2015. július 3., péntek

Szolgálati közlemény

Sziasztok!

Nem, nem tűnt el véglegesen, csak egy kis időre a számos teendőm miatt...:(
Most viszont szeretnék néhány szót említeni az új blogomról.: http://satins-storys.blogspot.hu/
Nem rég kezdtem bele, és örülnék ha oda is benéznétek! :)
Ja és hamarosan jön itt is új fejezet!^^
Itt egy kis részlet a bemutató szövegből.:

,,Köszöntelek benneteket az én kis birodalmamban! Talán a blog kinézetéből, a képekből, a menüpontokból, és még sorolhatnám, hogy mikből, rájöttetek, hogy egy fantasy témájú oldalon jártok. Honlapom azt a cél szolgálja, hogy megismertesse az emberekkel a régi hit, képzelet elképesztő figuráit, a köréjük ír legendákat, mondákat. Az olyan mágikus teremtményeket, akikről még nem írtak sokan, és talán az internet is kevés magyar tartalmat rejt róluk. A fejembe vettem, hogy elkalauzollak benneteket a Fantázia dimbes-dombos vidékén, hogy tisztább képet kapjatok annak lakóiról, és egyéb érdekességeiről.
Nézz föl az égre és lásd meg a tündérek színpompás csapatát az égen, érezd suhogó szárnyaik kellemes fuvallatát! Nézz be a híd alá, ahol troll tanyázik, látogass el a hegyi barlangokba, ahol bölcs sárkányok várnak már rád! Barátkozz manókkal, ismerd meg a váltott farkasokat övező legendákat, tanulmányozd a vámpírok igazi valóját, és igen, lásd meg a szellemeket, lesd a tóparton lófráló bansheet!
Népek kultuszainak sok-sok mondáját és regéjét megtaláljátok, a különböző, esetleg morbid szubkultúrák szokásaiba is bevezetünk.
Téged még sosem zavart, hogy ha akartál valamit olvasni egy lényről órákat kellett keresgélni az interneten, és még akkor is csak téves félinformációkba botoltál? Na ez a közösségi oldal mindenkié, és pont azért van, hogy mindent megtalálj egy helyen, ami csak érdekelhet téged! ;)
A képzelet határtalan erejének ismertetésére szántam el magam, és arra, hogy egy olyan világot tárjak az utazók szeme elé, amit eddig nem, illetve csak kis mértékben ismerhettek. Szeretném, ha mindenki egy picikét mágáénak érezné ezt a helyet, mert itt valamilyen szinten mindenki otthon van. Nézzetek körül a menüpontokban, keresgéljetek, és azt kívánom, hogy találjatok rá a saját lényetekre, akit megszerettek és jobban megismertek. Barangoljátok be világunk elhagyatott, de itt nagyon is létező zeg-zugait!
Tanulmányozzátok mindazt, ami SZÁMOTOKRA érdekes, és hasznos. Minden héten, ha több időm van napon, hozok majd valami kis újdonságot, hogy ne unatkozzatok, és a választék is bővüljön!^^"

Ha van kedvetek olvasgassatok ott is! ;) 

2015. április 27., hétfő

Hibrid 18. Fejezet

Beszélgetésünk után, mint a vihar előtti csend idején, elcsitultak a kedélyek. Jószerivel egymáshoz sem szóltunk, s ha tehettük fél szavakkal is megértetettük magunkat.
Csönd volt. Fárasztó, és néha már idegesítő csönd. Nem tudtam kifejezni az érzéseimet, így nem is próbálkoztam vele...
Már három hónap eltelt Hael vallomása óta, és apránként kezdtem azt hinni, hogy minden visszaállt a régi kerékvágásba, mikor a futárrobot új újságot hozott nekünk... Ez egy viszonylag picike gép volt, akinek programok és GPS segített a levél-és csomagszállításban. A lap maga nem sok említésre méltó témát tartalmazott, ám hátlapján, jól elrejtve egy csoport hirdetését véltem felfedezni. Blutig ellen volt a nevük, az érdeklődésemet pedig egyből felkeltették. Ennél is kevesebb idő kellett, mire rájöttem, hogy itt az alkalom! Nem vagyunk egyedül...
A gondolattól teljesen elragadtattam magamat, izgatottságom pedig nőttön-nőtt. Ha vannak mások is, akkor nem veszhetünk el, lesz, aki meghallgassa, és segítse Haelt, úgy ahogyan én nem tudom.
Azonban lelkesedésem süket fülekre talált, Hael a lehető legkisebb esélyt sem adta meg az ötletemnek, és élből elutasította, minden ezzel kapcsolatos próbálkozásomat. Mintha magában sem érett volna még meg az elhatározás, mintha én lennék a rossz, aki egyszersmind kikürtölné a világnak sötét titkát. Láttam, hogy nem áll készen, és már átkozza a napot, amikor megnyílt nekem, de én nem csüggedtem. Nem érdekelt, hogy ellenzi a felszólalást, a vitát, esetlegesen a „csatát", de nekem lépnem kellett. Az ő szájából ez azonban teljesen másképp hangzott, és kissé durvábban is fogalmazott. ,,Te nem nekem akarsz jót, hanem magadnak! Egy unott kamasz vagy, aki hallatni akarja a hangját, csakhogy aztán minél nagyobb visszhangot kapjon. Ám itt most életekről van szó, többek között az enyémről is!" Értettem... Sőt olyannyira értettem érzéseit, hogy kedvem egyre-egyre lejjebb apadt, és ami azelőtt kimeríthetetlen óceánnak bizonyult, az mára csak tünékeny pocsolyává lett. Én, egymagam gyenge voltam, ehhez meg pláne, és tudtam, hogy nélküle minden kísérletem hamvába veszne. Első lépésként őt kellett volna jobb belátásra térítenem, és megértetnem vele, hogy mindez az ő érdekét szolgálja, és azon szerencsétlen emberekét, akik hasonló sorsra jutottak.
Képes voltam akár vérre menő harcokba bocsátkozni, csakhogy kiálljak mindazért, amiben hittem, ugyanis akkoriban még volt az emberiségbe, és önmagamba vetett hitem, amiért bizton bízva küzdöttem. Elvek... Ezek a legrosszabb dolgok a világon, mert mikor rájössz, hogy csupán nem létező kapaszkodók voltak, egy világ omlik össze benned. Semmi értelmük sincsen, mert bármikor adódhat pillanat, amikor habozás nélkül sutba dobjuk őket, de éreztem, hogy ez most nem az a pillanat! Mert ez a megtérítés pillanata, Hael öntudatra ébresztése!

2015. április 26., vasárnap

Sorry emberek, sorry! :D

Holnap jön rész, már elkezdtem írni! :( Erdélyben voltam egy hosszabb osztálykiránduláson, ahol nem lehetett netezni, így elnézést, de holnap pótlom a lemaradásimat, mindhárom blogom! :D Kérlek tartsatok velem, és fordulatos részt hozok! ;)

2015. április 13., hétfő

Kiborulásom!!!

Sziasztok!^^

Először is a cserét ,,visszaigazolóknak" üzenem, hogy pár perc és mindenkit kiteszek, csak kisebb elcsúszásban vagyok az utóbbi napokban! ;)

Ma orvosnál voltam, meg fontos dolgozatokra készültem, (tehát nem a lábamat lógattam...sajnos. :D) és mikor belépek a Gmail fiókomban egy Panasz című levél fogad... Hát elsőre nem igazán tudtam mit kezdeni a a dologgal, és nem is értettem, hogy mit panaszolhat be bárki is, így megnyitottam a levelet. Egy Hanna nevű lány írta nekem, és azt azért szögezzük le, hogy elég alpári stílusban, amit szintén nem tudok még mindig hova tenni.
Idézem, ezt írta: ,,Mégis mi a francot képzelsz te, hmm? Nem vagy akkora sztár, hogy bárkit megvárakoztathass! Napok óta várjuk a kövi fejezetet és te még a képedet sem tolod ide az oldalra! Tudod mit, mostmár leszraom, ahogy te is minket! Többet nem foglak olvasni...ennyi!"

Hát ez durva...ez volt az első reakcióm! Ez a hobbim, az írás nekem nem a fő állásom, amit kötelezően űznöm KELL! Hanem egy kellemes időtöltés, amit szeretek megmutatni másoknak is, pár napig nem volt új rész annak köszönhetően, hogy nem értem rá! De ezért nem kell mindjárt kivégezni és lehordani a sárga földig... Van, hogy az embernek hosszú-hosszú hetekig ihlete sincs, és nem erőlteti, mert annak a terméke csak rossz lenne. Nem mentegetőzöm, mert nincs miért. Itt vagyok, válaszolok a chates dolgokra, nézem a kommenteket és írok ehhez hasonló bejegyzéseket!

Figyelj Hanna! Megtehetném azt is, hogy egy privát Word dokumentumban előrizgetem a Hibridet, és az ég világon senkinek meg nem mutatom, mert ugyebár ez is egy lehetőség! Én kifejezetten örülök ha vannak olyanok akik boldogan és izgatottan várják a következő fejezetet, DE! ezt én tényleg nem tűröm. Te semmit nem teszel azért, hogy ezt elolvashasd, én mégis órákat szöszmötölök egy-egy rész tökéletesítésével. Tudod én sem egy robot vagyok, aki a fejezetgyártsára specializálódott, ezért nekem dolgoznom kell, mert az írás egy külön szakma! Majd holnaptól összetűzöm a lapokat, kimegyek az út szélére és minden jöttmentnek eladom több mint 3000 Ft-ért, én jobban járok...

Mellesleg tudod mit, jó! Ne nézz be ide többet! Én rendkívül szeretem és megbecsülöm az olvasóimat, és szükségem is van rájuk!^^ De egy olyan illemet nem tudó, követelőző emberre, mint te nincs! Lekötelezel vele ha az én szellemi termékeimet úgymond nem fogyasztod tovább! A bloghoz még érdemben úgysem tettél hozzá semmit. Nem kommentelsz, nem chatelsz és nem is iratkozol fel...Ne haragudj én elsősorban velük tudok számolni!

Ne haragudjatok, hogy az agyament kiborulásomat kell olvasnotok, de eddig-eddig-eddig vagyok már a sok tirpákkal, akik elszabadultak az internet világában. A design blogokon is mit művelnek egyesek...nem hogy nem köszönik meg, de kérni sem tudnak...Na szóval ez szörnyű!

Hannának  meg még egyszer üzenem, hogy nem kell ide járni olvasni! Menj be a könyvesboltba és vedd meg jó drágán! Akkor az egészet várakozás nélkül elolvashatod. Annyit súgnék még meg, hogy akkor sem írhatsz levelet a szerzőnek ha nem hozza ki egy héttel később a második kötetet!

Bocsi, hogy ha keményen fogalmaztam, de nem tűröm, hogy bárki is így, ilyen kulturálatlan stílusban írjon nekem! :) A Ti véleményetek is fontos! Kommenteljetek!^^


2015. április 9., csütörtök

B L O O D Y ~ T E A R S: 2. Fejezet; Naplóm

B L O O D Y ~ T E A R S: 2. Fejezet; Naplóm

Nézzetek be a másik blogomra is!^^ Új a kinézet és érdekes a történet! :)

Talán az is kedvetekre való! :))

2015. április 8., szerda

Hibrid 17. Fejezet

Nem tudtam mit tegyek...így a nyomába eredtem, majd hirtelen megtorpantam mellette.

- Sajnálom Hael! - simogattam meg selymes bundáját, miközben teljesen együtt éreztem vele. Leírhatatlan szomorúság járt át, és nem hittem el, hogy a mai világban ezt hogy tehetik meg egyes emberek. Magamat is hibásnak éreztem...Elvégre ha nem vettem volna meg őt, akkor nem támogattam volna ezt a bűnszervezetet.

- Nem kell sajnálni! Én még szerencsés vagyok, mások rosszabb családhoz kerültek - nyakát szinte teljesen kitekerte, hogy hátranézzen, majd pedig fejét búskomoran lehajtotta. Én pedig tehetetlen voltam, fogalmam sem volt, hogy mit kell mondjak egy ilyen helyzetben...

Pár percig némán álltam a háta mögött, majd mint egy villámcsapás szerűen megvilágosodtam. Mintha minden eddigi kétségem magyarázatot nyert volna.

- Engem el akartak rabolni - ahogy ezek a szavak kibuktak a számon Hael felém fordult, és mint aki nem érti miről van szó, türelmesen a szemembe nézett, ezzel ösztökélve, hogy fejtsem ki jobban a dolgot - Emlékszel a betörésre, amiről beszéltem? Na akkor mindenféle kísérletről hadováltak, de én nem fogtam föl...mostanáig. Engem is hibridnek akartak elvinni! Ezért jöttek aznap éjjel! Talán elfogytak a szegény önkéntesek, és kénytelenek most már rabolni!

Hael egy percig nem felelt, majd kétkedve és flegmán rávágta, hogy: 

- Lehet... - mintha nem lenne biztos benne, hogy így van! 


A fürdőszobában egy hatalmas körablak volt, melyből a kilátás a műparkra nyílt. Minden műanyagból volt, a fák a fű, sőt a virágok is. Aki arra sétált még az intenzív gumiszagot is érezhette. Borzalmasan szánalmas látvány volt. Úgy éreztem a világ is pontosan ilyen...mindenhol csak látszat dolgokba ütközünk, de igazi mélysége semminek sincs, mert manapság a felszínesség dívik! Feltalálnak valamit, amit az évszázad találmányaként harangoznak be, a Nobel díjas tudós viszont nem más, mint az egyik legnagyobb emberrabló csoport vezetője. Elvégre ilyen ez a fertő ahol mi élünk. Senkiben sem bízhatsz. Ha pedig problémád lenne a rendszerrel, akkor lehallgatnak, megfigyelnek, és ha bármi ,,súlyosat" találnak, büntetlenül kiiktathatnak, mondván társadalomellenesek vagyunk!  A készpénzt betiltották, így mindent lekövethetnek, és a rohadt műholdjukkal belátnak még az otthonainkba is! És nekünk, nekünk milyen fegyvereink vannak ez ellen? Semmi! A mai modern világban az emberek csak bábok, akiket zsinóron rángatnak, és lassan már az önálló gondolatok is tiltottak lesznek. Vagy talán a következő nagyszabású találmány a gondolatleolvasó lesz!? Mily' ,,jó és hasznos" is lenne egyesek számára!
Dühös voltam, mérhetetlen harag fortyogott bennem, ami Hael iránti szeretetem miatt tört a felszínre. Nem éreztem igazságosnak, sőt tudtam, hogy nem az! A saját otthonunkból elvihetnek minket, vagy pedig egy hazugsággal akár az életünket is tönkretehetik! Ha felvennénk a kesztyűt, és harcba bocsátkoznánk velük, egyértelmű lenne a vereségünk!

- És mi van azzal a szerkezettel? - Hael-re néztem és kíváncsian vártam a válaszát. Emlékeztem arra a bizonyos gépezetre, amit a hibridek fejébe ültetnek, hogy ,,meggátolják az önálló gondolatokat!" Nem igazán értettem a funkcióját, mivel az én tigrisem eléggé ,,önállóan" elmélkedik... 

- Milyen szerkezettel? - Hael tűnődően nézett rám, majd egy kisebb fáziskésés után rájött, hogy mire is gondolok - Óh, ja tudom miről beszél... Annak a szerkezetnek semmi köze a gondolatainkhoz. Azt nem lehet így szabályozni...még - nevetett egyet, elég cinikusan, majd folytatta monológját - Az volt ennek az egésznek a lényege, hogy az elrabolt vagy ,,önként" vállalkozó emberek elfelejtsék régi életüket, és ők maguk is azt higgyék, hogy született hibridek. Így nincs meg a lebukás veszélye. 

Mikor befejezte, szemöldökömet ráncoltam, és agyaltam... Mi az, hogy elfelejtsék előző, emberi életüket? Hael mindenre emlékszik. Nem is haboztam feltenni ezt a kérdést, mert minden esetre furcsának találtam a  szituációt! 

- Te mindenre emlékszel! Akkor meg hogy van ez? Ne haragudj, de sehogy sem fér a fejembe...

- Nálam történt valami hiba. Beültették ezt a gépet az én fejembe is, de hatástalannak bizonyult. Én csak később jöttem rá, mikor a többieken láttam, hogy mindent elfelejtettek. Nem mertem szólni senkinek sem, inkább eljátszottam az ,,amnéziást," minthogy bajba kerüljek. Mert féltem! 

- Igaz... De most miattad kerülhetnek bajba ők! Ha a Blutig rájön, akkor veszélyben leszel! - aggódni kezdtem, és nemcsak Hael miatt, hanem magam miatt is... Szerintem ezek bármire képesek lennének, csakhogy elkerüljék a lebukást legcsekélyebb esélyét is... 

Gyomrom görcsbe rándult, és rémültem néztem hibridemre...







Helyzetjelentés

Sziasztok!^^
Most csak úgy spontán írok nektek, tájékoztatásképpen a közeljövőről beszélve! :D

Úgy döntöttem indítok egy Facebook közösséget, ahol szintén lesznek kint új dolgok és frissítések! Remélem lesz is valaki, akit érdekel...:D Különben nem fektetek bele túl sok energiát! :)

it'd be fun to do a flower and paint photo shoot  doileys, lace.  paint thorugh those for fun designs?A másik pedig, hogy úgy terveztem heti két fejezet fog megjelenni, mert azt gondoltam az még pont ideális. Nekem is és nektek is. Kettőt még megtudok írni igényesen és egész kényelmesen is, mert ennyi időm biztosan akad. Ráadásul nem is kell túl sokat várni, mivel 2-3 naponta jövök új résszel, és így még viszonylag friss az élmény! :D

A harmadik ,,bejelenteni" valóm, hogy hamarosan lesz egy Kritikáim nevű menüpont, ahol összegyűjtöm azokat a véleményeket, amelyeket profi bloggerinák írtak a blogról! Nem csak a pozitívakat vagy csak a negatívakat, hanem az összeset! Így ti is láthatjátok mások mit gondolnak a Hibridről!

Ennyi lettem volna, tovább nem rabolom az időtöket! Nézzetek be a Facebook oldalunkra! ;)

2015. április 6., hétfő

Hibrid 16. Fejezet

Boldog voltam... A tegnapi örömöt nem aludtam ki, és mikor ki akartam kászálódni a meleg takaró alól, úgy éreztem van célja az életemnek. Gyakran keltem fel úgy, hogy nincs semmi értelme ennek a napnak sem, és úgyis teljesen fölösleges nekikezdenem, mert nincs  semmi célom. Ma viszont nem így alakult, annyira feldobott voltam, hogy arcomról a mosoly nem akart eltűnni. Hael egész éjjel mellettem feküdt, és még most is alszik - állapítottam meg, mint aki tökéletesen elégedett az életével, és annak minden apró hibájával is.
A nappali irányából már igencsak nagy nyüzsgés csapta meg a fülemet, és ekkor...a gyomrom görcsbe rándult. Nem mertem lemenni, mivel tudtam, hogy Lucy itt töltötte az éjszakát... most pedig a szüleimmel beszélget... De vajon miről? Mi van ha előkerül a tegnap este témája? Bátor legyek vagy gyáva!? Eközött a két dolog között vacilláltam, végül pedig beletörődve, hogy így is, úgy is megkapom a magamét, lecsörtettem, egy megvadult elefántcsorda módjára. Annyi különbséggel, hogy én egyedül csaptam akkora zajt.
Lent dúlt a jókedv, és hahotázva szürcsölgették a kávéjukat, miközben láthatóan jól elsztorizgattak egymással.

- Jó reggelt! - köszöntem hangosan, felhívva magamra a figyelmet, mintha csak azt mondtam volna: ,,Hé itt vagyok! Nem igaz, hogy senki nem akar leszidni!"

Anya félig hátrafordult, majd két mosoly közepette odavetette, hogy:

- Szia, Kicsim!

Az egész ,,banda" fittyet hányt a jelenlétemre, ami egy kis ideig aggasztott is, majd pedig ezt az érzést az öröm váltotta fel, hogy megúsztam, mikor anya hirtelen témát váltott, és a gyerekkori rossz szokásaim helyett, Lucy-t kezdte kérdezgetni...

- Na és, jók voltak a gyerekek? - ezt olyan vidáman kérdezte, mint aki teljes mértékig biztos benne, hogy olyanok voltunk, mint a kis angyalok. Érdeklődni pedig tulajdonképpen csak azért érdeklődött, mert igazi, vagy részletes választ nem is várt...

- Óh tökéletesen... Mindössze csak ellopták a kocsidat, meg megszöktek az éjszaka közepén! - Lucy hangja tele volt iróniával, és nevetett is, de én mégis képtelen voltam vigyort erőltetni az arcomra.

Apa és anya azonban egy percig sem gyanakodott, sőt kifejezetten jó poénnak tartották, és újabb kacagásban törtek ki.
Tekintetem Lucy-jével találkozott, ő pedig egy alig észrevehető kacsintással jelezte, hogy a titkunk biztonságban lesz nála. Ekkor Hael jelent meg a konyhában, borzos bundával, és álmos tekintettel.
Nem mondott semmit, csak fogta magát, leheveredett a szőnyeg kellős közepére, és folytatta a szunyókálást. Pár másodpercig őt néztem, de nem tudtam megállni, hogy ne fűzzek hozzá valami megjegyzést...

- Most már két szőnyegünk is van! - jelentettem örömtelien, miközben azon gondolkoztam Hael még jobb is lenne, mint ez a mostani... Ő kevésbé kopott és piros...


A konyhapulthoz léptem, ami már úgy nézett ki, mint egy kisebb svéd asztal, és lekaptam róla néhány szelet sonkát és kenyeret. Hael mellé álltam, és az ízletes reggelit meglengettem az orra előtt. Nem habozott, rögtön felpattant, és mint egy engedelmes kiskutya úgy pitizett nekem. Engem roppantmód szórakoztatott, hogy hogyan lehet valaki ilyen nagyétkű és falánk, de itt volt az élő példa!

- Na gyere! - mondtam neki, szelíd és lágy hangon, egy kicsit megsajnálva...

A felnőttek jól elbeszélgettek, míg nekünk lehetőségünk nyílt felszökni a szobámba, hogy egy kis falatozás közepette kikérdezhessem tigrisemet... Kíváncsi természetemnek ugyanis én sem tudtam parancsolni!!!

- Gyerünk, akkor egyél! - parancsoltam rá - De az ágyneműre feltétlenül vigyázz!

Hael nekiesett, mint egy falán vadállat, én pedig úgy gondoltam, hogy itt az ideje a dolgok megvitatásának.

- Ugye nem hitted, hogy annyiban hagyom? A kérdéseim elől míg élek nem menekülsz! - próbáltam megfenyegetni, de persze csak kedves és viccelődő stílusban!

- Nem, őszintén szólva nem hittem - Hael nagyot nyelt, és hangja komolyra változott - Tudtam, hogy muszáj lesz elmondjam neked az igazat, és most készen is állok! - felelte, miközben fejét teljesen leszegte.

- Ennek örülök!

- Szóval... Mire vagy kíváncsi?

- Legfőképpen arra, hogy hogy lehetséges az, hogy egy ember az anyád, míg te... ez vagy! És hogy lettél hibrid? - kezdtem kérdéseim áradatát, melyből még bőven akadt ott, ahonnét ez jött.

- A nő akit láttál tényleg az anyám volt, de abból az időből, amikor én még ember voltam. De megpróbálom neked érthetően elmagyarázni... Nagyon szegények voltunk anyámmal, mert apám elhagyott minket még a születésem előtt. Alig volt pénzünk élelemre, a kormány pedig egyre csak szipolyozott bennünket. Egyik reggel, mikor munkába mentem megállított két csuklyába öltözött férfi. Azt mondták jelentkezzek egy kísérletre, ami teljesen kockázatmentes, a végén pedig visszaváltozhatunk. Ezért cserébe pedig természetesen rengeteg pénzt felajánlottak, nekem pedig nem volt veszteni valóm, így hát elmentem! Ott is tájékoztattak bennünket a dolgokról, majd pedig megkezdődött az átalakulásunk... A végén már csak arra eszméltünk, hogy egy üvegketrecben csücsülünk, és pénzt, egy fillért sem látunk. A visszaalakulásról pedig már szó sem volt... Dióhéjban ennyi...

- Szóval te egy normális ember voltál??? És, hogy érted, hogy ti? Többen voltatok? - el voltam képedve, puppilláim kerekre nyíltak, és levegőhöz is alig jutottam Hael szavai után... Mire képesek ezek a szörnyetegek? És ezt mind a pénzért...

- Igen! Most már tudod...

Felállt az ágyról, és látszólag méltóságteljesen, de mégis szomorúan a fürdőszoba irányába indult. Minden érzését magába folytotta, de tudtam, éreztem, hogy belül ez iszonyatos fájdalom neki. Emberi létét elvették, méltóságától megfosztották, és majdhogynem rabszolgasorba kényszerítették azáltal, hogy eladták...

2015. március 22., vasárnap

Hibrid 15. Fejezet

Miután hazaverekedtük magunkat a különös este után, meglepő elégedettséget éreztem. Sikerült megúszni az egészet...anyáéknak még legalább fél óráig a moziban a helye, míg mi rég megjártuk a kis kiruccanásunkat. Az ajtóhoz léptem, és meglepődve tapasztaltam, hogy nem volt bekapcsolva a biztonsági rendszer. Újra eszembe jutottak a régi rossz emlékek, és újabb betöréstől tartottam. Pár percig haboztam, és próbáltam dűlőre jutni magammal, hogy be merjek e menni, mikor Hael hősiesen maga mögé utasított.

- Mi az? Van bent valaki? - suttogta, a lehető leghalkabban, mint ahogy tigristorka csak engedte.

Nem tudtam választ adni a kérdésére, így csak megrándítottam a vállam. Ő azonban nem tétlenkedett, belökte a nyitva tátongó ajtót, és belopódzott. A villanyok váratlanul felgyulladtak, a szobát pedig hirtelen hatalmas fényár árasztotta el. Azt hittem menten szívszélütést kapok, de amint magamhoz tértem váratlan dolog történt... Lucy a kanapén ült, kezében a villanykapcsoló távirányítóval.

- Sziasztok fiatalok! Jól szórakoztatok!? - kérdezte, valami furcsa, kárörvendő gúnnyal a hangjában.

- Hogy kerülsz te ide? - tördeltem kezeimet idegességemben, miközben az életem pergett le a szemem előtt.

- Nemsokkal azután, hogy a szüleid elmentek, felhívtak engem, hogy ugorjak majd be ,,rátok nézni!" Hol voltatok!?

- Jena nem tehet semmiről, az én hibám volt! - próbált Hael a védelmemre sietni, több-kevesebb sikerrel.

- Te ne szólj ebbe bele, állat... - förmedt rá Lucy, teljesen kikelve önmagából, mint ahogy eddig még soha.

- Ugye nem fogsz szólni erről anyáéknak!? - hangom aggodalommal és kérdésekkel volt teli. Úgy néztem rá, mintha az életem múlna a döntésén, és azon, hogy mit árul el a szüleimnek.

- Nem... Te is tudod, hogy nem vagyok az a típus, de arra ne számíts, hogy ezt annyiban hagyom!!! 17 éves vagy Jena, és nincs benned ennyi felelősség!? Vezetni sem tudsz! Te jó ég, nem is tudom, hogy mit képzeltél.

- Ne haragudj Lucy, mellesleg Hael tud vezetni... Persze tudom, hogy nincs mentségünk, az egyetlen amit kérnék, hogy bocsáss meg és lépjünk túl ezen! - próbáltam menteni a menthetetlen, ám sejtettem, hogy egy ilyen helyzetből már nem, vagy csak nagyon nehezen lehet jól kijönni!

- Azt azért elmondod, hogy hol voltatok? - kérdezte Lucy kíváncsian és kissé értetlenül, mint aki azonnali válaszokat követel a hallgatásáért cserébe.

- Ugye megérted ha nemet mondok!? Megígértem valakinek, hogy erről nem beszélek..

Lucy csak fintorgott egyet, majd kissé sértődötten, felparancsolt minket a szobába, bűnhődésképpen.

- Ma már nem mehettek el itthonról, remélem ezt tudjátok! Ha bármi gond van, a pagodában alszom, mivel nincs kedvem hazug, szökevényekkel egy fedél alatt tartózkodni. - vágta a szemünkbe, minden érzelem, és hangsúly nélkül, ezzel is érzékeltetvén, hogy mennyire megvet minket a jelen pillanatban.

Hael és én még pár másodpercig megrökönyödve álltunk a nappaliban, hosszasan elmélyedve egymás tekintetében, majd elmosolyodtunk, mint két cinkostárs, akik elégedettek, hogy ennyivel megúszták, és nem részesülnek nagyobb megrovásban... Fejemmel az emeleti lépcső felé biccentettem, jelezve, hogy ideje lenne fölmenni, nehogy a végén még ezt is felróják nekünk...

Lekucorodtam az ágyamra, és némán agyaltam, kizárva Hael-t és minden mást a gondolataimból. Csak az éjszakán méláztam, a nőn, aki talán a tigrisem anyja...bármennyire hihetetlen is, mi van ha igaz? Hael felugrott mellém, és selymes szőrével hozzám dörgölődzött... mintha azt mondta volna: ,,bármi fáj is, én itt vagyok." Úgy éreztem, hogy talán lesz esélyünk igazi gazda-kedvenc kapcsolatra. Ekkor rám nézett és megszólalt:

- Jól vagy? Nem akartalak kellemetlen helyzetbe hozni... Csak...nem tudtam, hogy ez fog kisülni belőle

- Hael, mondd, miért lettél hirtelen ennyire kedves velem!? Mi változott? Az érdekeid, vagy engem is megkedveltél!?

- Hazudnék ha azt mondanám a legelejétől önzetlenségből voltam olyan, amilyen, de idő közben téged is megkedveltelek... - felelte őszintén - mialatt lágy, kedves hangja fülemet simogatta.

- Értem - néztem rá érzelemmentes tekintettel, mint akiben vegyes érzések kavarognak a történtekkel kapcsolatban, és még meg kell emésztenie a dolgokat...

2015. március 8., vasárnap

Hibrid 14. Fejezet

Másnap végiglézengtem az egész napot. Halálra untam magam, miközben előre rettegtem az estétől. Nem tudtam hozzáfogni semmihez sem, mert a gondolataim akaratlanul is elterelődtek, így csak mélázgatni volt erőm, na meg tippelgetni, hogy Hael hova is készül... Mikor felocsúdtam csak arra lettem figyelmes, hogy anyáék háta mögött bevágódik az ajtó, én pedig ösztönösen rávágom, hogy jók leszünk... Ekkora hazugság még életemben nem hagyta el a számat! Az előszobában lógó kulcsos polcra néztem és boldog voltam, hogy anyu elől hagyta a kocsikulcsát. Elszámoltam tízig, majd mikor majdan biztos voltam benne, hogy a szülők házon kívül vannak, felrohantam Hael-ért az emeletre.

- Hael! Gyere! Elmentek itthonról, és sietnünk kell, hogy vissza is érjünk, ha lebukunk ne tudd meg mit kapsz tőlem! 

- Oké! Menjünk! - nézett rám Hael, tőle nem megszokott módon. Máskor tekintete búskomor volt, száját lebiggyesztette, szemét pedig lesütötte. Most viszont különleges tűz égett a tekintetében és arca is izgalomról árulkodott. 

Nem örültem, hogy hagytam belerángatni magam ebbe az egészbe, de jól esett, hogy örömet okozhattam neki. Még soha sem láttam ilyen vidámnak, és élettel telinek, meg már túlságosan hozzászoktam a bunkó, lekezelő és öreges stílusához is, de valahol éreztem, hogy van benne jóság. 
Mielőtt kiléptünk volna a bejárati ajtón Hael kérdőn nézett rám.

- Mi az? Mi a gond, talán meggondoltad magad!? - nevettem el magam. 

- Nem csak azon gondolkoztam, hogy tudsz e vezetni...

- Hát...ez csak részlet kérdés, elvégre nem lehet olyan nehéz egy repülő autót elvezetni... Főleg, hogy van robot pilóta üzemmód is. Anyukám sokszor hasznát veszi!!! 

- Renden, akkor bízd az irányítást arra a robot üzemmódra, vagy mire... 

Válaszul bólintottam, majd áthaladtunk a bonyolult biztonsági rendszeren, abban bízva, hogy minden kódra jól emlékszem és nem szúrom el. A retinaszkennert gyűlöltem, mert a szemem nem bírta jól az erős fényt, ez a szerkezet viszont egy lézerrel világította át a retinákat. Már fél sikerként könyveltem el a kijutásunkat. Gyorsan bepattantunk a kocsiba, én pedig rohamtempóban futottam át a használati útmutatót. Azonban mielőtt megfejthettem volna az indítás bonyolult rejtélyét, Hael megnyomott három gombot, a gép mikrofonjába pedig bemondta a címet, és már repültünk is.

- Ezt meg hol tanultad!? - kerekítettem ki a szemeimet csodálkozásomban. Egy állat, akinek eddig semmi tapasztalata nem volt az életről, két másodperc alatt beindít egy bonyolult, emberi autót... 

- Nem tudom... 

- Hova megyünk? Már igazán elárulhatnád... 

- Ne haragudj, de nem tehetem! Tudod, hogy mi az a titok, ugye? - titkolózott Hael. Nem mondott nekem semmit, és a legszörnyűbb az volt az egészben, hogy nem tudtam miért nem... Fogalmam sem volt arról, hogy ő áldozat vagy gonosztevő. Milyen titka lehet egy beszélő állatnak!? Aki ugyan beszél, csak nem arról, amiről kéne... 

- Tudod, nem te vagy az egyetlen akinek vannak rossz emlékei, titkai... Nemrég, még az érkezésed előtt betörtek hozzánk, csak nem az értékek miatt. Engem akartak elvinni, valami kísérlet céljából, nem tudom miért, de azt mondták, hogy gazdag lányokat gyűjtenek. Elbújtam, és nagy mázlim volt, hogy nem találtak rám a pánikszobában. Azóta is majdnem minden este ezzel álmodon, és sötétben pánik félelmem van. Ezt eddig senkinek sem mondtam, te vagy az első!

Hael csodálkozva nézett rám, mintha tudná miről van szó, de nem felelt semmit. Mikor látta rajtam, hogy furcsa arckifejezést vágok, gyorsan lenézett az ablakból, majd pedig örömmel jelentette:

- Azt hiszem megjöttünk! 

Én is kitekintettem az ablakon, és csodálkozva vettem észre, hogy egy szörnyű és lepukkant helyre érkeztünk. Az életben még soha nem láttam ilyet, mert a szüleim nem engedtek ki a gazdag körzeten kívülre, mondván, hogy szörnyen veszélyes.
Az autó hirtelen süllyedni kezdett, és úgy nézett ki, hogy Hael nem tévedett, tényleg megérkeztünk. Mihelyst földet értünk, ő már nyitotta is az ajtót, meglepően ügyesen, ahhoz képest, hogy csak mancsa volt...én azonban eléggé vonakodtam kiszállni. Ez a környék...csöppet sem volt bizalom gerjesztő, sőt mondhatni szánalmas látvány volt. Sehol egy fűszál, amerre a szem ellátott, mindent kopár pusztaság borított. Néhány romos, összedőlés szélén álló kunyhócska álldogált, melyek nem tükrözték az évszámot. Olyan érzésem volt, mintha az itt élő emberek semmit sem haladtak volna a korral, aminek persze a szegénység volt az oka.

- Jena! Mire vársz? Itt akarsz maradni?

- Bocsáss meg Hael... csak.... félek itt hagyni az autót. A környék nem biztonságos, meg amúgy is...mit keresel te egy ilyen helyen!?

- Neked ahhoz semmi közöd! Mellesleg pedig az itt élő emberek nem bűnözők csak szegények! - ordítozott magából kikelve Hael, mintha csak ő sértegettem volna.

Hátat fordított nekem és elindult egy keskeny kis úton, melynek nem láttam a végét. Az utca mindkét oldalán nyomorúságos házak álldogáltak, melyektől szörnyű rossz hangulatom támadt. Az a világ, amiben élek nem valóságos, csak egy gazdagok kedvéért létrehozott fikció, mert nem az a valóság, hanem ez. Az emberek éheznek, miközben mi fürdünk a dellában, hol van itt az igazság?
Hirtelen Hael megtorpant egy, a többihez képest még viszonylag kulturált ház előtt.  Leült az ablak alatt, farkát maga alá húzta, majd hosszú percekig a konyhába sürgölődő nőt figyelte. Az idős asszony szomorúnak és magányosnak tűnt, mint akinek az egész élete romokban hever.
Érdeklődve vártam a fejleményeket. Nem tudtam, hogy mi lehet Hael terve, reméltem, hogy nem azért jött ide, hogy benézzen az ablakon. De nem történt semmi, hibridem csak némán ücsörgött, és úgy nézett ki, mint aki meglehetősen maga alatt van. Vajon ki lehet ez, akit így figyel? Honnét ismeri, és milyen kapcsolatban állhatnak? - estem újra gondolkodóba.

- Jena? - fordult meg Hael egy pillanatra.

- Igen? Mi az, mit tegyek?

- Vedd elő az összes pénzed amid van! - utasított fennhangon, mintha ő lenne a kiskirály, akinek minden kívánságát kötelességem teljesíteni.

- Hogy gondolod!? Sok pénz van nálam...anyáék ki fognak nyírni, ha elajándékozom!

- A kedvemért Jena, könyörögve kérlek! - változtatott hangsúlyán Hael.

- Csak ha megmondod, hogy ki az a nő! Nem ködösíthetsz tovább! Mondd meg az igazat!

- Öhm....rendben! Ő az anyám! - Hael hangja olyan közömbös volt, mint egy átlagos napon. Semmi hangsúly, semmi érzelem, csak az igazság. Nem értettem, hogy csinálja... elmond valamit, ami szíven üti az embert, de őt meg sem hatja.

- Ez hogy lehet? Hiszen te...

- Egy kérdésről volt szó! Most add ide a pénzed! - utasított fel, habozást nem tűrő hangon!

Még mindig sokkban, de előkaptam a pénztárcámat, és gyorsan kiürítettem a tartalmát. Az utolsó filléremet is Hael szájába adtam, aki a bejárati ajtó felé futott vele. Félig-meddig bedugta az ajtó alatti résen, majd pedig visszabaktatott hozzám. Megállt előttem, és szemével kérdőn nézett rám, mintha valami hiányérzete támadt volna.

- Gyere Jena! Ülj fel a hátamra! Vagy inkább gyalogolnál?

Közelebb léptem hozzá és felkapaszkodtam a hátára. Dús, kék-fekete bundáját erősen megmarkoltam, ő pedig futásnak indult... Ezer és ezer kérdés lebegett a szemem előtt, de most nem vártam rájuk választ. Túlságosan örültem ennek a pillanatnak, és annak, hogy Hael kimutatja a háláját. Megbecsültem ezt az estét, mert közelebb kerülhettünk egymáshoz, még akkor is ha közel sem tudok mindent.
A többi titok kiderítését viszont másik napra terveztem...

2015. március 5., csütörtök

Hibrid 13. Fejezet

- Jena! - hallatszott Hael hangja az emeletről.

- Igen? Nem te adtad egyértelműen a tudtomra, hogy nem akarsz beszélni velem!? - szorítottam össze fogsoromat, nehogy sírni kezdjek az engem emésztő méregtől, vagy végső elkeseredésemben olyat mondjak, ami nem lenne helyén való.

- Jóban akarsz velem lenni? - mosolygott rám, óriási fejével, melyen az állatias vonások egészen elhalványodtak, és kisfiús formát kezdtek ölteni.

- Mire akarsz kilyukadni? Mellesleg DE! Eddig erről papoltam! Jóban akarok lenni veled, de te nem hagyod. Ez nem világos? A figyelmet azért elvárnám...

- Ha megteszed, amit kérek, minden más lesz! Igyekezni fogok...hogy a kedvedben járjak.

- Vagy úgy...Mi van, mitől lettél ennyire készséges és önzetlen? Már előre félek mit fogsz kérni... Hael.

- Vigyél el valahová holnap, amikor a szüleid moziba mennek!

Láttam Hael arcán, hogy kissé fél a válaszomtól, és attól, hogy engedek e a ,,zsarolásának."

- Honnan tudsz a moziról? Tudtommal anyáék nem mondták neked. - húztam föl szemöldökömet csodálkozva, miközben azon gondolkoztam Hael milyen kis számító tud lenni, ha érdekei is úgy kívánják....

- Csak véletlenül meghallottam...Akkor benne vagy, vagy sem!?

Már épp válaszolni akartam volna, mikor feltűnt, hogy Hael hosszasan bámul a hátam mögé. Gyorsan megfordultam, hogy ellenőrizzem ki áll a lépcső alján.

- Jöttök vacsizni? - szólalt meg anyukám édesen csengő hangja, miközben széles mosolyra kerekítette száját.

- Öhmm...mindjárt! - feleltem tétován, miközben azon aggódtam vajon meghallotta e az előbbi beszélgetésünket.

Nem volt időm felelni hibridem kérdésére, csak ránéztem, jelezvén, hogy a hely és az idő nem túl megfelelő ennek megvitatására. Gondoltam jó kislány módjára segítek anyának teríteni, mielőtt még szóvá tenné, hogy mennyit dolgozott, míg én csak lézengtem... Hamar előkapkodtam a terítőt, a tányérokat és a poharakat, majd egy szemvillanás alatt felvarázsoltam őket az asztalra. Hirtelen eszembe jutottak Hael szavai, és agyalni kezdtem a dolgon... Hova akar menni, és miért? Tudtommal nincs senkije, mert egy Hiboratóriumban született, de most akkor mégis van? Nem értem... miért ilyen titokzatos!? Szemem előtt újra felvillant a betörés estéje, amikor a két férfi valami emberrablásról és kísérletről magyarázott. Féltem, hogy Hael-nek is van valami köze a dologhoz, talán ő is az áldozatok egyike lenne?
Fejemet fölkaptam és körülnéztem tigrisem után kutatva, ám ő a közelben sem volt. Jellemző...ide nem tolná a képét, hogy segítsen nekem...

- Haaaaaaeeeel! - kiabáltam föl az emeletre.

Ő nem szólt vissza, csak komótos, lomha lépteit lehetett hallani a parkettán. Pár másodperc múlva kék bundáját láttam a lépcsőfordulóban, amint felém közeledett. Apa dolgozója felé vette az irányt, szinte azt parancsolva, hogy kövessem ha mondandóm van. Ez a szoba tökéletesnek bizonyult a beszélgetésre, főleg ilyenkor, amikor apa tárgyaláson volt.

- Akkor benne vagy, ugye? - próbálta rám erőszakolni akaratát.

- Igen..

Nem beszélgettünk valami sokáig, de arra bőven elég volt, hogy megegyezünk a cselszövésünkben. Nincs jogsim, és vezetni is csak nagyjából tudok így elég érdekes lesz elvinnem anya repülő kocsiját. Ráadásul félek az ilyen dolgoktól. Ha kínos, ha nem én bevallom, hogy nagyon vonakodok a ,,szabályszegéstől." Szemtelenkedni azt nagyon tudok, de az éjszaka közepén meglépni a szülők kocsijával, ráadásul 16 évesen... na ez már nem annyira az én műfajom. Hael-ből sokkal inkább kinézném... De ezúttal is a kíváncsiságom győzedelmeskedett, merthogy egyáltalán nem azért megyek el vele, hogy utána jóban legyünk... Mindössze csak tudni akarom az igazat, mert már nem látok át a hazugságok fátylán, melyekkel hibridem takargatja magát! No meg persze ezzel is közelebb kerülhetünk egymáshoz, de az másodlagos szempont volt a jelen helyzetben.
Elég gyorsan elrepült az este...Megettük anya mérsékelten ízletes töltött pulykáját, majd filmet néztünk, végezetül pedig az alvásra is szakítottunk időt, vagyis próbáltunk. Mindent összegezve ez egy érdekes, de pozitív nap volt, mert anya megpróbálkozott a főzős művészetével , még ha csak több-kevesebb sikerrel is. Kezdetnek ez maga volt a tökély!!! Azonban hiába próbáltam lehunyni a szemem, a gyomrom folyton görcsbe rándult. Rettentő izgatott voltam a holnapi kilátásokat mérlegelve. Halvány lila dunsztom sem volt róla, hogy hova is fogunk menni és miért... Azt azonban biztosan tudtam, hogy nem lesz könnyen felejthető...

Megjegyzésem:  
Bocsi, hogy ma csak ennyit hoztam, és talán nem is volt olyan ,,fantasztikus" (XD Fő a szerénység), mint azt megszoktátok, de a sok kihagyás után kissé kiestem a ritmusból, de ígérem hamar visszarázódok, és a kövi fejezetben Hael titka is kezd majd kibontakozni! :)) Ezt vegyétek egy kis ízelítőnek, holnap pedig belendülök, és egy nagyon hosszú és remélhetőleg izgi résszel jövök! :3

2015. január 24., szombat

Hibrid 12. Fejezet

A szülinapomat még Hael érkezésének délutánján lebonyolítottuk. Nem volt nagy etvasz, egy kellemes hangulatú tortázás, néhány puszi, és egy közös program. Pont olyan, mint amilyennek elképzeltem. Az én kívánságom volt, hogy ne legyen nagy buli, meg extra dolgok, csak egy családi délután. Hael persze végig unatkozta, de ezt már nem hagyom annyiban, és minden áron rendezem a kapcsolatunkat. Lehet, hogy vannak önálló, épkézláb gondolatai, de nehogy már a nyúl vigye a puskát! Mégis csak én vagyok a gazda, vagy mifene. Délután, mikor lezavartuk a fülhúzásomat, úgy határoztam elviszem sétálni, hogy egy kicsit észbe kapjon, és közben beszélgethessünk. Ki akartam deríteni mi nyomja a bögyét, mi az ami miatt ki nem állhat engem és a családomat.
Valójában nem hagytam neki választást. Kötelezővé tettem a mozgást, azonban egy percig sem bíztam meg benne, így kénytelen voltam feladni rá az elektromos hámot. A virtuális ,,kötőfék" egyik részét magamra, a másikat pedig Hael nyakára kötöttem, ezzel biztosítva, hogy mellettem marad. Ő ugyan mondta a magáét, de kivételesen nem érdekelt.

- Mit gondolsz, hogy össze kötözöl minket ezzel a szarral!? Oldozz el azonnal! Én nem kutya vagyok, hahó!

- Nyugi, fel se fog tűnni, hogy rajtunk van, ha nyugton leszel, és szépen sétálsz! - magyaráztam.

- Vagy úgy... Először rákényszerítesz, hogy egy dög unalmas szülinapot üljek végig, utána pedig kötelező sétára viszel... Miért nem kutyát vettél?

- Haha... Nagyon vicces, de nem érdekel mit gondolsz! Sokáig együtt fogunk élni, és az én célom, hogy barátok legyünk. Jót akarok neked Hael!

- Akkor ezt még gyakorold! Gőzöd sincs arról, hogy mások mire vágynak! - okoskodott.

- Nem baj! Gyere! - azzal fogtam magam és elindultam az utca irányába. Nem hagytam neki választást, kénytelen volt követni, nehogy az elektromos póráz megrázza.

Lassan sétáltam, hogy több időnk maradjon a beszélgetésre. A nap, mint egy óriási lézer lámpa, úgy sütötte a fejünket. Irigyeltem Hael-t, hogy megvédi a szőre. Gondoltam menjünk a parkba, ott úgy is sok árnyék van! Kicsit megszaporáztam lépteimet, mert már nem bírtam elviselni a hőséget. Az utca túloldalán Anne néni sétált, kezében két szatyorral. Első gondolatom az volt, hogy manapság ki használ ilyen elavult zacskókat... De egyébként nagyon kedves hölgy volt, anyáék gyakran jártak össze vele, és a férjével. Szigorú és hirtelen haragú, de a szíve arany volt. Láttam, hogy Hael is őt nézi és egy percre meg is torpant.

- Mi van? Nem megyünk? - néztem rá értetlen szemekkel.

Ő szóra sem méltatott. Pár percig tétován bámulta az utca túloldalán haladó nőt, majd pedig tiszta erejéből futásnak indult, és csöppet sem zavarta, hogy engem is magával rángat. Vágtatott, mint a leggyorsabb paripák, miközben kék bundáját a szél minduntalan felborzolta. Minden energiámat összeszedtem, hogy a hátára tudjak kapaszkodni, mert féltettem magam a forró aszfalttól. Nem értettem mit akar, vagy, hogy mi jár gondolataiban, de szörnyű előérzetem volt, tudtam, hogy Hael bekattant és esélyem sincs rá, hogy józan észre térítsem. Egyenesen Anne néni felé igyekezett, aki ebből az egészből semmit sem fogott föl. Hirtelen csak arra lettem figyelmes, hogy belecsapódtunk az idős nőbe. Hael megállt, és mint egy vadállat úgy fújtatott, Anne néni viszont a földön feküdt, szatyrai romján. Fölállni sem bírt szegény, én viszont odaugrottam hozzá, és rögtön fölsegítettem, vezeklésképpen. Nem volt időm Haelt megregulázni, de ekkora haragot még soha nem éreztem iránta. Úgy akart bosszút állni rajtam, hogy elkaszált egy idős asszonyt...

- Vedd le rólam a kezedet! Mit képzelsz hmm? Te és a ronda tigrised meg akartatok ölni? Ez a baj ezzel a modern technológiával... Nem megbízható! De majd én beszélek a szüleiddel! - förmedt rám Anne néni.

- Ne tessék haragudni! Hael véletlenül csinálta, biztos vagyok benne! Kérem ne szóljon anyáéknak, majd én megbüntetem.

- Hmm... Nem bánom, de tartsd féken a kis kedvenced! Ja meg segíthettek behordani a csomagjaimat! Miattatok minden a földön hever. És ha még egyszer előfordul, nem hagyom szó nélkül!

- Természetesen becipeljük őket ön helyett! Igaz Hael?

Tigrisem némán állt, miközben gyűlölködő pillantásokat vetett felém. Csak azt nem értettem ő miért van felháborodva. Az egészet készakarva okozta, legalább a következményeket vállalja! De afelől biztos lehetett, hogy otthon megkapja a magát! Az egész hátralevő délutánt Anne néninél töltöttük, mivel nem volt elég neki, hogy behurcolkodtunk helyette, még el is kellett pakolnunk nála. Hibridem totális ellenállást mutatott. Ide-oda lézengett, megjátszva, hogy beleszakad a munkába, de lényegében csak én dolgoztam. Az asszisztálására nem volt szükségem, így is alig bírtam elviselni a jelenlétét. Egy szörnyű negatív személyiség volt, és mintha szív helyett egy kődarab éktelenkedett volna a mellkasában. Nem tudtam elképzelni, hogy bárkihez is van kedves szava.
A dolgunk végeztével hazabattyogtunk. Már előre féltem anya reakciójától... Nem vittem magammal semmit, amin elérhettek volna, ráadásul Hael attrakciója több, mint három órát felemésztett! Biztos aggódnak már! Félve léptem be az ajtón, és meglepett a látvány.: Anya életében talán először a konyhában sürgölődött. Máskor szívesen testálta át ezt a szerepkört Lucy-ra. Úgy látszik tényleg változnak az idők, talán ők is érezték, hogy valami nem volt rendben a családdal. Én persze csak örültem. Amint észrevette, hogy hazaértünk, eldobott  mindent, ami a kezében volt, és felénk rohant.

- Jena! Hol voltatok!? Mit csináltatok ennyi ideig!? Már kezdtem aggódni!

- Ne haragudj anya, de véletlenül belefutottunk Anne nénibe, aki elejtette a szatyrait. Neki segítettünk becipekedni. - igyekeztem kimagyarázni a dolgot.

- Rendben! De hogy érted, hogy ,,belefutottatok"?

- Nem vettük észre és fellöktük... - sütöttem le szemeimet.

- Jól van, vagyis nincs jól, de legalább jóvátettétek. Menjetek föl a szobába, mindjárt kész a vacsi! Majd szólok nektek. Hael is az asztalnál eszik? - érdeklődött anya, némi fintorral a hangjában.

- Nem! A földön akar vacsorázni.

Anyu kérésére fölbaktattunk az emeletre. Hael meghúzta magát, és csöndben jött a nyomomban.
Behívtam a szobába, ő pedig nem tiltakozott, látván, hogy nem vagyok túl oldott hangulatban.

- Jena, miért nem mondta meg, hogy én löktem föl az öreg banyát? - nézett rám Hael.

- Mert minden áron bebizonyítom neked, hogy a gyűlölet és a harag nem megoldás. Azt mondtad, hogy gőzöm sincs mire vágynak mások! De ez nem igaz... - válaszoltam.

- Kössz!

- Mi volt ez? Csak nem egy kedves szó!? - mosolyogtam.

- Nem, dehogy! Én sosem mondanék olyat!

- Félsz bevallani? Tudod nem lehetünk mindig ilyen ellenségesek!

- Jajj, nem papolj már nekem erről! Semmit sem tudsz rólam, világos? - gurult ismét dühbe.

Egy pillanatig úgy éreztem megtört a jég, de most... újra utál... Keményebb dió, mint azt hittem! Tanácstalan voltam, hogy mit tehetnék a békülés érdekében, mert ő minden próbálkozásomat sorra elutasította. Nem tűnt már gyereknek, vagyis...nem tudom, hogy a hibrideknél, hogy működik ez, de attól még nem kéne ilyen negatívnak lennie! Vajon keresztül ment valami szörnyűségen? Mellesleg ez a szerkezet semmit sem ér! Ő simán ,,fellázadhatna" ha akarna... nem az a kezes bárány típus! - gondolkoztam.

- Hael! Nem akarsz beszélni róla? - futottam utána a fönti nappaliba.

- Mi a francról hadoválsz? - támadt nekem.

- Arról, hogy miért vagy ilyen!

Nem felelt. Nyakát behúzta, fejét pedig igyekezett lesütni. Tipikus ember volt... egy rossz természet, de mindenképpen ember. Nem volt hibrid, vagy tigris, sőt egy technikai csoda sem. Egy sebzett kisfiú sokkal inkább, akit valami szörnyű dolog ért, de nem meri bevallani. Soha, egyszer sem volt kedves hozzám, én még sem tudtam gyűlölni. Inkább sajnáltam, és minden erőmmel azon voltam, hogy felfedjem a titkát. Tudtam, hogy nem őszinte velem, de nem sikerült kihúznom belőle az igazat, mert félt valamitől. Mintha ezzel a stílussal próbálná megvédni magát a gonosztól, ami már egyszer utol érte, de most újra üldözi. Egy vastag, áthatolhatatlan fal állt közöttünk, melynek nem volt nálam a ,,kulcsa", de tudtam, hogy megszerzem. Valahogy el fogom érni, hogy megnyíljon nekem. Oda akartam lépni hozzá, hogy megsimogassam, de ő hátrálni kezdett. Nem engedte, hogy hozzá érintsem ujjaimat. Tüzes tekintete most sokkal inkább volt szomorú, de nem vigasztalhattam meg. Kizárt engem az életéből, és nem hagyta, hogy megismerjem.
Látván ellenállását hátat fordítottam és levonultam a nappaliba. Igaz anya még nem szólt, de jobbnak láttam, ha Haelt egyedül hagyom egy kis időre.

2015. január 23., péntek

Hibrid 11. Fejezet

Még néhány papírmunka hátra volt, de azon kívül úgy nézett ki, hogy mindent elrendeztünk. A cég vállalta, hogy kiszállítják a címünkre. Magam is meglepődtem, hogy milyen gyorsan sikerült döntést hoznom, főleg ahhoz képest, mint amit megszokhattunk tőlem. Szerettem megfontolni a dolgokat, és még utána is órákat molyolni, csak hogy biztos legyek a dolgomban. Most viszont határozottan tudtam, hogy mit akarok, és hiába szüttyögtem volna naphosszat, akkor se jutottam volna más álláspontra.

Ezt a programot alig egy óra alatt lezavartuk... Minden másodperccel közelebb voltam a nagy pillanathoz, a sorsdöntő fordulathoz, mikor is egy új taggal a bővül a család. Izgultam! Nem állítom, hogy nem, bár akkor is így éreztem mikor betettük ide a lábunkat, most meg... már megyünk is hazafelé. Ez az élet tragédiája! Az időnk kevés, és minden jó egyszer elmúlik, majd pedig velünk együtt örökre feledésbe merül. Végül pedig a Föld lesz egyedüli tanúja, hogy ez a nap megtörtént velem. A repülés ellazított, és hagytam, hogy a légáramlatok sodorjanak magukkal. Lágy himbálózást éreztem, kellemes ritmust, mely minduntalan álomba parancsolt. Szemem még nyitva volt, de már nem láttam. Mindössze a gyomromban lötykölődő folyadék hangját halottam. A pillantásaim egyre lassultak, végül pedig szemhéjaim már nem nyíltak ki. Nem voltam magamnál, de nem is aludtam. Nyugtató sötétséget láttam magam körül, mely egyaránt szomorú és boldog gondolatokat ébresztett bennem. A lágy ülés körülölelt, az öv pedig magához húzott. Testem szinte teljesen előre bukott, révületem viszont nem engedte, hogy hátradőljek. Hirtelen egy hatalmas döccenést éreztem, és feltűnt, hogy többé már nem ringat az autó.
Kinyitottam a szemem, és láttam, hogy otthon vagyunk... Már haza is értünk volna? Az nem létezik! - elmélkedtem.

- Gyere Jane! Menjünk be.

Gyorsan megráztam a fejem, majd kipattantam a kocsiból. Ernyedt végtagjaimat alig-alig tudtam vonszolni a betonon. Arról nem is beszélve, hogy minden porcikám elzsibbadt. Rosszul esett felébrednem a pihentető gondolkozásból. Nem volt kedvem visszacsöppenni a valóságba, sokkal inkább időztem volna még a gondolataimban.
Igyekeztem minél hamarabb beérni, hogy lepihenhessek a kanapén. Anya előre ment és kiiktatta a biztonsági rendszereket, majd pedig én is utána baktattam. Akár hogy is vesszük, ez egy fárasztó délelőtt volt, bár szörnyen élveztem. Épp kényelembe helyeztem magam, mikor egy csöngőszó kimozdított komfortzónámból. Unott arccal sétáltam a bejárat felé, de kellemes meglepetés ért, mikor ajtót nyitottam. A kerítésünk előtt egy kék egyenruhás férfi álldogált, háta mögött pedig egy hatalmas teherautó. Bár nem tartom magam zseninek, arra még én is hamar rájöttem, hogy előbb hozták meg az ajándékomat. Hirtelen már nem volt kedvem szundikálni...
Anyának is bekiabáltam a konyhába, de meg sem várva válaszát kirohantam.

- Üdvözlöm hölgyem! Maga Mrs. Vail?

- Csak Ms. Vail, de jó címre hozták! Nekem lesz. Mennyivel tartozom?

- Rendben! Kérem...599000 Ft-ot fogok kérni.

Egy percig eltöprengtem... De hisz pénzt azt nem hoztam! Apa viszont a segítségemre sietett, hál' istennek. Kifizetett mindent a futárnak, és minden papírt kitöltöttek. Alig győztem kivárni... Mikor úgy tűnt sikerült végezniük, a fiatal fiú a teherautó rakteréből kivezette leendő kedvencemet.
Nem sokat lacafacázott, egyenesen a kezembe nyomta a vezető szárat, majd úgy ahogy jött el is tűnt.
Egy kis ideig mozdulatlanul álltam, és csak Őt néztem, az állatot, akire eddig vártam. Próbáltam belekapaszkodni a pillanatba, hogy ne múljon el soha ez az érzés, de akkor az ,,édes" tigris megszólalt.:

- Na? Elindulunk még ma, vagy földbe cövekelt a lábad? - nézett rám gyönyörű narancssárga szemeivel.

- Ja, ja! Ne haragudj, csak nagyon örülök neked és még nem tudtam feldolgozni. De gyere, menjünk! - próbáltam a házunk felé húzni.

- Nekem ez szörnyen megalázó! Levennéd azt a valamit?

- Igen, bocsi! Csak ez még új nekem... - válaszoltam zavartan.

- Nekem is...

Elindultam az ajtó irányába, ő pedig követett. Nem kapkodott, nem idegeskedett. Nemes egyszerűséggel csak sétálgatott, mint aki a végtelenségig ráér. Egyáltalán nem zavarta, hogy egy családhoz került, akikhez alkalmazkodnia kell. Mikor átléptük a küszöböt, első dolgom volt, hogy körbevezessem...

- Első kérdésként... Mi a neved?

- Hael-nek hívnak, ha jól emlékszem...

- Azért mert olyan démoni vagy? - kacagtam fel.

Ő azonban  nem nevetett, sőt talán állatias vonásai még dühösebb formát öltöttek, és tüzes pillantása azt sugallta, hogy nem jó tréfát sütöttem el.

- Hát... Akkor miért nem nézünk körbe? Megmutatom a szobám! - próbáltam más partra sodorni ezt a beszélgetést.

- ,,Remek" lesz! - felelte Hael.

Mint aki erre született idegenvezető, úgy mutattam meg neki otthonunkat. Minden szegletet ismertettem, és néhány vicces történet keretében a hangulatot is próbáltam oldani, ami Hael esetében hatástalannak mutatkozott. Ugyan olyan fapofával, és érdektelen stílussal nézte végig az összes helységet.

- Mondd! Mi a baj? Haragszol rám valamiért? - értetlenkedtem.

- Nem! - hangzott az egyértelmű válasz.

Nem fért a fejembe, hogy mi a problémája velem! Én voltam, aki segítettem neki kijutni onnét! Ráadásul örömmel fogadtam, és kedvesen bántam vele...
Még eltelt pár nap hasonlóan ,,kellemes" hangulatban, mikor úgy döntöttem, hogy kezembe veszem az irányítást és elérem, hogy jóban legyünk!

2015. január 22., csütörtök

Hibrid 10. Fejezet

Apa szavai szíven döfésként hatottak rám. Gyomrom görcsbe rándult, tenyerem pedig akaratlanul is izzadni kezdett... Éreztem, hogy ez a nap mindent megváltoztat majd az életemben, és ezután már semmi sem lesz olyan, mint régen. Mikor az autó földet ért, és apunak sikerült parkoló helyet találnia félénken kinyitottam az ajtót, hogy kiszálljak. Minden léptemből sugárzott a megilletődöttség, no meg az izgalom. Zavarodottan tipegtem össze vissza, miközben kezeimet morzsolgattam. Eddig erre vártam, de most, hogy tényleg eljött ez a pillanat egy kicsit féltem is. Inkább magamban nem bíztam, és abban, hogy mindent tökéletesen csinálok-e majd... Anyáék határozottan elindultak a bejárati ajtó felé, én pedig még mindig izgatottan követtem őket. A nyári nap forró sugarai mindent felperzseltek a környéken, és igazából csak este volt szabad kimerészkedni az utcára. A fejünk fölött az óriási ózonlyukak tehettek az egészről...
Kívülről az épület úgy festett, mint egy terrárium. Emlékszem régen voltak teknőseim, és ők pont ilyen helyen laktak, csak az lényegesen kisebb volt. A hatalmas üvegfelületeket elektromos redőnyökkel és speciális függönyökkel védték, a kibírhatatlan hőség ellen. Alig öt métert kellett megtennünk gyalog, de már most folyt rólam a víz. Mikor elértünk az ajtóhoz, a fotocella átengedett minket a klímás helységbe. Az egész terem egy óriási téglatestnek hatott, amit könnyedén be lehetett látni. Jobb kéz felé egy információs pult álldogált, közép tájon pedig kényelmesnek ígérkező fotelek várták a vásárlókat. Ahogy jobban körül néztem, feltűnt, hogy még büfé is van, a vendégek részére. Anya helyet foglalt az egyik díványon, míg én és apa elsétáltunk az információhoz. Egy kedves szőke hölgy volt a segítségünkre.

- Jó napot kívánok! Üdvözlöm önöket a BluTig-nál! Vásárolni szeretnének, időpontra jöttek?  - érdeklődött Suzy, mint az a névtáblájából kiderült.

- Igen! Időpontunk volt. Hibridet szeretnénk vásárolni. - felelte apa.

- Értem, és kinek lesz, ha nem vagyok túl indiszkrét? - mosolygott.

- A kislányom születésnapjára. - mondta apa, miközben én egyetértően vigyorogtam.

- Jajj, de hát ő már nem kislány! Biztosan gondját fogja viselni ennek a különleges állatnak!

Nem válaszoltam, csak némán megerősítettem az ,,eladó" mondandóját, mikor ő újra megszólalt.

- Rendben! Akkor kérem foglaljanak helyet, a kollégám mindjárt szól maguknak, hogy kiválaszthatják a hibridet.

- Köszönöm hölgyem! - fejezte be a beszélgetést apa.

Egy kicsit alább hagyott a szívverésem, pulzusom nem szárnyalt már a magasban, én pedig sokkal nyugodtabbnak és oldottabbnak éreztem magam. Leültem anyu mellé, majd számolni kezdtem a másodperceket. Persze türelmesnek mutattam magam, elvégre is 17 éves hírében álltam, nem ugrálhattam össze-vissza... Már jó pár perc eltelt a néma ücsörgéssel, mikor egy másik nő sétált oda hozzánk.

- Jena Vail? Maga következik. Kérem jöjjenek velem! - szólalt meg egy kellemes hang.

Nem haboztam. Lépteimet megszaporázva utána iramodtam, anyáék pedig én utána. Meglepett, hogy ebből a helységből több különböző szoba is nyílt... Kívülről semmi sem látszott, mindössze egy a tégla alakú forma.
Pár perc monoton gyaloglás után egy szintén üvegből álló terembe érkeztünk, itt azonban sokkal sötétebb volt. A falak mintha feketék lettek volna. Hirtelen a kísérő hölgy villanyt kapcsolt, ami kis híján megvakított, persze még ez is jobb volt mint a korom sötétség.
Előttünk négy üvegketrec sorakozott fel, melyben egy-egy hibrid üldögélt. Szánalmas és szomorú látványt nyújtottak. Az én vágyálmaimban óriási kifutókon éltek, és boldogok voltak, mint a hálás kiskutyák, akiket szeretnek. Ez azonban meg sem közelítette elképzeléseimet. Mindegyik szomorú volt, és csüggedt. Egy helyben ültek, mozdulatlanul, miközben engem vizslattak bágyadt szemeikkel. Hangulatromboló látványt nyújtottak... A négy állatból három felém tekintett, de az egyik hátat fordított. Ő tűnt a legkeserűbbnek mind közül, és szinte késztetést éreztem rá, hogy kimenekítsem innét. Apa felé fordultam, majd pedig oda súgtam neki:

- Én őt kérem! - mutattam a sarokban kuporgóra.

- Biztos? Olyan betegnek tűnik? Tuti, hogy jól döntöttél?

- Igen! 100% apu!

Apa odalépett a fiatal nőhöz, és úgy tűnt mindent megbeszélt vele. Én már csak annyit halottam, amikor a hölgy kijelentette: Akkor délután elszállítjuk a címükre!

2015. január 19., hétfő

Hibrid 9. Fejezet

- Látom főztél magadnak egy teát!

- Ja igen, gondoltam eltöltöm valamivel az időt... -válaszoltam.

A forró bögrével a kezemben odasétáltam a konyhapult előtt sorakozó székekhez. majd helyet foglaltam. Nagyon szerettem a konyhánk ezen részét. A kis szigetet bárszékek vették körül, ami egy különleges hangulatot kölcsönzött ennek a helységnek. Miközben kialvatlanul kortyolgattam a meleg italt, hirtelen valaki befogta a szemem. Agyamat elöntötte a pánik, és egy hatalmas sikoly kíséretében lefordultam az ülésről. Mikor hátratekintettem csak apa bűntudattal teli arcát láttam, és azt, ahogy ijedségében szája elé tapasztotta kezeit.

- Ne haragudj! Nem akartalak megijeszteni! - szabadkozott.

- Ja...semmi gond, csak a tegnap után rossz élményeket keltett benne! Egy kissé megrémültem!

- Igazad van, gondolnom kellett volna rá!

- Ugyan! Előfordul! - feleltem, miközben igyekeztem feltápászkodni a törött bögre romjai közül.

Legnagyobb szerencsémre épp akkor fejeztem be az iszogatást, így mindössze néhány szilánkkal kellett megbirkózzak. A rémületem hamar elfeledtem. Sokkal inkább foglalkoztatott a dolog, hogy ma minden vágyam teljesül! Gyorsan beugrottam a konyhába, és nekiláttam a szendvicsgyártásnak. Én nem kívántam a reggelit, viszont apu anélkül sehová nem indul el... az ő tempóját pedig említeni sem érdemes, így jobbnak láttam ha magamra vállalom ezt a tisztséget. Nem dicsekvésképpen, de profi munka készült el végül. Igazi ínyenc falatokat tálaltam neki. Még egy dolog amiben tehetséges vagyok... - nevettem.
Mihelyst anyával végig asszisztáltuk apa étkezését, mind fölvonultunk öltözni. Nem gondoltam, hogy így elbeszélgettük az időt... persze ezt csöppet sem bántam! Minél előbb annál jobb, mondom mindig.

Első utam a fürdőszobába vezetett. Az öltözködést mindig a sminkkel és a frizurával kezdem. Rossz szokás, tudom... De ez a már hozzám nőtt az évek során. Kíváncsiságból belepillantottam a tükörbe, hogy megnézzem mennyi munkám akad még a tökéletes megjelenésig. Na ez öreg hiba volt! Elszörnyülködtem a látványtól. A hajam mint egy szalmaboglya. Nem akadt két egyforma irányba néző tincs. Fekete lóboncom alól szinte semmi sem látszott az arcomból, ami talán nem oly' nagy tragédia. A saját öreganyám fiatalosabban nézett ki a temetésén... Kék szemeim összeszűkültek a fáradságtól, alatta a bőrt pedig ,,szép," nagy táskák díszítették. Igazán ,,vonzó" jelenség voltam. Nem tudtam, hogy álljak neki a szépítkezésnek. Az ősrobbanásra hajazó állapotok eltüntetése nem tartozott a főbb profiljaim közé.
Megragadtam a hajkefét és villám tempóban elkezdtem fésülni hosszú fürtjeimet. Ezt követően az arcomat hideg vízzel lögyböltem, annak reményében, hogy az majd felfrissít. És végül is nem tévedtem nagyot... Miután elértem az ápolt fázisba, kentem magamra némi alapozót, púdert, végül pedig egy kellemes illatú szájfénnyel megspékeltem ezt az összhatást. Hmmm. - mondtam elégedetten. - Nem is rossz... Legalábbis a kiindulási állapotokat tekintve mindenképpen. Önbizalomhiány a nullával vetekedett. Ez nem tartozott az erényeim közé.

Nagy nehezen mindnyájan kilibbentünk a szobából, ahol készülődtünk, végül pedig úgy éreztük készen állunk az indulásra. Én már tűkön ültem... Kivételes pillanatként jegyzik majd fel a történelemben a napot, amikor a Vail család időben elindul, és időben meg is érkezik valahova...
Egy szemvillanás alatt már a lábamra is kaptam a szandálomat, jelezvén, hogy készen állok az indulásra.

- Ha gondolod Jena menj előre! A kocsinál megvárhatsz minket! - mondta anya.

Ezt persze nem kellett kétszer mondani. Leakasztottam az előszobában lógó távirányítású kulcsot, és már futottam is az autóhoz. Hamar beültem, és az övet is becsatoltam. A kocsi rögtön érzékelte, hogy itt vagyok, és pár centit emelkedett is. Mintha ő is azt mondta volna: ,,felőlem mehetünk!". Néhány másodpercig a műszerfalat néztem, mikor megláttam, hogy apáék is beértek. Anya az anyósülésre, apa a sofőrszékbe ült. Nekem csak hátul jutott hely...:(
Hallottam ahogy egy hangos morajlással elindul a motor, nyílik a kapu, mi pedig már repülünk is. A nézelődés megunhatatlan szórakozás, erre már rájöttem. Szeretek így gondolkozni, és valahova máshova temetkezni.
Eszembe jutott a betörés, és azok a szörnyű élmények... A másik gondolatomat viszont sokkal szánalmasabbnak éltem meg. 17 éves lány létemre nincs barátom, nem járok szórakozni, nem mehetek egyedül sehova... a 23 éves barátnőm vigyáz rám... Tényleg ennyire ciki volnék??? Mire az a nagy önbizalmam...

- Nézz ki az ablakon Jena! - szólt apu.

- Azt csinálom...

- De a másik irányba! Megjöttünk!

Fejemet elfordítottam és örömmel nyugtáztam, hogy tényleg... Végre-valahára itt vagyunk! Egy Hiboratóriumban... ha jól emlékszem...

Kedves olvasóim ♥