2015. március 22., vasárnap

Hibrid 15. Fejezet

Miután hazaverekedtük magunkat a különös este után, meglepő elégedettséget éreztem. Sikerült megúszni az egészet...anyáéknak még legalább fél óráig a moziban a helye, míg mi rég megjártuk a kis kiruccanásunkat. Az ajtóhoz léptem, és meglepődve tapasztaltam, hogy nem volt bekapcsolva a biztonsági rendszer. Újra eszembe jutottak a régi rossz emlékek, és újabb betöréstől tartottam. Pár percig haboztam, és próbáltam dűlőre jutni magammal, hogy be merjek e menni, mikor Hael hősiesen maga mögé utasított.

- Mi az? Van bent valaki? - suttogta, a lehető leghalkabban, mint ahogy tigristorka csak engedte.

Nem tudtam választ adni a kérdésére, így csak megrándítottam a vállam. Ő azonban nem tétlenkedett, belökte a nyitva tátongó ajtót, és belopódzott. A villanyok váratlanul felgyulladtak, a szobát pedig hirtelen hatalmas fényár árasztotta el. Azt hittem menten szívszélütést kapok, de amint magamhoz tértem váratlan dolog történt... Lucy a kanapén ült, kezében a villanykapcsoló távirányítóval.

- Sziasztok fiatalok! Jól szórakoztatok!? - kérdezte, valami furcsa, kárörvendő gúnnyal a hangjában.

- Hogy kerülsz te ide? - tördeltem kezeimet idegességemben, miközben az életem pergett le a szemem előtt.

- Nemsokkal azután, hogy a szüleid elmentek, felhívtak engem, hogy ugorjak majd be ,,rátok nézni!" Hol voltatok!?

- Jena nem tehet semmiről, az én hibám volt! - próbált Hael a védelmemre sietni, több-kevesebb sikerrel.

- Te ne szólj ebbe bele, állat... - förmedt rá Lucy, teljesen kikelve önmagából, mint ahogy eddig még soha.

- Ugye nem fogsz szólni erről anyáéknak!? - hangom aggodalommal és kérdésekkel volt teli. Úgy néztem rá, mintha az életem múlna a döntésén, és azon, hogy mit árul el a szüleimnek.

- Nem... Te is tudod, hogy nem vagyok az a típus, de arra ne számíts, hogy ezt annyiban hagyom!!! 17 éves vagy Jena, és nincs benned ennyi felelősség!? Vezetni sem tudsz! Te jó ég, nem is tudom, hogy mit képzeltél.

- Ne haragudj Lucy, mellesleg Hael tud vezetni... Persze tudom, hogy nincs mentségünk, az egyetlen amit kérnék, hogy bocsáss meg és lépjünk túl ezen! - próbáltam menteni a menthetetlen, ám sejtettem, hogy egy ilyen helyzetből már nem, vagy csak nagyon nehezen lehet jól kijönni!

- Azt azért elmondod, hogy hol voltatok? - kérdezte Lucy kíváncsian és kissé értetlenül, mint aki azonnali válaszokat követel a hallgatásáért cserébe.

- Ugye megérted ha nemet mondok!? Megígértem valakinek, hogy erről nem beszélek..

Lucy csak fintorgott egyet, majd kissé sértődötten, felparancsolt minket a szobába, bűnhődésképpen.

- Ma már nem mehettek el itthonról, remélem ezt tudjátok! Ha bármi gond van, a pagodában alszom, mivel nincs kedvem hazug, szökevényekkel egy fedél alatt tartózkodni. - vágta a szemünkbe, minden érzelem, és hangsúly nélkül, ezzel is érzékeltetvén, hogy mennyire megvet minket a jelen pillanatban.

Hael és én még pár másodpercig megrökönyödve álltunk a nappaliban, hosszasan elmélyedve egymás tekintetében, majd elmosolyodtunk, mint két cinkostárs, akik elégedettek, hogy ennyivel megúszták, és nem részesülnek nagyobb megrovásban... Fejemmel az emeleti lépcső felé biccentettem, jelezve, hogy ideje lenne fölmenni, nehogy a végén még ezt is felróják nekünk...

Lekucorodtam az ágyamra, és némán agyaltam, kizárva Hael-t és minden mást a gondolataimból. Csak az éjszakán méláztam, a nőn, aki talán a tigrisem anyja...bármennyire hihetetlen is, mi van ha igaz? Hael felugrott mellém, és selymes szőrével hozzám dörgölődzött... mintha azt mondta volna: ,,bármi fáj is, én itt vagyok." Úgy éreztem, hogy talán lesz esélyünk igazi gazda-kedvenc kapcsolatra. Ekkor rám nézett és megszólalt:

- Jól vagy? Nem akartalak kellemetlen helyzetbe hozni... Csak...nem tudtam, hogy ez fog kisülni belőle

- Hael, mondd, miért lettél hirtelen ennyire kedves velem!? Mi változott? Az érdekeid, vagy engem is megkedveltél!?

- Hazudnék ha azt mondanám a legelejétől önzetlenségből voltam olyan, amilyen, de idő közben téged is megkedveltelek... - felelte őszintén - mialatt lágy, kedves hangja fülemet simogatta.

- Értem - néztem rá érzelemmentes tekintettel, mint akiben vegyes érzések kavarognak a történtekkel kapcsolatban, és még meg kell emésztenie a dolgokat...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Kedves olvasóim ♥