2015. január 18., vasárnap

Hibrid 8. Fejezet



- Ne törődj ezzel kicsim! Biztos váltságdíjat akartak érted! Nem hinném, hogy visszajönnek... Viszont, hogy valami jó hír is legyen, holnap elmegyünk és kiválasztjuk a szülinapi ajándékodat. - vigasztalt anya.

- Jajj, de jóóóó!!!!

Nem örültem, hogy nem találtak semmit, de ehhez nagyon nagy kedvem volt. Mindenképpen ki akartam választani az én kis hibridemet. Örültem, hogy apáéknak eszébe jutott ez az ötlet. Egyáltalán nem gond, hogy egy nappal szülinapom előtt megkapom az ajándékot. Hirtelen a falon lógó órára pillantottam, és meglepődve vettem észre, hogy elmúlt három...

- Anya, nem vagytok fáradtak?

- De, és ha nem bánod gyorsan levetkőzünk és ágyba bújunk! Ettől függetlenül, nem kell félned! Itt leszünk melletted, és most már semmi bajod nem eshet.

Jól esett, hogy kivételesen törődnek velem... Már épp fel akartam volna vonulni a szobámba, mikor eszembe jutott Lucy... Gyorsan odafutottam hozzá, majd átöleltem.

- Mi a baj Jena?

- Semmi! Csak szeretném ha tudnád, hogy nagyon fontos vagy nekem! :)

- Ez kedves tőled! Te is nekem, és ha nem bánod a továbbiak nem zavarok! - mosolygott barátnőm.

- Rendben, szia! - intettem utána búcsúzóul.

Szüleim már valószínűleg kényelembe helyezték magukat a szobájukban. Úgy látom ők is fejlődő képesek. Végre mutattak némi törődést felém. Látszott rajtuk, hogy aggódtak, és egész fellélegeztek, hogy nem esett bajom... Én is lassan lenyugodtam, és kezdtem megemészteni a történteket. Nem vagyok, és soha nem is voltam az az összeroppanós típus. Igyekeztem mindig túltenni magam a krízisen. Ez többnyire nem okozott gondot. Most már inkább a kíváncsiság, és a düh vezérelt. Még ha csak egy sima betörés lett volna, de ez nem az volt. Nem a pénz hajtottam őket, vagy a házban található értékek. Valójában dunsztom sem volt arról, hogy milyen célra kellettem nekik.
Miután kibosszankodtam magam, komótos tempómban felvánszorogtam a szobámba. Bár már nem éreztem magam ,,életveszélyben," azért nem voltam szundítós kedvemben. Bebújtam a pihi-puha ágyba, a takarót magamra húztam, végül pedig bekapcsoltam a tv-t. Az csak úgy szólt magában, merthogy funkciója nem sok volt. Maximum alapzajt képezett, amelyre könnyebben ment a mélázgatás. Agyban még mindig az éjszakánál voltam. Próbáltam elképzelni a két ürgét, több-kevesebb sikerrel. Mondjuk azért néha-néha belekukucskáltam a filmbe is, ami épp ment, de nem túl gyakran.
Lassan azt kezdtem észre venni, hogy egyre világosabb lesz a szobában. Csodálkozva láttam, hogy hajnalodik. A falióra szerint azonban még csak 5 óra volt. Anyáék még javában durmoltak, nekem viszont most se volt több kedvem az alváshoz... Kikászálódtam az ágyból, és lesétáltam a konyhába. Jobb híján ott aktivizáltam magam. Ittam egy bögrével a kedvenc teámból. A stressz és az alváshiány nyúzott múmiává aszalt, arról nem is beszélve, hogy a fejemtől kezdve a szememig, mindenem sajgott. Erőtlen kezemben még az italt is alig tudtam megtartani. Percekkel később papucs csattogását hallottam a lépcső irányából. Anyu csoszogott lefelé. Boldogan nyugtáztam, hogy ő sem néz ki jobban, mint én...

- Jó reggelt nyuszi! Hogy aludtál? Sikerült feldolgoznod a tegnapi traumát?

- Hát...viszonylag! Bár egy szemhunyásnyit sem aludtam, már sikerült kikeveredjek a sokkból.

- Na jó ennek örülök!

- Apa még alszik?

- Igen, a tegnapi, neki is elég nehéz nap volt. De ugye tudod mi vár ma ránk? - kacsintott rám.

- Hát szerintem tudom... Csak nem megyünk megvenni az ajándékomat?

- De-de!

- Ez csodálatos! És mikor indulunk? Bármikor készen állok!

- Azt meghiszem! - vágta rá anya. - De ez apádon múlik. Reggeli után terveztük.

Egy percig csak némán álltam, egy hatalmas vigyorral az arcomon. Meglepett, hogy családom mekkora változáson ment át az utóbbi NAPOKBAN! Sokkal több időt szánnak rám, egymással is kedvesebbek, meg valahogy százszor családiasabb most a légkör... Remélem nem a születésnapom váltotta ki ezt a jótékony hatást.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Kedves olvasóim ♥