla.

-De tehetetlen vagyok! Hol tudnám megtalálni ebben a nagyvárosban?

-Ne add fel!

-Igazad van. Köszönöm, Lucy. Köszi, drága barátnőm – kiáltottam oda neki, mikor felszaladtam az emeletre. Berohantam a szobámba és leültem a gép elé.

Bluting – írtam be újra a keresőbe.

Az első találatra nem kellett sokat várni. Pár napja már rákerestem, akkor csak nem túl fontos információkat sikerült találnom. De ez a cikk most mindent megváltoztat.

A professzor mesél benne arról, hogyan kezdte el a kutatást.

27. Fejezet

   "Blutig" be írtam a keresőbe,  rengeteg találat jött ki. Az ötödik eredmény, ami az érdeklődésem fel keltette. 

Dr. Daret a feltaláló aki évek munkáját fordította a Hibridek tökéletes ki fejlesztésének. Sok cikket lehet róla olvasni, de nekem azon akadt meg a szemem ahol a hibridekről ír, hogy micsoda csodás lények, és az inteligenciájuk nagyon magas az emberéhez  képes olyan mintha emberek lenének.
   Elizabeth egy híres újságíró irt egy cikket Jamessel,  amiben elmeséli mióta foglalkozik az állat kisérletekel.
-Dr. Elizabeth Meséljen nekünk,  miért lett önből tudós?
- Dr. Daret :Olyan 10  éves lehettem,  mikor édesapámtól kaptam egy kis kutyát amire régóta vágytam. Gyönyörű kutya volt fekete szőre ragyogott,  fehér foltokkal volt tele.

- És mi történt a kutyussal?
- Egy reggel fel keltem,  rögtön mentem a kutyámhoz, de sajnos meg halt. És  így eldöntöttem ha felnövök tudós leszek, hogy az állatokat a haláltól meg mentsem.
- Ez nagyon szép dolog öntől .

Köszönöm.

 Dr. Elizabeth Nem félt attól, hogy bele búkik a kisérletbe?

Dr. Daret: Őszintén szólva féltem egy kicsit, de úgy voltam vele, ha soha nem kezdek bele, akkor nem tudhatom mi fog belőle ki sülni.

-Mi emberek felelősséget vállalunk egy kis állatért, amikor magunkhoz vesszük.

-Ön nem így gondolja kedves Eliabeth?

-De igen igaza van. 
- Az állatok védtelenek akár a kis gyermekek,  így mi vagyunk felelősek értük.
- Köszönöm a válaszait megtiszteltetés volt önnel beszélni.
- Örülök, hogy egy ilyen szép hölgy társásagában tölthettem egy kis időt.

Nem olvastam végig a cikket, mert az idegesség nem hagyott nyugodni.

 Utána kellene járni hol tudom utolérni ezt a tudóst hátha tudja Heal hol lehet.

Minden vágyam, hogy újra ember legyen még ha az is az ára, hogy örökre elvesztem.
Ha sikerül újra emberré vissza változtatni az egy ajándék lesz a számára,  mert nem jó így látom rajta, hogy szenved és a szívem szakad meg érte. De akkor új életet kezdhet és végre nem egy állati testbe lesz bezárva. Én nem vagyok önző Heal boldogsága fontosabb mint, hogy az én szeszélyeim  valóra váltása.
Nem ítélhetem örökre állati sorsa ha ő nem boldog. Nekem az ő boldogsága a fontos.
   Tovább kutatok hátha találok valami információt a tudosrol.
   Egyik cikkben azt írják elme állapotára hivatkozva elbocsátották a laboratoriumbol mivel hibás kísérleteket végzet állitólag.
Fel pattantam az ágyról szaladtam a legjobb barátnőmhöz a konyhába.
A lépcsőn csak úgy viharzottam le. Apát majdnem el sodortam a nagy rohanás közbe .
 - Bocs apa, de siettek! Ne haragudj nem figyeltem, hogy jössz fel felé. - puszit nyomtam az arcára, és már siettem is tovább.Rohantam a konyhába, hogy Lucyval beszéljek.
- Lucy hol vagy?
- Itt vagyok a pult alatt.
- Mit csinálsz ott? Gyere ülj le gyorsan.
- Nyugodj meg mond el miért vagy ilyen izgatott?
- Találtam egy cikket arról a tudósról aki Healt teremtette.
- És?
- Csak egy rövid cikk amiben elmeséli miért lett tudós. De több cikk nincs róla. És nem értem,  hogy nem írnak róla többet. Te tudsz valamit erről az emberről?
- De tudok azért vették le, a cikekket, mert meg bolondult a sok italtól.
- Hogy hogy, és mikor?

26. Fejezet

Szobám ajtajához léptem, le nyomtam a kilincset. Felsiettem a lépcsőn, nem volt kedvem

Lucynak magyarázkodni. Beléptem a kis kuckómba. Magam mögött becsuktam az ajtót.

Nagyon későre járt, egyáltalán nem voltam nyugodt Hael hirtelen eltűnése megrázott. Leültem

az ágyra és elmerültem a gondolataimban.

Kopogás hallatszott.

– Gyere be! – kiáltottam ki.

Lucy nyitotta ki az ajtót.

– Bejöhetek?

– Gyere nyugodtan. – Belépett a szobámba. – Gyere ülj le.

– Mond el mi bánt ennyire téged?

– Hagyjuk, mindgey.

– Nem, ne hagyjuk. Hael eltűnése ami ennyire aggaszt? Merre kereste?

– Mindenhol ahol csak el tudod képzelni. Parkokban, suli udvaron, a nagypályán, ahol a

mérkőzések vannak. Átölelnél kérlek?

– Jaj drága barátnőm ezt neked kérned sem kell.

Szorosan átölelt. Olyan jó érezni, hogy a legjobb barátnőmre mindig számíthatok. Könny

csordult a szemeimből. Lucy elengedett és egy zsepit nyújtott át nekem. Kezében tartotta mire

elvettem. Szememből indulnak a könnyek, de a lelkem mardossák.

– Lucy nagyon félek, hogy Hael soha nem kerül elő.

– Ne beszélj butaságokat, haza fog jöni meglátod.

– Da ha nem talál haza?

– Haza jön, haza talál. Ezen ne idegeskedj. Na de most már megyek pihenni

– Ma itt alszol?

– Igen mivel a szüleid egy hétre elutaztak.

– Egy hétre?! Nekem nem is szóltak. De nem lepődöm meg semmin velük kapcsolatban.

– Jane a szüleid nagyon szeretnek téged.

– Na ezt jól titkolják.

– Majd reggel ezt megbeszéljük, mert ideje aludni menni.

– Még csak 11 óra múlt.

– Akkor is irány aludni.

– Holnap szombat nincs suli!

– Még kicsit tévézhetsz, de utána sipirc aludni.

– Igenis anyuci.

Átöleltük egymást. Puszit nyomott a homlokomra.

– Jó éjszakát, Lucy!

– Jó éjt, Jane! – Lassan felállt az ágyról. Kiment a szobámból és az ajtót becsukta maga

mögött.

Az ágyam megvetettem. Készülök pihenni. De először még lezuhanyzok.

Elővettem a szekrényből a rózsaszín rövid ujjum és a rövidnadrágom és elindultam a fürdő

irányába.

Beléptem az én szentélyembe. Levettem a felsőt és a nadrágot, felfogtam kontyba a hajam és

beálltam a zuhany alá. Megnyitottam a jó meleg vizet. Jól esett lemosni az út porát magamról.

Vízcseppek áztatták a testem. Tusfürdőt öntöttem a habszivacsra és átdörzsöltem vele a testem.

Egy kicsit még a melegvíz alatt álltam. Elővettem a nagy törölköző kendőm, magam köré

tekertem és kiszálltam a zuhany alól. Áttöröltem magam felvettem a pizsamámat magamra. Villanyt

le kapcsoltam és mentem át a szobámba. Ránéztem az órára, már 12 óra volt.

Bebújtam az ágyba. Megpróbáltam nem a legrosszabbra gondolni, de az eszem csak azon járt,

hogy vajon merre lehet az én legjobb barátom.

Hazajön, érzem

! Olyan nincs, hogy cserbe hagyjon

engem. Lassan lecsukódott a szemem és könnyű álom szált a szememre.

Sokat forgolódtam, az álmok gyötörtek. Felébredtem hátam libabőrös volt. Megint rosszat

álmodtam. Ránéztem a telefonomra: hajnali 4 óra. Próbáltam vissza aludni de csak forgolódtam,

csak szunyókáltam. Próbáltam még pihenni, de nem hagyott a kétség aludni.

Már nem bírtam feküdni felkeltem feloltottam az éjjeli lámpámat. Az íróasztalról levettem a

laptopom. Bekapcsoltam, mert utána akartam nézni ennek a kutatásoknak

.

Hibrid 25. fejezet

   Nancy elkeseredve járta az utcákat, a tereket, parkokat, de sehol sem találta meg Healt. Kétségbe esve hívogatta "Heal gyere vissza! Nem akartalak megbántani." Még a sulihoz is ment,  ahová ő is jár. Benézett a focipályára, de ott sem volt. Nem tudja elképzelni, hogy hol lehet.

Már mindenhol megnézte, ahol lehetett. Félti, hogy baja esik.

   Már elég későre járt, de Nancy nem adta fel a keresést. Végigsétált a sötét utcákon mély fájdalommal a szívében.

Tanácstalan volt.

Elindult újra az iskolához, ami 20 percre van tőle. Egyedül az út nem biztonságos, mert annyira sok rémhírt hallani az éjszakában történő dolgokról. Sietősre vette a lépést, mert nem messze a háta mögött jött 3 részeg férfi.

- Na mi van kislány? Hová sietsz? - szólongatták.

- Mi közöd hozzá? Azt se tudom ki vagy.

- Jajj, ezen segíthetünk. Az én nevem  Daniel. - mutatkozott be az egyik.

- Nem érdekel. Le lehet kopni. - erősködött a lerázással., és ezzel el is indult tovább, de a fiúk mentek utána.

- Állj meg! - kiabáltak utána.

- Mondd meg mit akarsz! - dühöngött Nancy.

- Adj egy csókot. - felelte Daniel.

- Na azt várhatod. Hagyj engem békén, mert nem állok jót magamért. - s ezzel pofon vágta, majd tovább haladt. A fiúk csak néztek a lány után.

-Te haver, mi van ezzel a lánnyal? - kérdezte az egyik.

- Tudja a fene, de menjünk hagyjuk itt. Hadd menjen. - ezzel magára hagyták Nancyt, aki csak haladt tovább. Talált egy padot, amire leülhetett. Sírás kerülgette, de nem adhatta fel a keresést, ezért felállt a padról.

 - Heal! Heal! Gyere elő! Nem úgy gondoltam. Könyörgöm gyere haza.

Nagyon szeretlek és te vagy a legjobb barátom. Ne hadj magamra. - kiabál a sötétbe. Nem érkezett válasz, mire Nancyből kifakadt a sírás. Hirtelen a semmiből odalépett hozzá valaki, aki megfogta a vállát, mire Nancy megijedt.

- Ki vagy? - sikította ijedtében. - Ki vagy? És mit akarsz? Engedd el a karom!

- Dehogy engedem el! - szólt vissza az idegen erélyesen. Előre lépett egy magas, barna hajú srác és a lámpa fénye megcsillant a haján, mint a romantikus filmekben. Nancy nem tudta a szemét levenni a fiúról.

- Hogy hívnak? Én Nancy Lopez vagyok.

- Luck Mendez a becses nevem. - villantott az idegen egy csábos félmosolyt, ami olyan vad, és hívogató. - Mit keres erre egy ilyen szép nő, mint te?

- Ismerős vagy nekem.

- Tudom. Nemrég velem meg a haverjaimmal találkoztál.

- Ja, te vagy a részeg disznó, aki meg akart csókolni.

- Nem vagyok részeg. - felelte közömbösen Luck.

- Engem nem érdekel. Nem is számít, hogy az vagy, avagy sem.

- Na ne legyél ilyen flegma, kislány.

- Nem vagyok kislány. - kontrázott Nancy.

- Akkor mi vagy? - kérdezte Luck nevetve.

- Egy felnőtt nő. - mondta a lány, mintha evidens lett volna. A fiú közelebb lépett hozzá. Végigsimította a lány arcát, közel húza magához, a szájuk épp, hogy összeért, de Nancy térdei már remegtek.

- Mennem kell haza.- suttogta Nancy.

- Látni szeretnélek még. Lehetséges?

- Nem. A soha viszont nem látásra. - ezzel sarkon fordult, és haza felé vette az irányt. Nem bírja a nagyképű fiúkat. Hazafelé menet Healen járt a feje.

Hol lehet vajon? 

Nem éhes? 

Nem fázik vajon?

Oda adná az életét, csakhogy épségben hazatérjen barátja. Mire észbe kapott, már a házuk előtt állt. Az ajtó kilincsét éppen megfogta, mire az ajtó kinyílt. Felkapta a fejét és Susan áll ott.

- Hát te?

- Gyere be azonnal.

- Mit keresel itt? - kérdezte meglepetten Nancy. - Anyuék alszanak?

- Nem.

- Jajj, akkor végem. Most biztos ki fognak nyírni! - pánikolt Nancy.

 - Nyugi, nincsenek itthon. Elutaztak 1 hétre. Nem emlékszel? Úgy látom elfelejtetted. - morgott rá Susan.

- Mondd már el, mi a bajod! - ripakodott Susanre a lány.

- Láttad hány óra? - kérdezte Susan.

- 11 múlt nem sokkal. Nem kell kiakadnod.

- 2 óra van! - ordított rá Susan. - A szüleid rám bíztak téged, Healt, meg a házat.

Heal eltűnt, te pedig sírva rohantál utána. Fogalmam sem volt hol jársz, a telefont nem vetted fel. Már 500 -szor hívtalak.

- De nem is hívtál. - értetlenkedett Nancy.

- Nézd meg a telefonod. - állt Susan karba tett kézzel. Nancy előhalászta a telefonját, rápillantott a kijelzőre.

- 485-ször hívtál csak.

- Na, ne bosszants fel. Sipirc aludni! - mutatott az emeletre Susan.

- Anyáéknak nem szólsz. Igaz?

- Majd ezt még átgondolom. - masszírozta meg az orrnyergét Susan. A lépcsőhöz vette az irányt, már majdnem felért, amikor Susan utánaszólt.

- Állj csak meg, kisasszony. - kérdőn nézve megfordult.

- Tessék?

- Elfelejtettél valamit. - nézett rá mérgesen. Nancy lerohant és puszit nyomott a házvezetőnő arcára, aki a legjobb barátnője, valamint egyben az anyjának is tekintette. - És, ha felkeltél mesélsz.

-Mit meséljek? - nézett rá nagyra nyílt szemekkel Nancy.

- Azt, hogy kivel voltál.

- Ezt, hogy érted? Tudod, hogy Healt kerestem.

- Ja persze. Azért csillog a szemed. - nagy nevetésbe tört ki a lány,  és fel sietett a szobájába.

Hibrid 24 fejezet

Nancy csak állt, szinte mintha nem is abban a világban lenne. Gondolatmenetéből a telefon csengése billentette ki. Előhalászta a telefonját, s ránézett a képernyőre. Hát ki is hívhatta volna, mint a legjobb barátnője, Susan, aki egyébként a házvezetőnő náluk.

- Na hallo. 

- Szia Susan. Hol vagy? 

- Kint sétálok.

- Gyere gyorsan haza, mert Heal morog üvölt, mint aki nem is tud önmagáról.

- Rohanok haza. - s ezzel lecsapta a telefont,  és úgy szaladt haza, mint akit egy bika kerget. Rohant, mint egy őrült. Épp már a fő úthoz ért, mikor egy repülő autó majd' elsodorta, amilyen alacsonyan szállt.

- Te őrült! Nem látsz a szemedtől? - üvöltötte Nancy, mire a sofőr kihajolt. 

- Te mész, mint vak a gödörnek. - nevetett fel gúnyosan a sofőr.

- Ne ordibálj, hanem gyere szállj ki!

- Ne nevettesd ki magad! Kislányokkal nem verekszem. - jegyezte meg gúnyosan a férfi.

- Na és ha lány vagyok? Egy ütés, és eldölsz, mint egy zsák krumpli. - fonta keresztbe karjait Nancy.

- Én nem vitázok veled. Nekem nincs időm erre. Dolgozok, nem úgy, mint te.

Jaj, hogy oda ne rohanjak. - forgatta szemeit a lány.

- Hogy hívnak? - kérdezte a sofőr.

- Mi közöd hozzá? - kérdezett vissza Nancy. 

- Elkényeztetett apuci kedvence.

- Persze, az autóból nagy a szád. - vetette oda Nancy, de ezzel a sofőr elhajtott.  Nancy szinte körbe forgott a saját tengelye körül a nagy széltől, amit az autó okozott. Ökölbe szorította a kezét, felhúzta az orrát és rohant tovább. Az arcán látszott, hogy mennyi düh van benne. A táskáját is épp, hogy el nem hagyta. "Istenem, mennyi őrült van a világban!" gondolta, amikor nagy mérgesen beért az utcájába. Már az ajtójukban állt, a szemét odatartotta a retinavizsgálat miatt, mert így nyílik a zár. Susan mire szólt volna, Nancy már felviharzott a lépcsőn.

- Hol vagy Heal? 

Mély csönd uralkodott a házban. A szobája felé vette az irányt.

- Szia Heal. - szólt halkan.

- Szia. 

- Hazajöttem, mert hallottam, hogy nem vagy jól.

- Nem kell miattam. - mordult fel Heal.

- Legalább fordulj meg, ha hozzád beszélek. - csapott combjára Nancy.

- Hagyj engem békén! - utasította a lányt.

- Nem értem mi van veled. - mondta Nancy elkeseredetten, mire Heal megfordult.

- Mondd! Miért kérdezel annyit?

- Mert aggódom érted, hogy nem lehet ezt fel fogni vagy megérteni?

- Ne aggódj.

Nancy dühbe gurult.

- Nem érted meg, hogy nagyon szeretlek? A legjobb barátom vagy.

Heal szemén látszott, hogy nagyon meg lepődött. Főhősnőnk kiviharzott a szobából, s a vendégszoba felé vette az irányt. Megrántotta a kilincset, hogy az majdnem kiszakadt a helyéről. Belépett a szobába, és az ajtót becsapta maga után. Mindeközben Susan rohant fel a lépcsőn.

- Merre vagy Nancy? - kérdezte.

Válasz nem jött. Susan benyitott a barátnője szobájába, de ott csak Healt találta.

- Mi a baj? Miért vagy ilyen? - szegezte neki a kérdéseket. Heal lassan megfordult.

- Te miért vagy itt? 

- Nancyt keresem, de látom nagyon magad alatt vagy.

- Nincs semmi baj. 

- Ja, én meg most másztam le a falvédőről. Na mindegy. Majd, ha akarsz velem beszélni gyere le, a konyhában leszek. - ezzel kiment. Az irányt a másik szoba felé vette. Kopogtatott. 

- Bejöhettek Nancy?

- Gyere nyugodtan. - válaszolt Nancy.

- Akarsz róla beszélni?

- Ülj le. - kínálta hellyel. 

- Az a baj, hogy Heal megvadul. Furcsa. Félek, hogy meg vadul, és magában vagy másban kárt tesz. 

Ahogy beszélgetek, Heal meghallotta, hogy miről van szó. Üvöltött egyet, le vágtatott a lépcsőről, mint egy sebzet farkas. Nancy felpattant az ágyról, és szaladt Heal után, de mire kiért az ajtóhoz Healnak hűlt helye volt.

- Heal hol vagy? Gyere vissza. Nem úgy gondoltam. - üvöltötte torkaszakadtából. Potyogtak a könnyei. Susan ment ki utána.

- Állj meg! Gyere vissza!-  ordította utána Susan. 

Nancy rohant, hátra sem nézett.

Nem érdekelte más csak, hogy a legjobb barátját megtalálja.

Szaladt az utcákon, amik gyönyörűen kivoltak világítva, de egy sem érdekelte, csak az, hogy "Hol van Heal?".

Hibrid 23. Fejezet

   Becsengettek.

Lassan beléptem a suli udvára. Bezártam az ajtót, majd indultam az épület felé, de  még egyszer hátra néztem. Hiányzik a barátom, Heal. Vajon mit csinál most otthon?  Nem sok időm volt ezen gondolkozni, mert a tanár a hátam mögött jött.

- Sziasztok. - köszöntem az osztálytársaimnak, majd leültem a székemre, és kipakoltam a padomra.

- Jó reggelt tanárnő. - köszönt egyhangúan az osztály. Az első óránk angol volt, a kedvenc órám, de ma a fáradságtól nem ott járt az eszem, ahol kellene.

- Nagyon meleg van. - sugtam oda a szomszéd padban ülő Jessicának.

- Hát meleg van. Ma azt se tudtam, hogy mit vegyek fel. - mondta Jess.

- Még suliba se volt kedvem jönni. - válaszoltam egy ásítás keretében.

- Lányok óra van. - szólt közbe a tanár.

- Elnézést. - dünnyögtük.

- Ma szavakat veszünk. - mormogta a tanárnő. - A táblára felírom a szavakat, ti pedig másoljátok le a füzetetekbe. Az óra csendes volt. Egész idő alatt írtunk a rengeteg szót, de én csak ültem és az eszem Heal körül jár. Mire letelt a 25 perc az igazgató bejött és kihívta a tanárnőt.

- El kell mennem. Csendben legyetek és csináljatok, amit akartok. - erre a kijelentésre a fiúk ordítoztak, hogy már nem lesz óra.

- Mindjárt beküldök egy helyettes tanárt, ha tovább is ordibáltok. - fenyegetőzött az angol tanár.

- Jajj tanárnő, mi jók vagyunk! Nem kell másik tanár, hallgatni fogunk. - mondták kórusban.

- Nah Jessica, mizu veled? - fordultam azzal a lendülettel barátnőm felé.

- Hát semmi érdekes. Tegnap filmet néztem. - vonta meg a vállát. - Hallod, láttad azt a plakátot, ahol intelligens állatokat árulnak?

- Igen. Nekem már van egy olyan állatom, aki ember.

- Tessék? Ezt, hogy érted? - kérdezett vissza.

- Semmi, csak arra értettem, hogy ember mivel beszél. - magyaráztam zavaromban. - Nekem is van egy ilyen állatom, akit én embernek tekintek. Heal a neve. Kék a bundája és ahogy hozzám bújik az olyan jó.

- Úgy beszélsz róla, mintha a pasid lenne. - nevetett fel Jess. - Hisz ő csak egy állat.

- Ne mondj ilyet. Ő nem csak egy állat. - keltem Heal védelmére. - Bármit meg tudok vele beszélni. Mindig meghallgat engem.

- Inkább váltsunk témát, mert mindjárt leharapod a fejem. - mondta szemforgatva.

- Jean ma mi a terved mára? - fordultunk Jean felé.

- Hát szerintem tanulni fogok. - húzta Jean a száját.

- Nem jössz egy kicsit kikapcsolódni a városba? - kérdeztem.

- Nem hiszem. - rázta fejét.

- Jaj, gyere már. Csak 1 óra hosszára. - fűztem.

- Na jó. Elmegyek. - adta be a derekát.

   Mire észbe kaptunk letelt az óra.

- Kicsengettek. 5 percet szünet. - mondta mély hangon Paul, aki a szomszéd padban ült.

- Jó, mi is hallottuk. - vágtam rá dacosan.

- Hallod Jess. Menjünk és igyunk már egy teát, mert már kiszáradt a szám. - húztam magam után Jesst. Rengeteg gyerek szaladgált a folyosón. Ahogy sétáltunk végig néztem a szép rózsákat és sok szép virágot az ablakon át. Elméláztam, de mire észbe kaptam már a lépcsőnél jártunk.

- Ma olyan csendes vagy. - állapítottam meg. - Valami baj van?

- Nincs. Csak elgondolkoztam, hogy én is szeretnék egy ilyen állatot, ami neked is van.

- Hát, ha akarod mesélhetek róla, hogy milyen. - ajánlottam fel. Lesétáltunk a lépcsőn, így az ebédlő már csak pár lépésre van.

- Mit kértek lányok? - kérdezte Nilda néni széles mosollyal az arcán.

- Két tea lesz. - vágtam rá.

- Mézet kértek bele?

- Igen. - megkaptuk a 2 teát és leültünk egy asztalhoz.

- Mesélj az állatodról. - kérlelt Jessica.

- Heal egy kék bundájú, ragyogó zöldeskék szemű, nagytestű tigris. Mindennap velem van és az ágyamban alszik. Nagyon szeretem.

   Az állatkereskedésbe érve Jess nézte a ketreceket, amikben rengeteg állat volt.

Nekem egy sem tetszett. A sor végére érve megláttunk egy állatot, ami nagyon megtetszett Jessnek. Háttal állt a ketrecnek. A boltban nem ajánlották, hogy hazavigyük, de Jess nagyon ragaszkodott hozzá.

Hibrid 22. Fejezet

   Hamar eljött a reggel. 

Mire felriadtam már alig maradt időm, hogy elkészüljek a suliba.

A szemem is alig bírtam kinyitni, mintha valami visszahúzná a fáradt szemhéjamat.

Heal még aludt mellettem, így halkan átmásztam rajta.

   Odaléptem a szekrényemhez, s kerestem egy ruhát, amit felvehetek.

Előszedtem a gyöngyös-masnis farmernadrágom és egy kék felsőt.

Heal ott állt mögöttem, amivel rám hozta a frászt. Barátom nagyot üvöltött, felborzolta a bundáját a hátán és a karmait kieresztette.

- Heal mi a baj? - kérdeztem tőle, már éppen menekültem volna, mire megszólalt.

- Nyugi Jean. Nincs baj, csak még aludnék. - nevetett hangosan.

- Akkor pihenj még. 

- Gyere bújj be mellém. - hívogatott.

- Jajj Heal! Úgy beszélsz, mint egy pasi. - modtam, mire Heal rám nézett a nagy szemeivel, melyekben láttam a szomorúságot. Lehajoltam hozzá és a szemébe néztem. 

- Ne haragudj, hogy megbántottalak.

- Nyugi, nem baj. Csak jó lenne újra embernek lenni.

- Hidd el, ha rajtam múlik, újra fiú lesz belőled, ha kell az életem árán is.

- A ilyet ne mondj. Nálam már meghalt a remény. - szomorkodott. - De hogyan is lehetnék újra ember, mikor annyi mindenen mentem keresztül?

- Bennem él még a remény, és amíg élek azon leszek, hogy segítsek neked.

- Köszönöm, és örülök, hogy ennyire kedvelsz engem.

- Ez nem csak kedvelés, hanem szeretet.

- Te ennyire szeretsz engem? De én csak egy állat vagyok...

- Ne mondj ilyet Heal! Na, de indulok suliba, mert ha elkések a tanáraim haragudni fognak. - mondtam, majd lerohantunk a lépcsőn, és magamhoz vettem a tegnapi uzsonnám, amit Susan csinált, aztán betettem a táskámba. Heal arcára nyomtam egy puszit, és rohantam is.

- Mentem, szia! - Majd az ajtót kinyitottam és siettem a suli felé, de csak az járt a fejembe, hogy mi lesz Heallel. 

   A suli nem volt tül messze, így gyalog mentem, majdnem minden nap. Nem is szerettem ezt a helyet. Már alig voltak igazi virágok az autók repültek, de ennek nem volt nagy értelme.

Minden olyan mű. Olyan rideg, mintha egy másik világban élnénk a szó szoros értelmében.

Gondolatmenetemből a csengő billentett ki...

Hibrid 21. fejezet

- Jó, Heal, Meg ijesztesz.
 - Nyugi Jane, nem lesz baj. De amióta nincs rajtam a nyakörv, azóta máshogy érzem magam, és felek, hogy valami bajt csinálok
. - Na Heal, en fáradt vagyok, és már lepihennék, ha nem haragszol.
 - Nem haragszom. Én is elfáradtam. Odaléptem az agyhoz, és megvetettem.
 - El megyek zuhanyozni.
 - Oké, itt várlak - morogta Heal.

 - Mi a baj? - kérdeztem félelemmel teli hangon. Erre Heal felállt, a tekintete vad volt. Meghűlt bennem a vér. - Fuss, Jane! - ordította Heal
 – Rohanj, mentsd az életed!
 - Maradok - mondtam remegő hangon. Heal rám nézett, de teljesen vad a tekintettel. Bemenekültem a fürdőbe, mert segíteni akartam neki. Kinyitottam a szekrényt, nyugtató volt benne, amit azért adtak mindenkinek, hogy ha a hibridek meg vadulnak legyen menekülő pont. Kirohantam, mire Heal nekem ugrott, de én elkaptam a száját és szétfeszítetem, a szert pedig beleöntöttem. Remegett a kezem, a levegő pedig a mellkasomba szorult. Nem tudtam, mi lesz tovább. Heal ott volt rajtam, már egy órája, hogy megbolondult. De legalább már a szeme nem forgott vérben. Lágyan végigsimítottam a fejét. Megfogtam az arcát.
 - Itt vagy, drága barátom?
 - Persze. Jól vagy, Jane? Mit tettem? Istenem! Mi történt? Hallod, Jane, szólalj már meg!
 - Nyugi, nem lett baj. De hisz te vérzel!
 - Tényleg. Biztos mikor rád ugrottam, akkor üthettem be a fejem.
 - Megyek, rendbe szedem magam a fürdőben.
 - Már körülbelül tizenkettő is elmúlt, de neked holnap iskola
. - Heal felpattant, és levágtatott a lépcsőn. Utánaszaladtam.
 - Mi van újra megvadultál?
 - Nem, csak lejöttem.
- Akkor rendben – mondtam, majd visszamentem. Megmostam az arcom, és lefeküdtem. Tizenöt perc telt el, mire meghallottam a kis pajtásom lépteit
. - Hol voltál? - Nem válaszolt. Az ágyamhoz lépett. Úgy éreztem, mintha lerakott volna valamit mellém. Felkapcsoltam az éjjeli lámpát. Magam mellé néztem: Susan hatalmas húsvágó kése volt az. - Mit akarsz ezzel? - Meg teszel nekem valamit, Jane?
 - Persze. Kérj bármit
. - Könyörögve kérlek, hogy ölj meg. Hogy többet ne árthassak sem neked, sem pedig másnak.
 - Dehogy öllek meg! Hisz’ jobban szeretlek, mint ahogy te azt el tudnád képzelni! Esküdj meg, hogy többet ilyet nem kérsz! - Jó. - Nem hallom! - förmedtem rá dühösen. Elvettem a kést, és lebattyogtam vele a lépcsőn, hogy elrakhassam. Felszaladtam a szobámba. Heal ott feküdt, mikor bebújtam az ágyba. - Figyelj, Jane, én lemászok. Az ágy lábánál alszom. - Ne menj! - Csókot nyomtam az arcára. Így aludtunk el.

Hibrid 20. fejezet

Ez a nap is eljött. A nyárnak vége, én pedig mehetek vissza a suli unott falai közé. A reggeli forró teámat kavargattam, amikor Haelt pillantottam meg a lépcső alján. Bundája borzos volt még, feje álmos. Komótosan tett pár lépést, majd ásított egy nagyot. Éles metszőfogain megcsillantak az ablakon besütő nap sugarai.
- Jó reggel Hael! - integettem felé idétlenül, mintha a nélkül nem láthatott volna meg. Ő érdeklődve rám emelte a tekintetét.
- Hát tehe? - ásított még egyet. - Sose keltél fel kilenc előtt, most meg...
- Fél hét - segítettem ki tigrisemet. Belekortyoltam még egyet a teámba, majd az emelet felé indultam.
- Most hova mész? - kiáltotta utánam Hael. A szobámba szaladtam, felkaptam a táskát, és rohantam vissza hozzá.
- Tudod, meséltem már neked a suliról, igaz? - bólintott. - Hát ma van az első tanítási nap.
- Egyedül hagysz? - nézett rám szomorúan. Méltóság teli tekintetében rémületet véltem felfedezni. Ahogy így elnéztem Haelt rájöttem, hogy nem csak szerencsétlen, szegény fiatalok életét csonkították meg, hisz valahonnan kellett "alapanyag" a tigrisekből is. Erre vajon az állatvédelmiek mit szólnának?
- De csak pár órára. Amúgy is, megkértem Lucyt, hogy jöjjön át az első napokban, hogy ne érezd annyira egyedül magad.
- De az nem ugyan az! - kérte ki magának.
- Mintha máskor többet csinálnál az alvásnál - emlékeztem vissza a nyár nagy részére. Az autós kalandunk óta nem igazán történt semmi izgalmas. Néha elmentünk sétálni, de feladtuk, mert melegben nem igazán volt kellemes, este pedig mindenki előkerült, a kutyák Haelt ugatták, a kisebbek (vagy éppen idősebbek) pedig féltek Haeltől, így aztán feladtuk.
Anyáék már elmentek, így gyalogolnom kellett, a suli pedig a város másik végében volt. Ki gondolta volna, hogy még a gazdagoknak is kell suliba járniuk? És pláne, hogy azt gyalog... Az órám vészesen közeledett hét órához, lassan indulnom kellett, hogy időben odaérjek.
- Hael, ígérd meg, hogy nem csinálsz semmi butaságot! - fogtam meg a fejét két oldalról, tekintetét az enyémbe kényszerítettem. Aranysárga szemeinek tekintete az enyémbe fúródott.
- Megígérem! - szorosan megöleltem, és az ajtó felé indultam. Már majdnem becsuktam, amikor Hael hangját hallottam. - Jane! Jane!
- Mi az? Mi a baj Hael?
- Siess haza Jane! - nézett rám elveszetten. Rámosolyogtam, majd bezártam magam mögött az ajtót.
Reggelente még nem volt annyira meleg, hogy megsülj, de egy háromnegyed órás séta után megizzadt az ember.
A suliba beérve a táskában kezdtem el keresni a parfümöm, hátha el tudom fedni a gyaloglás "mellékhatását".
- Jane? - érkezett a hátam mögül egy ismerős hang. Lágy volt, mégis éles, kedvesség áradt belőle.
- Matt? - fordultam meg döbbenten, Egész nyáron nem beszéltünk, sőt. - Hogy, hogy itt vagy?
- Hát, anyuék úgy döntöttek nem egészséges, ha minden nap egy kék nagymacskával beszélgetek - mesélte egy ölelés kíséretében.
- Kék nagymacska?
- Nem hallottál még róla? Tele van a város mindenféle plakáttal. Nyár eleje óta...
- Nem, ez oké. Nekem is van egy Hibridem, csak... - nem fejezhettem be, hogy talán belezúgtam a nagymacskába, mert titokban ő is ember. Nagyot sóhajtottam, és tereltem. - Hogy hívják?
- Amara - felelte büszkén. Matt világosbarna haja hosszabb volt, mint a suli összes fiújának. A válláig ugyan nem ért, de ha vasalta jóval látszott a különbség. Zöld szeme ragyogott, ahogy új kedvencéről mesélt.
- Szóval lá... nőstény? - mosolyogtam rá kedvesen, bár nem tudom mennyire volt észrevehető, hogy csak megjátszom.
- Igen. Csodálatos egy állat. Malre emlékeztet egy kicsit. Megnyugtat az emléke - mondta már sokkal érzékenyebben. Mal Matt testvére volt. Jó testvérek közé tartoztak, szerették egymást. Ritka volt az a pillanat, amikor veszekedni látta őket az ember, és most tessék. Az emberrablók őt is megtalálták, és sejtem is, hogy mihez... A sors fintora? Szokták mondani. Mal talán emlékszik Mattre? Vagy rajta sikeresen megcsinálták az emléktörlést? - És a tiédet?
- Hogyan? - zökkentett ki gondolatmenetemből a fiú.
- A te tigrisedet hogy hívják?
- Hael. Néha eléggé morcos tud lenni, de azt hiszem, jól kijövünk - mosolyogtam rá még egyet erőltetetten, elköszöntem, és elindultam órára.
Mint nap végére megtudtam, az osztály kétharmada beszerzett egy Hibridet. Vajon más is tudja, hogy minek az árán vannak ők velünk? Részben jól jártak, nem mondhatni, hogy olyan rossz sorsuk lenne, viszont ez a családtagjaikra üt vissza leginkább. Ha a Hibrid egy szerető családba kerül, úgymond kap egy új családot, a régi pedig... És apáéknak hiányoztam volna? Vagy csak csaptak volna egy nagy temetést, hogy meghívjanak minél több ismerősüket, és felvágjanak, 'Mi ezt is meg tudjuk csinálni', esetleg fel se tűnne nekik?
Lassan baktattam le a lépcsőn nyugtázva magammal, haza is gyalog kell mennem. Kezdtem beletörődni a gondolatba, amikor a kocsinkat pillantottam meg a bejárattal szemben.
- Anya?
- Szia, Kicsim! Ma hamarabb végeztem, és gondoltam, hogy ha már erre járok felveszlek - közölte hősiesen. Mintha ez olyan óriási erőfeszítés lenne, hogy az amúgy is automatavezérléses kocsival eljöjjön értem...
- Köszi anya! - szálltam be a kocsiba. Jóval kellemesebb idő volt a járműben, mint kint. Persze, ilyen időben minden műanyag felmelegszik, és árasztja magából az égett szagot, ezért nem nagyon ajánlott semmilyen szabadtéri program, még ha megfelelően vagyunk is védve.
Ahogy leparkoltunk a ház előtt, feltéptem a kocsi ajtaját, és sprinteltem be a házba. Elsőre sikerült minden biztonsági ellenőrzésen átmennem, és egyből a szobámat céloztam meg. Csak remélni tudtam, hogy Hael ott húzta meg magát. Nem kellett csalódnom, kék Hibridem az ágyamon szunyókált, Állatias vonásai egyre élesebbnek tűntek, ember énjét kezdte elveszíteni. Mellékhatás lehet? Késleltetett szérumhatás? Bele se mertem gondolni. Mára túl sok volt a kérdés, de egy választ se kaptam.
- Hael - vakartam meg a füle tövét. Riogató morgást adott ki, ami egy állatnál se jelent jót. - HAEL! - Hael álmosan nézett fel, először nem tudta felfogni, hogy ott ülök mellette.
- Jane, tényleg te vagy az? - ásított egy nagyot. - Máris hazajöttél? - végigfutott hátamon a hideg. Mostanában mindig ez történt, ha Hael megszólalt.
- Többen vannak!
- Mégis kik Jane?
- Ti, mármint Hibridek! Szinte minden osztálytársam már rendelkezik eggyel, és egyre többen kezdik úgy érezni, mintha kitöltené azt az űrt számukra, amit egy családtag elvesztése okozott... - Hael szeme elkerekedett. Szomorúan ugrott le az ágyról, megrázta bundáját, és leült elém.
- Gyorsan kell cselekednünk, azt hiszem nem csak ez az egy bajunk van - elgondolkodva rám nézett. - Figyeld a szemem! Ha kitágul a pupillám fuss! Zárkózz be, szerezz valamit, ami megvéd, vagy hozz hozz húst, egy kis szérummal átitatva! - mondta ingerülten, kitágult pupillákkal... 

Hibrid 19. Fejezet

          – Hael  – szóltam hozzá gyengéden.

          – Tessék, mondjad!

          – Haragszol rám? Tudod, én csak neked akarok jót. Azt akarom, hogy boldog légy és valahogy újra fiú lehess, hogy az anyukádhoz visszakerülj - négy hónapja, hogy erről a témáról beszéltünk komolyabban. Persze, felhoztam párhoz, de valami mindig megzavart.

           – De Jane, akkor már nem leszek itt neked! –mondta kétségbeesetten.

      – Így lesz a legjobb neked! - torkom száraz volt. Ez most más, nem olyan beszélgetés, mint a többi. Sokkal... sokkal meghittebb.

           – Ezt akarod? Már nem szeretsz? –leszálltam az ágyról, majd odaléptem hozzá és átöleltem. 

           – Te nekem többet jelentesz, mint csak egy beszélő, okos állat.

             – Ezt tényleg komolyan gondolod, Jane? –nézett rám nagy, ragyogó szemeivel.

           – Hát persze, nem véletlenül téged választottalak! Valami nagy erő vonzott hozzád –mondtam ki lassan, érthetően.
 – Miféle nagy erő? Ezt nem értem Jane! – jelentette ki határozottan, hangjából kicsengett az értetlenkedés.

       – Elmagyarázom neked – kezdtem bele. – Mikor a szüleimmel elindultunk, különös érzés lett úrrá rajtam. Mikor megláttam a Bluting plakátját, a szemem megakadt rajta. Aztán beléptem az ajtón és végig néztem az állatokat, egy se nagyon tetszett, de az utolsó ketrechez értve, ami a tiéd volt, ott ültél háttal nekem. Tudtam, éreztem, hogy ki kell mentenem téged - erre a vallomásra sokszor felkészültem, elképzeltem magamban, de most mégis más volt. 

        – Már értem – lassan visszaléptem az ágyamhoz és leültem. Megvetettem azt, mert már későre járt, közben azon gondolkoztam, vajon helyesen cselekedtem-e. Igen, tudnia kell –emlékeztettem magam. – Elmegyek átöltözni, és lezuhanyozok. Addig maradj itt Hael, jó?

       – Oké – biztosított. Odamentem, belenéztem a szemébe.

              – Hael, esküdj meg, hogy soha nem hagysz el!

       – Megesküszöm! És akkor látsz majd, ha újra ember leszek.

             – Ezek szerint beleegyezel, hogy segítsek neked és harcoljunk értetek? – néztem rá meglepetten.

             – Majd még egyet alszok rá Jane –mondta gyorsan, én pedig szorosabban átöleltem, mint ezelőtt bármikor.

       – Meg ne ijedj Hael –figyelmeztettem.

       – Miért, mit akarsz velem? Ugye nem akarsz bántani? – lett úrrá rajta hirtelen a pánik.

             – Nem, ne aggódj, tudod, hogy szeretlek! 

       – Tessék? – hallom meg döbbent kérdését. –Te szeretsz engem? De hisz én csak egy állat vagyok!

            – Nem vagy állat. Te a legjobb barátom vagy –mondom ki könnyedén.

            – Mit akarsz a nyakamnál? Mit piszkálsz Jane? 
      - Kiveszem a nyakörved, már a bőrödbe nőtt - jutott eszembe az idétlen örv, amit még a megérkezése napján raktak rá.

            – De nem félsz, hogy elszökök vagy megvadulok?

       – Nem félek – néztem szemébe, majd egy határozott mozdulattal kivettem a nyakából a nyakörvet.

            – Fáj a helye Hael?

      – Egy kicsit –mondta, de láttam a szemében a kínt.

      – Milyen érzés, hogy nincs a nyakadba? – kérdezem szorongva, a bűntudat, hogy fájdalmat okoztam neki, éget, mint a sav.

            – Jó érzés, szinte megkönnyebbültem –feleli, és látom raja, őszinte velem.

            – Megyek, hozok tisztítószert, hogy el ne fertőződjön. –Beléptem a fürdőbe, kihoztam a fertőtlenítőt, aztán odaléptem a drága Hael-hez és finom, óvatos mozdulattal láttam el a sebet.

             – Na, nem fáj? –kérdeztem aggódóan.

            – Nem. Köszönöm, hogy ennyit törődsz velem –nézett el oldalra.

            – Na de most már megyek, lezuhanyozok –siettem ki, hogy ne lássam a fájdalmat rajta.

             – Jó, Jane, itt meg várlak.

             – Mindjárt jövök –mondtam, szinte már futva mentem. A fürdőszoba ajtaját idegesen csuktam be, még mindig láttam magam előtt Hael fájdalmas tekintetét. Szinte nem is gondolkoztam, önkívületi állapotba végeztem el a rutinos feladatokat, közben pedig csak kattogott az agyam. Tényleg jó, hogy kiszedtem? –jöttek a rosszabbnál rosszabb kérdések. Aztán eszembe jutott a hálás pillantása, mire döntésre jutottam. Igen, jobb így neki! Megtörölköztem, belebújtam a kedvenc pizsamámba, majd elmentem lepihenni. Ahogy az ajtót kinyitottam, Hael a nyakamba ugrott és hozzám bújt. Megsimogattam a fejét és bebújtam az ágyamba, hogy végre lepihenjek, végül némi mérlegelés után felemeltem a paplant.

      – Hael nem akarsz ma velem aludni?

            – Komolyan? – hallom meglepett válaszát. –Hát persze! –mondja ki, de még mindig tétovázik.

            – Na, mire vársz, gyere! –Felállt a szőnyegről, lassan odalépkedett hozzám. Mosolyt láttam az arcán, ami ritkán jelen meg rajta. Bebújt az ágyba, én pedig szorosan átöleltem, aztán egy hatalmas puszit nyomtam a kék bundájára. Még szorosabban bújt hozzám, majd elnyomott az álom.

Hírek, és bocsánatkérés!

Sziasztok!^^

Néhány napig/hétig nem voltam túl aktív, mert ezen kívül még két blogon is tevékenykedek, amik az utóbbi időben minden energiámat felemésztették! :( Ezért elnézéseteket kérem, meg ezért is, hogy megvárakoztattalak benneteket a következő fejezettel. DE ez az új rész nem sokára már föl is kerül az oldalra! ^^

Remélem a sok tétlenség miatt még nem pártolt el az összes olvasóm...:(

Lesz benne csavar, izgalom, kaland és még valami extra ,,dolog," amit a slussz poén érdekében nem lőnék le!

Szolgálati közlemény

Sziasztok!

Nem, nem tűnt el véglegesen, csak egy kis időre a számos teendőm miatt...:(
Most viszont szeretnék néhány szót említeni az új blogomról.: http://satins-storys.blogspot.hu/
Nem rég kezdtem bele, és örülnék ha oda is benéznétek! :)
Ja és hamarosan jön itt is új fejezet!^^
Itt egy kis részlet a bemutató szövegből.:

,,Köszöntelek benneteket az én kis birodalmamban! Talán a blog kinézetéből, a képekből, a menüpontokból, és még sorolhatnám, hogy mikből, rájöttetek, hogy egy fantasy témájú oldalon jártok. Honlapom azt a cél szolgálja, hogy megismertesse az emberekkel a régi hit, képzelet elképesztő figuráit, a köréjük ír legendákat, mondákat. Az olyan mágikus teremtményeket, akikről még nem írtak sokan, és talán az internet is kevés magyar tartalmat rejt róluk. A fejembe vettem, hogy elkalauzollak benneteket a Fantázia dimbes-dombos vidékén, hogy tisztább képet kapjatok annak lakóiról, és egyéb érdekességeiről.
Nézz föl az égre és lásd meg a tündérek színpompás csapatát az égen, érezd suhogó szárnyaik kellemes fuvallatát! Nézz be a híd alá, ahol troll tanyázik, látogass el a hegyi barlangokba, ahol bölcs sárkányok várnak már rád! Barátkozz manókkal, ismerd meg a váltott farkasokat övező legendákat, tanulmányozd a vámpírok igazi valóját, és igen, lásd meg a szellemeket, lesd a tóparton lófráló bansheet!
Népek kultuszainak sok-sok mondáját és regéjét megtaláljátok, a különböző, esetleg morbid szubkultúrák szokásaiba is bevezetünk.
Téged még sosem zavart, hogy ha akartál valamit olvasni egy lényről órákat kellett keresgélni az interneten, és még akkor is csak téves félinformációkba botoltál? Na ez a közösségi oldal mindenkié, és pont azért van, hogy mindent megtalálj egy helyen, ami csak érdekelhet téged! ;)
A képzelet határtalan erejének ismertetésére szántam el magam, és arra, hogy egy olyan világot tárjak az utazók szeme elé, amit eddig nem, illetve csak kis mértékben ismerhettek. Szeretném, ha mindenki egy picikét mágáénak érezné ezt a helyet, mert itt valamilyen szinten mindenki otthon van. Nézzetek körül a menüpontokban, keresgéljetek, és azt kívánom, hogy találjatok rá a saját lényetekre, akit megszerettek és jobban megismertek. Barangoljátok be világunk elhagyatott, de itt nagyon is létező zeg-zugait!
Tanulmányozzátok mindazt, ami SZÁMOTOKRA érdekes, és hasznos. Minden héten, ha több időm van napon, hozok majd valami kis újdonságot, hogy ne unatkozzatok, és a választék is bővüljön!^^"

Ha van kedvetek olvasgassatok ott is! ;)