Boldog voltam... A tegnapi örömöt nem aludtam ki, és mikor ki akartam kászálódni a meleg takaró alól, úgy éreztem van célja az életemnek. Gyakran keltem fel úgy, hogy nincs semmi értelme ennek a napnak sem, és úgyis teljesen fölösleges nekikezdenem, mert nincs semmi célom. Ma viszont nem így alakult, annyira feldobott voltam, hogy arcomról a mosoly nem akart eltűnni. Hael egész éjjel mellettem feküdt, és még most is alszik - állapítottam meg, mint aki tökéletesen elégedett az életével, és annak minden apró hibájával is.
A nappali irányából már igencsak nagy nyüzsgés csapta meg a fülemet, és ekkor...a gyomrom görcsbe rándult. Nem mertem lemenni, mivel tudtam, hogy Lucy itt töltötte az éjszakát... most pedig a szüleimmel beszélget... De vajon miről? Mi van ha előkerül a tegnap este témája? Bátor legyek vagy gyáva!? Eközött a két dolog között vacilláltam, végül pedig beletörődve, hogy így is, úgy is megkapom a magamét, lecsörtettem, egy megvadult elefántcsorda módjára. Annyi különbséggel, hogy én egyedül csaptam akkora zajt.
Lent dúlt a jókedv, és hahotázva szürcsölgették a kávéjukat, miközben láthatóan jól elsztorizgattak egymással.
- Jó reggelt! - köszöntem hangosan, felhívva magamra a figyelmet, mintha csak azt mondtam volna: ,,Hé itt vagyok! Nem igaz, hogy senki nem akar leszidni!"
Anya félig hátrafordult, majd két mosoly közepette odavetette, hogy:
- Szia, Kicsim!
Az egész ,,banda" fittyet hányt a jelenlétemre, ami egy kis ideig aggasztott is, majd pedig ezt az érzést az öröm váltotta fel, hogy megúsztam, mikor anya hirtelen témát váltott, és a gyerekkori rossz szokásaim helyett, Lucy-t kezdte kérdezgetni...
- Na és, jók voltak a gyerekek? - ezt olyan vidáman kérdezte, mint aki teljes mértékig biztos benne, hogy olyanok voltunk, mint a kis angyalok. Érdeklődni pedig tulajdonképpen csak azért érdeklődött, mert igazi, vagy részletes választ nem is várt...
- Óh tökéletesen... Mindössze csak ellopták a kocsidat, meg megszöktek az éjszaka közepén! - Lucy hangja tele volt iróniával, és nevetett is, de én mégis képtelen voltam vigyort erőltetni az arcomra.
Apa és anya azonban egy percig sem gyanakodott, sőt kifejezetten jó poénnak tartották, és újabb kacagásban törtek ki.
Tekintetem Lucy-jével találkozott, ő pedig egy alig észrevehető kacsintással jelezte, hogy a titkunk biztonságban lesz nála. Ekkor Hael jelent meg a konyhában, borzos bundával, és álmos tekintettel.
Nem mondott semmit, csak fogta magát, leheveredett a szőnyeg kellős közepére, és folytatta a szunyókálást. Pár másodpercig őt néztem, de nem tudtam megállni, hogy ne fűzzek hozzá valami megjegyzést...
- Most már két szőnyegünk is van! - jelentettem örömtelien, miközben azon gondolkoztam Hael még jobb is lenne, mint ez a mostani... Ő kevésbé kopott és piros...
A konyhapulthoz léptem, ami már úgy nézett ki, mint egy kisebb svéd asztal, és lekaptam róla néhány szelet sonkát és kenyeret. Hael mellé álltam, és az ízletes reggelit meglengettem az orra előtt. Nem habozott, rögtön felpattant, és mint egy engedelmes kiskutya úgy pitizett nekem. Engem roppantmód szórakoztatott, hogy hogyan lehet valaki ilyen nagyétkű és falánk, de itt volt az élő példa!
- Na gyere! - mondtam neki, szelíd és lágy hangon, egy kicsit megsajnálva...
A felnőttek jól elbeszélgettek, míg nekünk lehetőségünk nyílt felszökni a szobámba, hogy egy kis falatozás közepette kikérdezhessem tigrisemet... Kíváncsi természetemnek ugyanis én sem tudtam parancsolni!!!
- Gyerünk, akkor egyél! - parancsoltam rá - De az ágyneműre feltétlenül vigyázz!
Hael nekiesett, mint egy falán vadállat, én pedig úgy gondoltam, hogy itt az ideje a dolgok megvitatásának.
- Ugye nem hitted, hogy annyiban hagyom? A kérdéseim elől míg élek nem menekülsz! - próbáltam megfenyegetni, de persze csak kedves és viccelődő stílusban!
- Nem, őszintén szólva nem hittem - Hael nagyot nyelt, és hangja komolyra változott - Tudtam, hogy muszáj lesz elmondjam neked az igazat, és most készen is állok! - felelte, miközben fejét teljesen leszegte.
- Ennek örülök!
- Szóval... Mire vagy kíváncsi?
- Legfőképpen arra, hogy hogy lehetséges az, hogy egy ember az anyád, míg te... ez vagy! És hogy lettél hibrid? - kezdtem kérdéseim áradatát, melyből még bőven akadt ott, ahonnét ez jött.
- A nő akit láttál tényleg az anyám volt, de abból az időből, amikor én még ember voltam. De megpróbálom neked érthetően elmagyarázni... Nagyon szegények voltunk anyámmal, mert apám elhagyott minket még a születésem előtt. Alig volt pénzünk élelemre, a kormány pedig egyre csak szipolyozott bennünket. Egyik reggel, mikor munkába mentem megállított két csuklyába öltözött férfi. Azt mondták jelentkezzek egy kísérletre, ami teljesen kockázatmentes, a végén pedig visszaváltozhatunk. Ezért cserébe pedig természetesen rengeteg pénzt felajánlottak, nekem pedig nem volt veszteni valóm, így hát elmentem! Ott is tájékoztattak bennünket a dolgokról, majd pedig megkezdődött az átalakulásunk... A végén már csak arra eszméltünk, hogy egy üvegketrecben csücsülünk, és pénzt, egy fillért sem látunk. A visszaalakulásról pedig már szó sem volt... Dióhéjban ennyi...
- Szóval te egy normális ember voltál??? És, hogy érted, hogy ti? Többen voltatok? - el voltam képedve, puppilláim kerekre nyíltak, és levegőhöz is alig jutottam Hael szavai után... Mire képesek ezek a szörnyetegek? És ezt mind a pénzért...
- Igen! Most már tudod...
Felállt az ágyról, és látszólag méltóságteljesen, de mégis szomorúan a fürdőszoba irányába indult. Minden érzését magába folytotta, de tudtam, éreztem, hogy belül ez iszonyatos fájdalom neki. Emberi létét elvették, méltóságától megfosztották, és majdhogynem rabszolgasorba kényszerítették azáltal, hogy eladták...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése