2016. december 4., vasárnap

Hibrid 22. Fejezet

   Hamar eljött a reggel. 
Mire felriadtam már alig maradt időm, hogy elkészüljek a suliba.
A szemem is alig bírtam kinyitni, mintha valami visszahúzná a fáradt szemhéjamat.
Heal még aludt mellettem, így halkan átmásztam rajta.
   Odaléptem a szekrényemhez, s kerestem egy ruhát, amit felvehetek.
Előszedtem a gyöngyös-masnis farmernadrágom és egy kék felsőt.
Heal ott állt mögöttem, amivel rám hozta a frászt. Barátom nagyot üvöltött, felborzolta a bundáját a hátán és a karmait kieresztette.
- Heal mi a baj? - kérdeztem tőle, már éppen menekültem volna, mire megszólalt.
- Nyugi Jean. Nincs baj, csak még aludnék. - nevetett hangosan.
- Akkor pihenj még. 
- Gyere bújj be mellém. - hívogatott.
- Jajj Heal! Úgy beszélsz, mint egy pasi. - modtam, mire Heal rám nézett a nagy szemeivel, melyekben láttam a szomorúságot. Lehajoltam hozzá és a szemébe néztem. 
- Ne haragudj, hogy megbántottalak.
- Nyugi, nem baj. Csak jó lenne újra embernek lenni.
- Hidd el, ha rajtam múlik, újra fiú lesz belőled, ha kell az életem árán is.
- A ilyet ne mondj. Nálam már meghalt a remény. - szomorkodott. - De hogyan is lehetnék újra ember, mikor annyi mindenen mentem keresztül?
- Bennem él még a remény, és amíg élek azon leszek, hogy segítsek neked.
- Köszönöm, és örülök, hogy ennyire kedvelsz engem.
- Ez nem csak kedvelés, hanem szeretet.
- Te ennyire szeretsz engem? De én csak egy állat vagyok...
- Ne mondj ilyet Heal! Na, de indulok suliba, mert ha elkések a tanáraim haragudni fognak. - mondtam, majd lerohantunk a lépcsőn, és magamhoz vettem a tegnapi uzsonnám, amit Susan csinált, aztán betettem a táskámba. Heal arcára nyomtam egy puszit, és rohantam is.
- Mentem, szia! - Majd az ajtót kinyitottam és siettem a suli felé, de csak az járt a fejembe, hogy mi lesz Heallel. 
   A suli nem volt tül messze, így gyalog mentem, majdnem minden nap. Nem is szerettem ezt a helyet. Már alig voltak igazi virágok az autók repültek, de ennek nem volt nagy értelme.
Minden olyan mű. Olyan rideg, mintha egy másik világban élnénk a szó szoros értelmében.
Gondolatmenetemből a csengő billentett ki...

2016. június 4., szombat

Hibrid 21. fejezet

- Jó, Heal, Meg ijesztesz.
 - Nyugi Jane, nem lesz baj. De amióta nincs rajtam a nyakörv, azóta máshogy érzem magam, és felek, hogy valami bajt csinálok
. - Na Heal, en fáradt vagyok, és már lepihennék, ha nem haragszol.
 - Nem haragszom. Én is elfáradtam. Odaléptem az agyhoz, és megvetettem.
 - El megyek zuhanyozni.
 - Oké, itt várlak - morogta Heal.

 - Mi a baj? - kérdeztem félelemmel teli hangon. Erre Heal felállt, a tekintete vad volt. Meghűlt bennem a vér. - Fuss, Jane! - ordította Heal
 – Rohanj, mentsd az életed!
 - Maradok - mondtam remegő hangon. Heal rám nézett, de teljesen vad a tekintettel. Bemenekültem a fürdőbe, mert segíteni akartam neki. Kinyitottam a szekrényt, nyugtató volt benne, amit azért adtak mindenkinek, hogy ha a hibridek meg vadulnak legyen menekülő pont. Kirohantam, mire Heal nekem ugrott, de én elkaptam a száját és szétfeszítetem, a szert pedig beleöntöttem. Remegett a kezem, a levegő pedig a mellkasomba szorult. Nem tudtam, mi lesz tovább. Heal ott volt rajtam, már egy órája, hogy megbolondult. De legalább már a szeme nem forgott vérben. Lágyan végigsimítottam a fejét. Megfogtam az arcát.
 - Itt vagy, drága barátom?
 - Persze. Jól vagy, Jane? Mit tettem? Istenem! Mi történt? Hallod, Jane, szólalj már meg!
 - Nyugi, nem lett baj. De hisz te vérzel!
 - Tényleg. Biztos mikor rád ugrottam, akkor üthettem be a fejem.
 - Megyek, rendbe szedem magam a fürdőben.
 - Már körülbelül tizenkettő is elmúlt, de neked holnap iskola
. - Heal felpattant, és levágtatott a lépcsőn. Utánaszaladtam.
 - Mi van újra megvadultál?
 - Nem, csak lejöttem.
- Akkor rendben – mondtam, majd visszamentem. Megmostam az arcom, és lefeküdtem. Tizenöt perc telt el, mire meghallottam a kis pajtásom lépteit
. - Hol voltál? - Nem válaszolt. Az ágyamhoz lépett. Úgy éreztem, mintha lerakott volna valamit mellém. Felkapcsoltam az éjjeli lámpát. Magam mellé néztem: Susan hatalmas húsvágó kése volt az. - Mit akarsz ezzel? - Meg teszel nekem valamit, Jane?
 - Persze. Kérj bármit
. - Könyörögve kérlek, hogy ölj meg. Hogy többet ne árthassak sem neked, sem pedig másnak.
 - Dehogy öllek meg! Hisz’ jobban szeretlek, mint ahogy te azt el tudnád képzelni! Esküdj meg, hogy többet ilyet nem kérsz! - Jó. - Nem hallom! - förmedtem rá dühösen. Elvettem a kést, és lebattyogtam vele a lépcsőn, hogy elrakhassam. Felszaladtam a szobámba. Heal ott feküdt, mikor bebújtam az ágyba. - Figyelj, Jane, én lemászok. Az ágy lábánál alszom. - Ne menj! - Csókot nyomtam az arcára. Így aludtunk el.

2016. március 12., szombat

Hibrid 20. fejezet


Ez a nap is eljött. A nyárnak vége, én pedig mehetek vissza a suli unott falai közé. A reggeli forró teámat kavargattam, amikor Haelt pillantottam meg a lépcső alján. Bundája borzos volt még, feje álmos. Komótosan tett pár lépést, majd ásított egy nagyot. Éles metszőfogain megcsillantak az ablakon besütő nap sugarai.
- Jó reggel Hael! - integettem felé idétlenül, mintha a nélkül nem láthatott volna meg. Ő érdeklődve rám emelte a tekintetét.
- Hát tehe? - ásított még egyet. - Sose keltél fel kilenc előtt, most meg...
- Fél hét - segítettem ki tigrisemet. Belekortyoltam még egyet a teámba, majd az emelet felé indultam.
- Most hova mész? - kiáltotta utánam Hael. A szobámba szaladtam, felkaptam a táskát, és rohantam vissza hozzá.
- Tudod, meséltem már neked a suliról, igaz? - bólintott. - Hát ma van az első tanítási nap.
- Egyedül hagysz? - nézett rám szomorúan. Méltóság teli tekintetében rémületet véltem felfedezni. Ahogy így elnéztem Haelt rájöttem, hogy nem csak szerencsétlen, szegény fiatalok életét csonkították meg, hisz valahonnan kellett "alapanyag" a tigrisekből is. Erre vajon az állatvédelmiek mit szólnának?
- De csak pár órára. Amúgy is, megkértem Lucyt, hogy jöjjön át az első napokban, hogy ne érezd annyira egyedül magad.
- De az nem ugyan az! - kérte ki magának.
- Mintha máskor többet csinálnál az alvásnál - emlékeztem vissza a nyár nagy részére. Az autós kalandunk óta nem igazán történt semmi izgalmas. Néha elmentünk sétálni, de feladtuk, mert melegben nem igazán volt kellemes, este pedig mindenki előkerült, a kutyák Haelt ugatták, a kisebbek (vagy éppen idősebbek) pedig féltek Haeltől, így aztán feladtuk.
Anyáék már elmentek, így gyalogolnom kellett, a suli pedig a város másik végében volt. Ki gondolta volna, hogy még a gazdagoknak is kell suliba járniuk? És pláne, hogy azt gyalog... Az órám vészesen közeledett hét órához, lassan indulnom kellett, hogy időben odaérjek.
- Hael, ígérd meg, hogy nem csinálsz semmi butaságot! - fogtam meg a fejét két oldalról, tekintetét az enyémbe kényszerítettem. Aranysárga szemeinek tekintete az enyémbe fúródott.
- Megígérem! - szorosan megöleltem, és az ajtó felé indultam. Már majdnem becsuktam, amikor Hael hangját hallottam. - Jane! Jane!
- Mi az? Mi a baj Hael?
- Siess haza Jane! - nézett rám elveszetten. Rámosolyogtam, majd bezártam magam mögött az ajtót.
Reggelente még nem volt annyira meleg, hogy megsülj, de egy háromnegyed órás séta után megizzadt az ember.
A suliba beérve a táskában kezdtem el keresni a parfümöm, hátha el tudom fedni a gyaloglás "mellékhatását".
- Jane? - érkezett a hátam mögül egy ismerős hang. Lágy volt, mégis éles, kedvesség áradt belőle.
- Matt? - fordultam meg döbbenten, Egész nyáron nem beszéltünk, sőt. - Hogy, hogy itt vagy?
- Hát, anyuék úgy döntöttek nem egészséges, ha minden nap egy kék nagymacskával beszélgetek - mesélte egy ölelés kíséretében.
- Kék nagymacska?
- Nem hallottál még róla? Tele van a város mindenféle plakáttal. Nyár eleje óta...
- Nem, ez oké. Nekem is van egy Hibridem, csak... - nem fejezhettem be, hogy talán belezúgtam a nagymacskába, mert titokban ő is ember. Nagyot sóhajtottam, és tereltem. - Hogy hívják?
- Amara - felelte büszkén. Matt világosbarna haja hosszabb volt, mint a suli összes fiújának. A válláig ugyan nem ért, de ha vasalta jóval látszott a különbség. Zöld szeme ragyogott, ahogy új kedvencéről mesélt.
- Szóval lá... nőstény? - mosolyogtam rá kedvesen, bár nem tudom mennyire volt észrevehető, hogy csak megjátszom.
- Igen. Csodálatos egy állat. Malre emlékeztet egy kicsit. Megnyugtat az emléke - mondta már sokkal érzékenyebben. Mal Matt testvére volt. Jó testvérek közé tartoztak, szerették egymást. Ritka volt az a pillanat, amikor veszekedni látta őket az ember, és most tessék. Az emberrablók őt is megtalálták, és sejtem is, hogy mihez... A sors fintora? Szokták mondani. Mal talán emlékszik Mattre? Vagy rajta sikeresen megcsinálták az emléktörlést? - És a tiédet?
- Hogyan? - zökkentett ki gondolatmenetemből a fiú.
- A te tigrisedet hogy hívják?
- Hael. Néha eléggé morcos tud lenni, de azt hiszem, jól kijövünk - mosolyogtam rá még egyet erőltetetten, elköszöntem, és elindultam órára.
Mint nap végére megtudtam, az osztály kétharmada beszerzett egy Hibridet. Vajon más is tudja, hogy minek az árán vannak ők velünk? Részben jól jártak, nem mondhatni, hogy olyan rossz sorsuk lenne, viszont ez a családtagjaikra üt vissza leginkább. Ha a Hibrid egy szerető családba kerül, úgymond kap egy új családot, a régi pedig... És apáéknak hiányoztam volna? Vagy csak csaptak volna egy nagy temetést, hogy meghívjanak minél több ismerősüket, és felvágjanak, 'Mi ezt is meg tudjuk csinálni', esetleg fel se tűnne nekik?
Lassan baktattam le a lépcsőn nyugtázva magammal, haza is gyalog kell mennem. Kezdtem beletörődni a gondolatba, amikor a kocsinkat pillantottam meg a bejárattal szemben.
- Anya?
- Szia, Kicsim! Ma hamarabb végeztem, és gondoltam, hogy ha már erre járok felveszlek - közölte hősiesen. Mintha ez olyan óriási erőfeszítés lenne, hogy az amúgy is automatavezérléses kocsival eljöjjön értem...
- Köszi anya! - szálltam be a kocsiba. Jóval kellemesebb idő volt a járműben, mint kint. Persze, ilyen időben minden műanyag felmelegszik, és árasztja magából az égett szagot, ezért nem nagyon ajánlott semmilyen szabadtéri program, még ha megfelelően vagyunk is védve.
Ahogy leparkoltunk a ház előtt, feltéptem a kocsi ajtaját, és sprinteltem be a házba. Elsőre sikerült minden biztonsági ellenőrzésen átmennem, és egyből a szobámat céloztam meg. Csak remélni tudtam, hogy Hael ott húzta meg magát. Nem kellett csalódnom, kék Hibridem az ágyamon szunyókált, Állatias vonásai egyre élesebbnek tűntek, ember énjét kezdte elveszíteni. Mellékhatás lehet? Késleltetett szérumhatás? Bele se mertem gondolni. Mára túl sok volt a kérdés, de egy választ se kaptam.
- Hael - vakartam meg a füle tövét. Riogató morgást adott ki, ami egy állatnál se jelent jót. - HAEL! - Hael álmosan nézett fel, először nem tudta felfogni, hogy ott ülök mellette.
- Jane, tényleg te vagy az? - ásított egy nagyot. - Máris hazajöttél? - végigfutott hátamon a hideg. Mostanában mindig ez történt, ha Hael megszólalt.
- Többen vannak!
- Mégis kik Jane?
- Ti, mármint Hibridek! Szinte minden osztálytársam már rendelkezik eggyel, és egyre többen kezdik úgy érezni, mintha kitöltené azt az űrt számukra, amit egy családtag elvesztése okozott... - Hael szeme elkerekedett. Szomorúan ugrott le az ágyról, megrázta bundáját, és leült elém.
- Gyorsan kell cselekednünk, azt hiszem nem csak ez az egy bajunk van - elgondolkodva rám nézett. - Figyeld a szemem! Ha kitágul a pupillám fuss! Zárkózz be, szerezz valamit, ami megvéd, vagy hozz hozz húst, egy kis szérummal átitatva! - mondta ingerülten, kitágult pupillákkal... 

2016. február 21., vasárnap

Hibrid 19. Fejezet



          Hael  – szóltam hozzá gyengéden.
          Tessék, mondjad!
          Haragszol rám? Tudod, én csak neked akarok jót. Azt akarom, hogy boldog légy és valahogy újra fiú lehess, hogy az anyukádhoz visszakerülj - négy hónapja, hogy erről a témáról beszéltünk komolyabban. Persze, felhoztam párhoz, de valami mindig megzavart.
           De Jane, akkor már nem leszek itt neked! –mondta kétségbeesetten.
      – Így lesz a legjobb neked! - torkom száraz volt. Ez most más, nem olyan beszélgetés, mint a többi. Sokkal... sokkal meghittebb.
           Ezt akarod? Már nem szeretsz? –leszálltam az ágyról, majd odaléptem hozzá és átöleltem. 
           Te nekem többet jelentesz, mint csak egy beszélő, okos állat.
             Ezt tényleg komolyan gondolod, Jane? –nézett rám nagy, ragyogó szemeivel.
           Hát persze, nem véletlenül téged választottalak! Valami nagy erő vonzott hozzád –mondtam ki lassan, érthetően.
 – Miféle nagy erő? Ezt nem értem Jane! – jelentette ki határozottan, hangjából kicsengett az értetlenkedés.
       Elmagyarázom neked – kezdtem bele. – Mikor a szüleimmel elindultunk, különös érzés lett úrrá rajtam. Mikor megláttam a Bluting plakátját, a szemem megakadt rajta. Aztán beléptem az ajtón és végig néztem az állatokat, egy se nagyon tetszett, de az utolsó ketrechez értve, ami a tiéd volt, ott ültél háttal nekem. Tudtam, éreztem, hogy ki kell mentenem téged - erre a vallomásra sokszor felkészültem, elképzeltem magamban, de most mégis más volt. 
        – Már értem – lassan visszaléptem az ágyamhoz és leültem. Megvetettem azt, mert már későre járt, közben azon gondolkoztam, vajon helyesen cselekedtem-e. Igen, tudnia kell –emlékeztettem magam. – Elmegyek átöltözni, és lezuhanyozok. Addig maradj itt Hael, jó?
       – Oké – biztosított. Odamentem, belenéztem a szemébe.
              Hael, esküdj meg, hogy soha nem hagysz el!
       – Megesküszöm! És akkor látsz majd, ha újra ember leszek.
             Ezek szerint beleegyezel, hogy segítsek neked és harcoljunk értetek? – néztem rá meglepetten.
             Majd még egyet alszok rá Jane –mondta gyorsan, én pedig szorosabban átöleltem, mint ezelőtt bármikor.
       – Meg ne ijedj Hael –figyelmeztettem.
       Miért, mit akarsz velem? Ugye nem akarsz bántani? – lett úrrá rajta hirtelen a pánik.
             Nem, ne aggódj, tudod, hogy szeretlek! 
       Tessék? – hallom meg döbbent kérdését. –Te szeretsz engem? De hisz én csak egy állat vagyok!
            Nem vagy állat. Te a legjobb barátom vagy –mondom ki könnyedén.
            Mit akarsz a nyakamnál? Mit piszkálsz Jane? 
      - Kiveszem a nyakörved, már a bőrödbe nőtt - jutott eszembe az idétlen örv, amit még a megérkezése napján raktak rá.
            De nem félsz, hogy elszökök vagy megvadulok?
       Nem félek – néztem szemébe, majd egy határozott mozdulattal kivettem a nyakából a nyakörvet.
            Fáj a helye Hael?
      – Egy kicsit –mondta, de láttam a szemében a kínt.
      – Milyen érzés, hogy nincs a nyakadba? – kérdezem szorongva, a bűntudat, hogy fájdalmat okoztam neki, éget, mint a sav.
            Jó érzés, szinte megkönnyebbültem –feleli, és látom raja, őszinte velem.
            Megyek, hozok tisztítószert, hogy el ne fertőződjön. –Beléptem a fürdőbe, kihoztam a fertőtlenítőt, aztán odaléptem a drága Hael-hez és finom, óvatos mozdulattal láttam el a sebet.
             Na, nem fáj? –kérdeztem aggódóan.
            Nem. Köszönöm, hogy ennyit törődsz velem –nézett el oldalra.
            Na de most már megyek, lezuhanyozok –siettem ki, hogy ne lássam a fájdalmat rajta.
             Jó, Jane, itt meg várlak.
             Mindjárt jövök –mondtam, szinte már futva mentem. A fürdőszoba ajtaját idegesen csuktam be, még mindig láttam magam előtt Hael fájdalmas tekintetét. Szinte nem is gondolkoztam, önkívületi állapotba végeztem el a rutinos feladatokat, közben pedig csak kattogott az agyam. Tényleg jó, hogy kiszedtem? –jöttek a rosszabbnál rosszabb kérdések. Aztán eszembe jutott a hálás pillantása, mire döntésre jutottam. Igen, jobb így neki! Megtörölköztem, belebújtam a kedvenc pizsamámba, majd elmentem lepihenni. Ahogy az ajtót kinyitottam, Hael a nyakamba ugrott és hozzám bújt. Megsimogattam a fejét és bebújtam az ágyamba, hogy végre lepihenjek, végül némi mérlegelés után felemeltem a paplant.
      Hael nem akarsz ma velem aludni?
            Komolyan? – hallom meglepett válaszát. –Hát persze! –mondja ki, de még mindig tétovázik.
            Na, mire vársz, gyere! –Felállt a szőnyegről, lassan odalépkedett hozzám. Mosolyt láttam az arcán, ami ritkán jelen meg rajta. Bebújt az ágyba, én pedig szorosan átöleltem, aztán egy hatalmas puszit nyomtam a kék bundájára. Még szorosabban bújt hozzám, majd elnyomott az álom.

2016. január 15., péntek

Hírek, és bocsánatkérés!

Sziasztok!^^

Néhány napig/hétig nem voltam túl aktív, mert ezen kívül még két blogon is tevékenykedek, amik az utóbbi időben minden energiámat felemésztették! :( Ezért elnézéseteket kérem, meg ezért is, hogy megvárakoztattalak benneteket a következő fejezettel. DE ez az új rész nem sokára már föl is kerül az oldalra! ^^
Remélem a sok tétlenség miatt még nem pártolt el az összes olvasóm...:(

Lesz benne csavar, izgalom, kaland és még valami extra ,,dolog," amit a slussz poén érdekében nem lőnék le!

Kedves olvasóim ♥