Kívülről az épület úgy festett, mint egy terrárium. Emlékszem régen voltak teknőseim, és ők pont ilyen helyen laktak, csak az lényegesen kisebb volt. A hatalmas üvegfelületeket elektromos redőnyökkel és speciális függönyökkel védték, a kibírhatatlan hőség ellen. Alig öt métert kellett megtennünk gyalog, de már most folyt rólam a víz. Mikor elértünk az ajtóhoz, a fotocella átengedett minket a klímás helységbe. Az egész terem egy óriási téglatestnek hatott, amit könnyedén be lehetett látni. Jobb kéz felé egy információs pult álldogált, közép tájon pedig kényelmesnek ígérkező fotelek várták a vásárlókat. Ahogy jobban körül néztem, feltűnt, hogy még büfé is van, a vendégek részére. Anya helyet foglalt az egyik díványon, míg én és apa elsétáltunk az információhoz. Egy kedves szőke hölgy volt a segítségünkre.
- Jó napot kívánok! Üdvözlöm önöket a BluTig-nál! Vásárolni szeretnének, időpontra jöttek? - érdeklődött Suzy, mint az a névtáblájából kiderült.
- Igen! Időpontunk volt. Hibridet szeretnénk vásárolni. - felelte apa.
- Értem, és kinek lesz, ha nem vagyok túl indiszkrét? - mosolygott.
- A kislányom születésnapjára. - mondta apa, miközben én egyetértően vigyorogtam.
- Jajj, de hát ő már nem kislány! Biztosan gondját fogja viselni ennek a különleges állatnak!
Nem válaszoltam, csak némán megerősítettem az ,,eladó" mondandóját, mikor ő újra megszólalt.
- Rendben! Akkor kérem foglaljanak helyet, a kollégám mindjárt szól maguknak, hogy kiválaszthatják a hibridet.
- Köszönöm hölgyem! - fejezte be a beszélgetést apa.
Egy kicsit alább hagyott a szívverésem, pulzusom nem szárnyalt már a magasban, én pedig sokkal nyugodtabbnak és oldottabbnak éreztem magam. Leültem anyu mellé, majd számolni kezdtem a másodperceket. Persze türelmesnek mutattam magam, elvégre is 17 éves hírében álltam, nem ugrálhattam össze-vissza... Már jó pár perc eltelt a néma ücsörgéssel, mikor egy másik nő sétált oda hozzánk.
- Jena Vail? Maga következik. Kérem jöjjenek velem! - szólalt meg egy kellemes hang.
Nem haboztam. Lépteimet megszaporázva utána iramodtam, anyáék pedig én utána. Meglepett, hogy ebből a helységből több különböző szoba is nyílt... Kívülről semmi sem látszott, mindössze egy a tégla alakú forma.
Pár perc monoton gyaloglás után egy szintén üvegből álló terembe érkeztünk, itt azonban sokkal sötétebb volt. A falak mintha feketék lettek volna. Hirtelen a kísérő hölgy villanyt kapcsolt, ami kis híján megvakított, persze még ez is jobb volt mint a korom sötétség.
Előttünk négy üvegketrec sorakozott fel, melyben egy-egy hibrid üldögélt. Szánalmas és szomorú látványt nyújtottak. Az én vágyálmaimban óriási kifutókon éltek, és boldogok voltak, mint a hálás kiskutyák, akiket szeretnek. Ez azonban meg sem közelítette elképzeléseimet. Mindegyik szomorú volt, és csüggedt. Egy helyben ültek, mozdulatlanul, miközben engem vizslattak bágyadt szemeikkel. Hangulatromboló látványt nyújtottak... A négy állatból három felém tekintett, de az egyik hátat fordított. Ő tűnt a legkeserűbbnek mind közül, és szinte késztetést éreztem rá, hogy kimenekítsem innét. Apa felé fordultam, majd pedig oda súgtam neki:
- Én őt kérem! - mutattam a sarokban kuporgóra.
- Biztos? Olyan betegnek tűnik? Tuti, hogy jól döntöttél?
- Igen! 100% apu!
Apa odalépett a fiatal nőhöz, és úgy tűnt mindent megbeszélt vele. Én már csak annyit halottam, amikor a hölgy kijelentette: Akkor délután elszállítjuk a címükre!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése